Menü

Áramütést kapott Pindroch Csaba

  • Dátum: 2013.08.13., 11:17

A zánkai extrém terep akadályfutó versenyen többek között áramfüggönyön is át kellett verekednie magát a sok-sok indulónak, köztük Pindroch Csaba színművésznek is, aki bevallotta, először azt hitte, valami rossz tréfát űznek vele.

A Fighters Run elnevezésű extrém terep akadályfutó versenyt először rendezték meg Zánkán. Egyéniben és csapatban is lehetett nevezni, sőt az egymástól elszakadni nem tudó pároknak, Hátamon a párom elnevezésű futamot is tartottak.

A hét és 14 kilométeres etapok mindenki számára komoly kihívást jelentettek, hiszen nemcsak a gyorsaság, hanem az ügyesség, az akarat és a kitartás is számított. A pályát többek között iszapcsatorna, jégverem, áramfüggöny, égő szalmabálák, sárgödrök, szögesdrótok, magas gumiabroncs hegyek nehezítették.

 

A 181 egyéni férfi induló között felfedezhettük Vadon Jani rádiós műsorvezetőt is, aki rendkívül jól teljesített és a mezőny első felében végzett. De ott volt még Kótai Mihály ökölvívó világbajnok és ahogy azt a bevezetőben jeleztük, Pindroch Csaba színész is. A remek művész egyébként becsülettel helyt állt és a jónak mondható 88. helyen zárt.

- A hozzám hasonló amatőr futónak megannyi tőrdöfés a szívében az, amikor megelőzik és ilyenkor megállás nélkül olvad a hite. Igyekeztem ezzel nem törődni, inkább rátapadtam két  lányra, velük együtt gyűrtem a kilométereket. Háromnegyed távnál találtam magam szembe a holtponttal - nagyon megbosszulta magát, hogy három hónapja nem futok komolyan. Azonban ezen is túlverekedtem magam, amikor jött az a fránya áram. Előbb azt hittem, hogy ez csak vicc, de amikor jól megkapott, már nem volt kedvem mosolyogni - nyilatkozta Pindroch Csaba, a Vígszínház színművésze, aki a 88. helyen, vagyis a mezőny első felében ért célba a Fighters Run elnevezésű extrém terep akadályfutó versenyen.

A kitűnő színész azt is elárulta, ezt a versenyt afféle felkészülésnek tekinti az őszi Nike félmaratoni előtt, és természetesen jövőre is újra eljön Zánkára, hogy teljesítse ezt a nem mindennapi kihívást. Reményei szerint a kollégái, barátai is vele tartanak majd, így csapatban is kipróbálhatja magát.

A párosok versenyébe Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó és felesége is benevezett, a Hátamon a párom futamban mindent megtett azért, hogy minél előkelőbb helyezést szerezzenek meg a kedvesével. Sőt ezt követően a hét kilométeres kihívást is legyűrte a kőkemény birkózó.

A zánkai kihívás egyébként olyan jól sikerült, hogy a szervezők minden érdeklődőt arról biztosítottak, jövőre is megrendezik.

Győztesek: Férfiak. 7 km: 1. Péter-Szabó András. 14 km: 1. Bojtor László Tivadar. Nők. 7 km: 1. Pörneczi Kata. 14 km: 1. Beke Mónika. 7 km csapat: 1. Ludobikák. 14 km csapat: 1. 400 MH Válogatott.

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.