A valódi szelíd motorosok kálváriája

A Motorosok egy letűnt korszak tesztoszteronszagú fényképalbumának bűvöletével árulja magát. A színészgárda pazar: a tüneményes Jodie Comer a szerelmes főhősnő, az überkemény Tom Hardy a bandavezér, szexi ösztönember, a vágy tárgya pedig Austin Butler. A rendező Jeff Nichols (Mud, Take Shelder) dokumentarista alapossággal mutatja be a valódi „Szelíd motorosokat” azaz egy 60-as évekbeli Chicago-i motorosbanda fénykorát és átfordulását a bűnbe.

A film ritmusát gyorsan meg kell dicsérni, de kissé ez is a veszte. Az ilyen felépítésű sztorik felett eljárt az idő. Túlságosan lassú, karakterorientált, aprólékos. Mielőtt elveszne a mozi önmagában a színészek remeklése fenntartja az érdeklődésünk ebben a rettenetesen maszkulin alkotásban. Hardy minimál mimikája kifejezetten jól áll neki, bár kismilliószor láttuk már ezt az őrületet a szemében. Comer nagyon érzékeny a szerelembeeső háziasszony romantizáló szerepében, lehet összejön neki egy Golden Globe jelölés, én drukkolok. Butler, Elvis után immáron James Dean hasonmásként végig macsózza a mozit azzal a vonzó rosszfiús mosollyal, ami egyrészt becsábítja a hölgyeket a moziba, másrészt tisztán olyan hatást kelt mintha folyamatában keresné a szerepét.

Ami még ütős, az a részben brit!! készítőgárda helyi, amerikai akcentusa, maradjunk annyiban, hogy elkél a felirat mindenkinek. Az apróbb szerepekben feltűnő rendező kedvencek, mint például Michael Shannon (Oscar jelölés a Take shelderért) valamint Norman Reedus (Walking dead) simán megoldják, amit kell. A benzingőzös motorozás szabadságérzése, ez a morális és felnőttéválási anomália remekül átjön, mindez olyan mennyiségű cigizéssel társul a vásznon, hogy szabályosan köhögtem a moziban. Laza és aprólékos mesét tárnak elénk egy ellenkultúráról, amely felfalta gyermekeit, elsodorta a durva valóság és a Vietnam utáni amerikai társadalmi apátia. A motorok szeretete és a nagybetűs szabadság megélése már csak apró lábjegyzet maradt. A helyzet megváltozott. A vad Amerika domesztifikálódott, az erőszak maradt csupán az utak közösségi érzésre szomjazó árváinak.

Az aszfalt hercegeinek diszfunkcionális, de kétségtelenül vonzónak ható lázadásának puszta látleletét láthatjuk. Nagyon meglátszik a Motorosokon, hogy egy korabeli riportkönyv alapján készült. Egyszerre hiteles, de mint minden régi amerikai történet nekünk távoli is egyben. Hiába drukkolunk a hitelesen megjelenített szexista macsó szereplőknek érezzük a reális bukásukat és hogy állapotuk igazából nemcsak nem fenntartható, hanem kerülendő példa is. A varázs elmúlt, de azért érdekes képeslap ez a film a múltból, soha rosszabb mozis szombat délutánt.