Menü

Barbi edzésnaplója 3.

  • Dátum: 2013.04.29., 12:38

Igen, még bírom :). Szeretném is csinálni továbbra is, mert eddig is meg lett az eredménye a mozgásnak, edzésnek, remélem ilyen tendenciával fog ez továbbra is haladni.

A hét elején bajlódtam a bal combommal, a csípőmnél valahogy nem volt minden rendben, úgy fájt, mintha beakadt volna és nem tudtam volna kiroppantani. Gondoltam majd elmúlik, így nem foglalkoztam vele.

A keddi edzés elég kemény volt, még jó, hogy már rászoktam, hogy edzés előtt beveszek egy szőlőcukrot, mert valószínűleg szédülés lett volna a vége. A swingek már nagyon mennek, bár az egykezes swing technikáján van még mit csiszolni, de alakul. Már sorozatokat csináltunk, 30 másodperc munka, 30 másodperc pihivel. A kemény munkát még 6 kilós kettlebellel végzem, de a deadliftet már 12 kg-mal nyomtuk, meg is remegett a lábam az első előtt :), de egyáltalán nem vészes, ha helyesen végzed a gyakorlatot, és nem a kezeddel, hanem a csípő, has és comb segítségével emeled a súlyt.

A pénteki sem volt semmi, úgynevezett létrás ismétléseket csináltuk, 30 másodperc alatt először 10, majd 12, 14, 16, 18 és végül 20 swinget kellett csinálnunk, majd ugyanilyen ismétlésszámokkal vissza 10-ig, persze mindegyik között 30 másodperc pihenővel. Majd egy nagyobb szusszanás után ugyanez csak 10-től 15 swingig és 15 másodperc alatt. Nem mondom, ki is pirosodtam rendesen :).
A bal combom valahogy nem akart működni egész héten, az edzések után még elment, de másnap iszonyatosan fájt, nehezen álltam lábra és sétáltam, ha ültem az sem volt jó, ha feküdtem az sem, menni pedig nem tudtam :).  De csak nem adtam fel, felmentést sem kértem, mert a célomat azért el szeretném érni, így a nyavalygásra fordított energiát inkább a gyakorlatok végigcsinálásába tettem, és meg is lett az eredménye.

Nézzük hát az adatokat:
Comb: 51 cm
Has: 77 cm
Csípő: 88 cm
Kar: 29 cm

Egy hét alatt ismét mentek le a centik, a combból 2 cm, hasból 1 cm, csípőből 1 cm. A kar még mindig változatlan, legalábbis centiben, ránézésre már inkább mondanám izmosabbnak, feszesebbnek, mind hájasnak az elején. Továbbra is keményen dolgozom az edzéseken és csak a célomat látom magam előtt, ha úgy érezném, nehéz lenne felállni a kitörésből.

Fotó:
az edzőm csinálta, és igen, én vagyok az :)

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.