A valódi szelíd motorosok kálváriája
- Dátum: 2024.06.23., 09:12
 - Vass Attila
 - ellenkultúra, kritika, látlelet, macsó, motorbicikli, szexista, vonzó
 
A Motorosok egy letűnt korszak tesztoszteronszagú fényképalbumának bűvöletével árulja magát. A színészgárda pazar: a tüneményes Jodie Comer a szerelmes főhősnő, az überkemény Tom Hardy a bandavezér, szexi ösztönember, a vágy tárgya pedig Austin Butler. A rendező Jeff Nichols (Mud, Take Shelder) dokumentarista alapossággal mutatja be a valódi „Szelíd motorosokat” azaz egy 60-as évekbeli Chicago-i motorosbanda fénykorát és átfordulását a bűnbe.

A film ritmusát gyorsan meg kell dicsérni, de kissé ez is a veszte. Az ilyen felépítésű sztorik felett eljárt az idő. Túlságosan lassú, karakterorientált, aprólékos. Mielőtt elveszne a mozi önmagában a színészek remeklése fenntartja az érdeklődésünk ebben a rettenetesen maszkulin alkotásban. Hardy minimál mimikája kifejezetten jól áll neki, bár kismilliószor láttuk már ezt az őrületet a szemében. Comer nagyon érzékeny a szerelembeeső háziasszony romantizáló szerepében, lehet összejön neki egy Golden Globe jelölés, én drukkolok. Butler, Elvis után immáron James Dean hasonmásként végig macsózza a mozit azzal a vonzó rosszfiús mosollyal, ami egyrészt becsábítja a hölgyeket a moziba, másrészt tisztán olyan hatást kelt mintha folyamatában keresné a szerepét.
Ami még ütős, az a részben brit!! készítőgárda helyi, amerikai akcentusa, maradjunk annyiban, hogy elkél a felirat mindenkinek. Az apróbb szerepekben feltűnő rendező kedvencek, mint például Michael Shannon (Oscar jelölés a Take shelderért) valamint Norman Reedus (Walking dead) simán megoldják, amit kell. A benzingőzös motorozás szabadságérzése, ez a morális és felnőttéválási anomália remekül átjön, mindez olyan mennyiségű cigizéssel társul a vásznon, hogy szabályosan köhögtem a moziban. Laza és aprólékos mesét tárnak elénk egy ellenkultúráról, amely felfalta gyermekeit, elsodorta a durva valóság és a Vietnam utáni amerikai társadalmi apátia. A motorok szeretete és a nagybetűs szabadság megélése már csak apró lábjegyzet maradt. A helyzet megváltozott. A vad Amerika domesztifikálódott, az erőszak maradt csupán az utak közösségi érzésre szomjazó árváinak.

Az aszfalt hercegeinek diszfunkcionális, de kétségtelenül vonzónak ható lázadásának puszta látleletét láthatjuk. Nagyon meglátszik a Motorosokon, hogy egy korabeli riportkönyv alapján készült. Egyszerre hiteles, de mint minden régi amerikai történet nekünk távoli is egyben. Hiába drukkolunk a hitelesen megjelenített szexista macsó szereplőknek érezzük a reális bukásukat és hogy állapotuk igazából nemcsak nem fenntartható, hanem kerülendő példa is. A varázs elmúlt, de azért érdekes képeslap ez a film a múltból, soha rosszabb mozis szombat délutánt.
Izland a melankólia szigete is
                            A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.
Imposztorra várva
                            Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.
Piramisjátékra épült a magyar álom
                            Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.
Lázadni kell, ennyi az egész?
                            Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.
Daryl Dixon Spanyolországban
                            A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.