Menü

A magas tesztoszteron szint nőknél

Számos oka lehet, ha egy nőnek különböző panaszai vannak az egészségét illetően, ennek egyik oka lehet, hogy magas a tesztoszteron szintje.

A tesztoszteron egy hormon, melyet férfi nemi hormonként azonosítunk, pedig a női szervezetben is megtaláljuk. Míg férfiaknál a herékben, a nőknél a mellékvesében és a petefészkekben termelődik ez a hormon. Szerepe kulcsfontosságú, hiszen férfiaknál a spermiumtermelésben komoly szerepe van, emellett segít a megfelelő libidó fenntartásában is. Ám, nem csak ezért kell figyelmet fordítani a szintjére, hanem azért is, mert a viselkedést is képes befolyásolni, de a mélyebb orgánum kialakulásában, az erősebb szőr növekedésében is fontos a szerepe. Itt jutunk el oda, hogy miért gond, ha a női szervezetben magasabb a szintje, mint a normális.

Nőknél a tesztoszteron normális szintje a vérben 0,2-0,9 nmol/l, ahol ennél magasabb, ott gond lehet belőle. Szükségük van rá a megfelelő agyműködéshez, a csont- és az izomtömeg megtartásához, sőt, még a testen található zsírréteg eloszlásában is közreműködik. Mint már említettem, az erős szőrzet kialakulásának egyik okozója ez a hormon, ami a gyengébbik nemnél igencsak kellemetlen lehet.

Tünetei lehetnek még a menstruációs ciklus felborulása, ezzel együtt hangulatingadozások, náluk is kialakulhat mélyebb hang is. Ide tartozik még, hogy a bőr gyulladásos lehet, az arcon aknés sebek jelennek meg, a testtömeg megnövekedhet, az izomzat, izomtömeg is változhat. Súlyosabb esetben kialakulhat meddőség, de akár még a mellek mérete is csökkenhet. Sokféle betegség okozhatja a tesztoszteron termelődés növekedését, melyeknek következménye a fokozott termelés. Nőknél a leggyakoribb kiváltó ok a PCOS, azaz a policisztás ovárium szindróma és az IR, azaz az inzulin rezisztencia.

Egyéb okok lehetnek például a pajzsmirigy helytelen működése, főleg, ha alulműködésről van szó, hiszen akkor a pajzsmirigy nem termel elég olyan hormont, ami megkötné a nemi hormonokat. Okozhatják a mellékvesét érintő betegségek, de akár az erős, hosszantartó stressz is, amitől csökken a női nemi hormonok termelődése.

Laboratóriumi vizsgálattal kimutatható a tesztoszteron szintjének megnövekedése, de mindez nem elég, további kivizsgálást igényel, mivel ki kell deríteni, hogy milyen betegség vagy elváltozás okozza a növekedést. Kezelésében első sorban az alaposan kivizsgált alapbetegség kezelése a szempont, mivel ha az megszűnik, vagy szinten tartható, akkor a tesztoszteron szintje visszaállhat a helyes tartományba. Nagyon fontos az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű sport beiktatása a mindennapokba.

A tesztoszteron egy olyan hormon, ami elengedhetetlen a nők életében is ahhoz, hogy szervezetük jól működjön. Amennyiben szintje megemelkedik, különböző kellemetlen tüneteket produkál a test, ezért minden esteben ki kell vizsgálni, hogy milyen alapbetegség okozza a gondot.

Fokozatosság a napfényben – így védd bőröd a nyári UV-sugárzástól

A nyár beköszöntével egyre többen vágyunk arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és élvezzük a nap melegét. A barnulás sokak számára az egészséges megjelenés szimbóluma, ám kevesen gondolnak bele, hogy a bőr természetes UV-védelme nem egyik napról a másikra alakul ki.

Porfíria,  a test rejtett zavara

A porfíria egy ritka, de annál érdekesebb betegségcsoport, amely az emberi szervezet egyik alapvető működéséhez, a hemképzéshez kapcsolódik. A hem a vörösvértestek fontos alkotóeleme, amely az oxigén szállításáért felelős. Amikor ennek az anyagnak a képződése valamilyen enzimhiba miatt zavart szenved, különféle porfirinek halmozódnak fel a szervezetben, amelyek számos tünetet okozhatnak.

Végtagzsibbadás és B-vitaminhiány: az egyoldalú táplálkozás rejtett következményei

A végtagzsibbadás sokak számára ismerős, mégis gyakran félvállról vett tünet. Időszakos bizsergés, érzéketlenség vagy „hangyamászás” a kézben vagy lábban legtöbbször ártalmatlannak tűnik, azonban tartós fennállása komolyabb problémákra is utalhat.

Mire figyeljünk sampon választáskor?

Ahogy bőrünket, úgy hajunkat is illik tisztán tartanunk, de nem mindegy, hogy azt milyen samponnal tesszük.

Az emberi ökoszisztéma törékeny egyensúlya: A diszbiózis

Az emberi test nem egy elkülönült sziget, hanem egy bonyolult és nyüzsgő ökoszisztéma, ahol több billió mikroorganizmus él velünk szimbiózisban. Ennek a belső világnak, a mikrobiomnak a központja a bélrendszer, ahol a baktériumok, gombák és vírusok finom egyensúlya határozza meg nemcsak az emésztésünk hatékonyságát, hanem immunrendszerünk állapotát és mentális közérzetünket is.