Menü

Amikor csokiba mártjuk magunkat

Önmagában nyáron, akár természetes napvédőnek is használhatjuk, de szuper bőrápoló, sőt akár meg is ehetjük. A kakaóvaj csokis, kakaós illatú zsiradék, amit még a várandós anyukáknak is kifejezetten ajánlanak a terhességi csíkok megelőzése érdekében.

A Föld legzsírosabb vaja, a kakaóvaj. Közép-Amerikában és Afrikában őshonos növény a kakaófa, amely 15-20 centiméteres, hosszúkás termést hoz. A kakaóbabból nyerik ki préseléssel a kakaóvajat.

A kakaóvaj az egyik legcsodásabb bőrápoló. Arról már korábban is írtunk, milyen fontos a téli, hideg hónapokban az arcunk, kezünk, ajkaink megfelelő ápolása, hiszen a hőmérséklet ingadozás, a lakásból kilépve a fagy, illetve a szél, erősen igénybe veszi a bőrünk. A bőrápoláshoz számtalan csodás készítményt kipróbálhatunk, de ha valami igazán jóra vágyunk, akkor feltétlenül próbáljuk ki a kakaóvajat.

A kakaóvaj regenerálja a kiszáradt, berepedezett bőrt. A mélyebb rétegekbe is felszívódik, ezért jó hidratáló és segítségével megőrizhetjük a bőrünk puhaságát is. Megnyugtatja az irritált részeket, a kiszáradt, cserepes ajkakra is kenhetjük, mert azok visszanyerik szépségüket. Lassítja a bőr öregedését.

Különböző bőrbetegségek esetén is érdemes kipróbálni, ekcémát, dermatitist, pikkelysömört stb. is kezelhetünk vele. Sőt a terhességi csíkok kialakulását is megelőzhetjük vele, vagy ha már megrepedt a bőr, akkor enyhíti a csíkok mélységét.

A jó tulajdonságai között tartják számon, hogy E-, C- és A-vitaminban gazdag, de igen magas a mangán, a kálium és a foszfor tartalma is.

Fontos tudnivaló, hogy kiváló immunerősítő, sőt oldja, enyhíti a stresszt a bőrön át bemasszírozva. Megköti a betegségek kialakulásáért felelős szabadgyököket, vagyis a rákos folyamatok megelőzésében is aktív szerepet vállal.

A kakaóvajat önmagában fényvédőként is használhatjuk, 5-6 faktor erősségű.

Aki nem tudná, a csokoládé egyik legfontosabb alapanyaga. Megszaglászva ezt érezhetjük is, csábító, ámító illata egyszerűen vonzza az embert. Bőrünkre kenve pedig olyan, mintha megmártóztunk volna egy nagy adag csokoládéban.

Étkezési célokra is használhatjuk, a reformkonyha egyre szélesebb körben alkalmazza.

Fotó:
ökokuckó.hu

Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket

Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.

NEAT-faktor, hallottál már róla?

Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.