Menü

Barbi (edzés)naplója, sokadik rész

  • Dátum: 2013.08.09., 10:51

Hát igen, most már végleg elcsúsztam :). De közlök eredményeket, tapasztalatokat, motivációt, úgyhogy csak érdemes ezt is elolvasni.

Pont a vízválasztó résznél hagytam abba. Mármint az írást. A kettlebellt nem :). Az edzések átmentek incselkedésbe, swingeltem kicsit 24 kg-val, deadlifteltem 16 kg-val és 20 kg-val, nyomtam 12 kg-val, szóval volt minden, ami Imi szem-szájának ingere. De persze nekem sem volt ellenemre, hiszen nincs jobb érzés, mint amikor a vártnál (mármint, amit magadtól elvársz) jobban teljesítesz.

Aztán jött a kemény rész, megcsináltam a VO2 maxot. A lényege az, hogy 4 percig folyamatosan snatcheltünk, az utolsó 1 percben meghúztuk, számolni kellett, hogy mennyit csináltunk. Az adott mennyiséget leosztottuk 4-gyel, így megkaptuk, hogy 15 másodperc alatt mennyit tudunk csinálni. Ezután következett a jó rész :). 50 kör, 15 másodperc munka, 15 másodperc pihenő. A munka részben legalább annyi snatchet kellett megcsinálni, mint amennyit kiszámoltunk. Nekem 7-et kellett, az elején még élveztem is, hogy simán megy a 9, aztán úgy a 20. kör környékén éreztem, hogy nem lesz ez így jó.

Amikor azt éreztem, hogy leszakad a karom, beállt a combom, nem érzem a csípőm és feszül a hasam, akkor Imi mondta, hogy a 23. körnél járunk. Kicsit kétségbeestem, hogy úristen, még a felén sem vagyok túl és már most kiakadtam. Aztán egyszer csak csipogott megint az óra, menni kellett megcsinálni a legalább 7 snatchet. Aztán pihenő, majd újra. Azt vettem észre, hogy kikapcsolt az agyam, mint egy robot, mentem és csináltam a szakításokat.

Hiába mondják, hogy ilyenkor ürítsd ki a fejed, ne gondolj semmire, csak a következő körre, akkor csak az jár a fejedben, hogy nem szabad gondolnom semmire, és persze gondolkodás lesz a vége :). Nekem valami csoda folytán, az agyam rájött, hogy a testem nem fogja feladni, úgyhogy jobb lesz, ha itt most kikapcsol, átáll a vegetatív üzemmódra, csak a gyakorlatra koncentrál és valahogy sikerült. Sőőt! Az 50. kör végén úgy éreztem, hogy még egyszer megcsinálom, annyi energiám van. (Aztán persze hazavonszoltam magam, eldőltem az ágyon, mint egy zsák és aludtam.)

De tényleg hihetetlen jó élmény. Ajánlom mindenkinek, mert tényleg nincs jobb, mint mikor a saját határaidat feszegeted és még túllépni is sikerül. Arról nem beszélve, hogy mennyire megdobta az önbizalmam. Nem csak ez a teszt, hanem az egész edzés, hogy figyelek magamra. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, tetszek magamnak és ez valami földöntúli érzés.

Nincs jobb, mint kibékülni magaddal. Ha nem vagy elégedett, akkor hagyd abba a siránkozást és tegyél végre valamit érte. Nem gondoltad komolyan, hogy majd a tv előtt ülve a kanapén égeted a kalóriákat és lesz csodálatos alakod?!

A legjobb ráadásul az, hogy nem csak hogy karcsúbb lettem, de vannak izmaim. Igaz, hogy egyelőre csak feszítésnél látszanak és érződnek, de van combizmom, hasam, bicepszem, és érzem, hogy a párnácskák alatt bizony már ott lapul a kőkemény fenék.

Az, hogy tetszem magamnak, a páromnak is kifejezetten tetszik, elmondása szerint sokkal többet mosolygok és kezdek újra az az életvidám lány lenni, akivel összeismerkedett. Én is érzem, hogy felszabadultabb vagyok, és tudom, hogy az ilyen magánügy meg nem illik róla beszélni, de egy kis motivációnak azért bedobom, a szex is sokkal jobb úgy, ha elfogadod magad, szereted a tested és nem csak este, villanyoltás után, takaró alatt hagyod magad.

Elkezdtem táplálék kiegészítőt is szedni. A Scitec termékeket ajánlom, vettem egy szuper zsírégetőt, amiből napi 3-at kell bevenni éhgyomorra, valamint mivel az edzések után úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak és még a hazamenetel is kemény volt, vettem fehérje shaket is, és tényleg sokkal jobb így. Lehet ezért megszólni, én tudom, hogy ezek kellenek nekem, persze a zsírégetőt valószínűleg el fogom hagyni, már nem látom szükségét, de az edzés utáni fehérje maradni fog, mert könnyebb így regenerálódni és az izomláz sem olyan gyakori már.

A lényeg, hogy az edzés maradt, és maradni is fog, mert imádom és Ő is imád engem :).

Fotó:
Imi edző bá' csinálja, és még mindig én vagyok rajta :)

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.