Menü

Egyszerű és hatékony edzésforma

Az utóbbi időben egyre nagyobb divatja van a saját testsúlyos edzésformának, amelyet persze nem most találtak ki. Inkább mondhatjuk úgy: újra felfedezték ezt a típusú tréninget.

A bonyolult fitneszgépek világából lassan visszatérünk az alapokhoz, azaz az olyan edzésekhez, amelyeknél semmilyen eszközre sincs szükségünk, vagy csak egészen minimális infrastruktúra kell hozzá. Az ilyen tréningek alapjait mindenki ismeri, hiszen a fekvőtámaszozással, vagy a guggolással már gyerekkorban találkozunk, ahogyan a húzódzkodás sem ismeretlen. A komplex edzések persze bonyolultabbak, lássuk, hogyan kell ezt csinálni és mi előnyünk származik abból, ha saját súlyunkat mozgatjuk meg rendszeresen!

Ezek a gyakorlatok (van belőlük bőven) egyszerre fejlesztik az erőt és az egyensúlyt. Minden testrészt át lehet velük mozgatni, ráadásul nagyon hatékonyan lehet megdolgoztatni az izmokat. Aki beleveti magát, gyors fejlődést fog tapasztalni. Természetesen a különböző mozgásformákat be kell gyakorolni, nem mindegyiket könnyű végrehajtani (például: plank), és vannak olyanok, amelyekhez már rutin, tapasztalat és egy kis plusz erő, állóképesség szükséges. A mozdulatok helyes elsajátításában érdemes szakember segítségét kérni.

A saját testsúlyos edzésforma lényege összességében az egyszerűség és a hatékonyság. Otthon is végezhetjük, azonban a már említett helyes begyakorlás, valamint a motiváció fenntartása érdekében nem rossz dolog befizetni egy csoportos tréningre.

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.