Menü

Barbi edzésnaplója 6.

  • Dátum: 2013.05.21., 11:19

A mai jelentés kicsit rendhagyó lesz, persze beszámolok az eredményekről és az edzésmódszerekről, de azért egy kis lelkifröccs is lesz benne.

A keddi edzésen megismerkedtem a Tabata edzéssel, ami 20 mp munka, 10 mp pihenés. Nem hangzik könnyen, ugye? :) Egy kezes swingeket csináltam így, 20 kört. A végére a többiek már fel akarták venni pornószinkronnak a szenvedéses nyögéseimet. Tényleg iszonyú kemény, de jól kihajtottam magam és nagyon élveztem.

Pénteken sem volt lazább, ezúttal végre azt a programot csinálhattam, mint a többiek, éreztem is a törődést :). Leginkább hasra dolgoztunk, de itt is volt fincsi köredzést. Kicsit frusztrálva csináltam ezúttal a gyakorlatokat, mert nem volt magnézia és iszonyúan csúszott a kezem, féltem, hogy eldobom a súlyt. Azért nem adtam fel, küzdöttem, csak kicsit nehezebb volt, mert szorítottam a bellt, mint állat :).

Eredmények:
comb: 46,5 cm
has: 74 cm
csípő: 86,5 cm
kar: 27 cm

Egy centi ment a combomból, a többi eredmény maradt, de azért finoman jelzem, hogy a pünkösdi habzsi-dőzsi után mértem magam és ma megyek edzésre.

Sajna anyós főztjének nehéz ellenállni, illetve szombaton egész nap futottam ide-oda, nem tudtam normálisan enni és estére éheztem meg, amiből persze csalás lett :). (Igen, Imi, jól hallod, remélem ma bünti lesz a csalásért :) )

Na a lelki fröccs: Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nem lehet komoly eredményt elérni diéta nélkül. Rendszeres mozgás ÉS diéta mellett vannak ilyen eredményeim. Lehet beszélni a hátam mögött, lehet rám irigykedni, de ez van, én keményen dolgozok és meg is van az eredménye. Nem csak centiben, de feszesebb is lettem és még mindig azt tartom a legjobbnak, hogy az önbizalmam is megugrott, sokkal vidámabb vagyok, mint voltam.

Egyszóval hízzon csak a májatok az irigységtől, míg én diétával, sok folyadékkal és mozgással adom le szépen a centiket és kilókat! És köszönöm kérdésetek, boldog vagyok :)!

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.