Menü

Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok II. – A tanár

Ezt a bizonyos lélektani határt nem átlépni szinte lehetetlen, nem csupán a fiatal tanároknak, de az idősebbeknek is. Fontos a tanulókkal kialakított jó kapcsolat, és ezt sokan barátkozás révén érik el. De ki hibáztathatja a tanárokat ezért? Hiszen nem vagyunk gépek. Érzéseink vannak, amelyeket olykor a külső világ helytelennek tart. De mi van akkor, ha a lehető legsúlyosabb szabályt szegjük meg? Viszonyt vagy kapcsolatot folytatni bármilyen diákunkkal, akit rosszabb esetben értékelnünk, osztályoznunk is kell, ellenkezik bármilyen iskolai szabályzattal. Ezzel mindenki tisztában van. Akkor milyen okból vállaljuk be mégis?

Kalandvágyból? Hiszen kalandot bárhol találunk. Ahogy pozitív visszacsatolást is kaphatunk mástól. Csakhogy minden diák egy csiszolatlan gyémánt. Energiát fektetünk abba, hogy formáljuk, alakítsuk őket. És minden egyes mozzanatuk a mi munkánkat tükrözi egy kicsit. Ezért a viselkedésük a legjobb visszajelzés arra, hogy milyen munkát végzünk. És minél pozitívabb reakciókat kapunk tőlük, annál jobb lesz az önbecsülésünk. Ezért előfordulhat, hogy egy-egy tanulóban inkább önmagunk tükörképét szeretjük, és ez vezet a téves érzésekhez. Fontos tehát, hogy a helyes önértékelésünk meglegyen, így a félreértések elkerülhetőek.

De mi van akkor, ha valós szerelem jön létre köztünk és egy diák között? Leplezni kell? Titkolni? Vagy jobb felvállalni? Nos, egyik sem igazán jó megoldás. A leplezés olyan, mint önmagunk becsapása. A titkolózás pedig általában nem vezet semmi jóra. Előbb-utóbb kiderül, és csak még nagyobb baj lesz belőle. A felvállalás pedig azonnal magunkra vonja a külvilág figyelmét és rosszallását. Tehát kezdjük az elején.

Miért gondolod, hogy egy diákodtól megkaphatod azt az iskolán kívül, ami az életed egyensúlyához szükséges? Hiszen tudod, hogy ő még fiatal, és nem gyakorlott ilyen kérdésekben. A világ szemében viszont egyértelműen te leszel a vétkes fél. Elcsavarni egy kamasz fejét nem nagy dicsőség, legalábbis az emberek nagy része szerint. És a szerelmed szülei pont ugyanígy fogják gondolni. Azzal, hogy kapcsolatba kezdesz egy diákkal, a fiatal éveinek meghatározó alakja leszel, és ezzel egy életre tévútra viheted. És ez nemcsak őt veszélyezteti. A jó híredet, az állásodat és a megítélésedet is. És mégis mi a garancia arra, hogy egy jó pár évvel fiatalabb fiú vagy lány melletted marad azután is, hogy már nem leszel a szemében elérhetetlen, megközelíthetetlen, lenyűgöző és mindenható? Amint a párja leszel, a tanársággal járó vonzó tulajdonságok köddé válnak, és elveszíted a vonzerődet, amit a pedagógus mivoltod kölcsönzött neked. Mennyire lehetsz biztos abban, hogy még így is ugyanannyit érsz a diákod szemében?

Érdemes ezeket magadban, hosszabb időn keresztül végiggondolni. Ugyanis, ha egyszer lépsz, onnan nincs visszaút. Ha mégis mellette döntesz, tudnod kell, hogy akár jogi következményekben is érintett lehetsz, akkor is, ha teljesen ártatlan vagy. A törvény mindig a gyengébbet védi, aki ebben az esetben a tanuló lesz. A törvény olyannak látja a fiatalkorút, mint egy önálló döntésre nem képes, befolyásolható személy. És ebben az esetben te az vagy, aki kihasználja ezt a bizonytalanságot. A törvény szemében te kihasználod őt, és ezek a száraz tények. Mindegy a szándékod, mindegy, mit érzel, nem számítanak az ő szándékai és érzései sem. Nem vagytok egyenlők. Így, sajnálatos módon, nincs mit tenned, mint várni. Várni addig, míg mindez a törvény előtt is megállja a helyét. Míg kapcsolatba kezdhetsz úgy a kiválasztott személlyel, hogy az nem von maga után büntetést. A megbélyegzéstől magadat és őt is meg kell védened, de akár hiszed, akár nem, főképp magadat. Soha ne felejtsd el, hogy ebben az esetben te irányítasz, és ezt az irányítást NEM adhatod ki a kezedből! Az erkölcsök és szándékok ellenőrizhetetlenek, de a cselekedetek nem.

Ne feledd, a tanár-diák viszony mindig tilos lesz a külvilág szemében, még akkor is, ha ártalmatlan érzések alakítják azt ki. Ezért nagyon fontos, hogy következetes légy, őszintén beszélj a szerelmeddel, és szem előtt tartsd mindkettőtök érdekeit, bármilyen nehéz is.

Varga Ágnes Kata

A megfelelési kényszer lélektana, avagy a belső elvárások csapdájában

A megfelelési kényszer a modern társadalom egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször rejtve maradó lelki jelensége. Lényege, hogy az ember állandó belső nyomást érez arra, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor is, ha ez a saját igényei, határai vagy jólléte rovására megy. Bár a köznyelv néha „kényszernek” nevezi, valójában nem kényszerbetegség, hanem egy szorongásból, önértékelési bizonytalanságból és korai tanult mintákból kialakuló működésmód.

Magány az ünnepek alatt: Ne a ChatGPT-vel töltse az ünnepeket

Az ünnepek időszaka sokak számára meghitt, családias hangulatú periódus, másoknak viszont fájón kiélezheti a magány érzését. És igen, bármennyire is cuki társaság tud lenni elsőre egy chatgpt, teljesen jogos a cikk címe: az ünnepek nem arról kell szóljanak, hogy valaki kizárólag egy mesterséges intelligenciával beszélgessen.

Miért lehetünk hálásak az év végén?

Ahogy bekúszik a tél a mindennapokba, és a karácsonyi fények lassan visszaverik a sötétséget, érdemes megállni egy pillanatra. Nem kell nagy szavakat pufogtatni, csak végig gondolni, hogy mi az, amiért idén tényleg köszönettel tartozunk. Emellett fontos látnunk azt, hogy hogyan tudjuk úgy lezárni az évet, hogy legyen benne lélek, tartás és egy kis remény a jövőre nézve.

A nemet mondás művészete: készség, amely tanulható és fejleszthető

A nemet mondás sokak számára az egyik legnehezebb kommunikációs feladat, pedig alapvető készségről van szó, amely közvetlen hatással van a mentális jóllétre, a kapcsolatok minőségére és a mindennapi teljesítményre. Sokan azért nem tudnak nemet mondani, mert félnek a másik fél csalódottságától, elutasításától vagy konfliktustól.

Miért félünk mindattól, ami örömet hoz az életünkbe?

A legtöbbünk cipel valamilyen sérelmet, problémát a múltjából. Sokszor fel sem tűnik, hogy a döntéseinket egy régi, magunkban felépített élethelyzet irányítja, amely már ténylegesen nem rólunk szól. A mindennapi helyzetek során emiatt lépünk hátrébb mindattól, ami valaha boldoggá tett, csak hogy ne kelljen újra megélni azt a fájdalmat, amit a kudarc jelentett.