Menü

Az év futóeseménye - Kokó mozgássérült kislánnyal teljesíti a távot

  • Dátum: 2013.09.07., 22:02

Az év egyik legnépszerűbb futóversenyén korábbi olimpiai és világbajnok ökölvívónk, Kovács Kokó István is rajthoz áll. Ráadásul egy tolószékes kislányt kísér végig az útvonalon, s együtt érnek majd célba.

A év egyik legnépszerűbb futóversenyét, a Nike Félmaratont szeptember 8-án, vasárnap rendezik meg a fővárosban. A hivatásos futóknál mindez félmaratoni országos bajnokság is egyben.

A Nike Félmaratont 1986-ban rendezték meg először. A viadal egyik érdekessége, hogy még soha egyetlen győztes sem volt képes megvédeni a címét, s az idei mezőnyt tekintve ez most sem várható.

Rekord létszámú előnevezés futott be a szervező, Budapesti Sportirodához, hiszen míg tavaly összesen 6751 egyéni nevezőt jegyezhettek fel, addig most az előjelentkezők száma meghaladja a 8200-t. több mint 1300 csapat is regisztrált, így az összes induló száma meghaladja 12 ezret, ami ugyancsak új rekord a verseny 28 éves történetében.

Az idén 65 országból érkeznek futók, szemben a tavalyi 54-gyel. Szlovákiából érkeznek a legtöbben, de Németországból, Angliából és Olaszországból is sokan jönnek. További érdekesség, hogy Nepálból, Chiléből, Peuból, Indonéziából Malajziából, valamint Örményországból is akadnak futók, akik vállalkoznak a táv teljesítésére.

A 21097,5 kilométeres útvonal mentén szinte végig valamilyen zene szól majd a futóknak. Kongások, népszerű DJ-k szolgáltatják a ritmust, sőt az egyik ponton magyar népzene, síppal és dobbal, adja a ritmust a résztvevőknek.

Az egykori olimpiai és világbajnok ökölvívó, Kovács Kokó István is állandó résztvevője a Nike Félmaratoninak. Kokó ezúttal egy mozgássérült kislányt kísér végig a Suhanj Alapítványt támogatva.  _ Óriási ajándék a sorstól, hogy a futással jó és igaz ügyet szolgálhatok. Megtisztelő, hogy Lilla barátommal érhetek be a célba _ nyilatkozta a futanet.hu oldalnak a népszerű bajnok. A tolószékes ifjú hölgy, Gál Lilla gyermekkora óta mozgássérült, azonban az alapítványt megismerve már több komoly maratoni és egyéb futóversenyre eljutott.

Tudni kell még, hogy verseny egyben a félmaratoni országos bajnokság is, ahová 120 férfi és 58 női hivatásos futó adta le a nevezését.

A BSI-től megtudtuk azt is, egy tonnányi érmet csináltattak a befutók teljesítményének elismerésére. Kilenc frissítő ponton 162 ezer vizespohárból kínálják majd a hűsítőket. De felszolgálnak még 100 kilogramm szőlőcukrot és 1300 kilogramm banánt is.

Fotó:
sxc.hu

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.