Menü

Csak hölgyek nevezhetnek

  • Dátum: 2013.05.10., 21:08

Ahogy a szervező, Budapest Sportiroda írta, nagykorúvá érett, a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, amelyet május 18-án rendeznek meg a fővárosban, a Városligetben.

Abban talán mindenki egyetért, hogy a modern kor asszonyait, lányait nem elégíti ki feltétlen az, hogy csupán háztartást vezessenek, gyermeket neveljenek. A civilizáció fejlődése magával hozta azt is, hogy a nők egyenrangúként a férfiakkal karrierre vágynak, komolyan dolgoznak az önmegvalósításon és igyekeznek egyszerre több fronton is helyt állni. Azonban az állandó pörgés, sürgés-forgás munka észrevétlenül és nagyon könnyen elhasználja az idegrendszert, legyengíti a szervezet, ezért fontos, hogy a nők tudatosan gondoljon és váltson a mozgásban gazdag életmódra.

A városligeti, Coca-Cola Testébresztő Női Futógálát sorrendben 18. alkalommal rendezi meg a BSI, ahol csak a hölgyek nevezését fogadják el a különböző távokra. A szervezők egyértelmű célja az eseménnyel a lányok, asszonyok, anyukák, nagymamák, kismamák megünneplése, természetesen a mozgással.

Tavaly közel négyezer hölgy nevezett a rendezvényre, de az idén is hasonló létszámra számítanak a különböző távokon. Sőt, ezúttal nemcsak a futást, kocogást kedvelők számára kínálnak programot, hanem az ország legnépszerűbb és legismertebb fitnesz prezentereinek óráin is részt vehetnek az indulók.

Aki rendszeresen edz, az a hat kilométeres távon, egyéniben teheti próbára tudását. Az itt indulók egyedi érmet kapnak a célba érkezést követően. Ez a táv párosban is teljesíthető 4+2 kilométeres elosztásban. A kezdő futókat és gyaloglókat három kilométer várja majd. Újdonság a csapatverseny, ahol a barátnők, vagy a családtagok, ismerősök triót alkotva fejenként másfél kilométert futnak.

A program
14:00 Fitnesz 30 percben - Varró Gyulával
14:40 Bemelegítés 10 percben - Katus Attilával
15:00 Rajt - 3 km és a 3km + 6km egyéni és kollektív nevezők
15:05 Rajt - 3 km gyaloglás
15:15 Fitnesz 30 percben - Katus Attilával
16:10 Rajt - 3×1,5 váltó
16:15 Fitnesz 30 percben - Béres Alexandrával
17:00 Rajt - 800 méter Családi futás
17:10 Bemelegítés 10 percben - Varró Gyulával
17:30 Rajt - 6 km egyéni és párban, 3km + 6km résztvevői
18:15 EREDMÉNYHIRDETÉS
18:20 Nyújtás - Katus Attilával és Varró Gyulával

Fotó:
futanet.hu

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.