Menü

Ezeket ne próbáld ki!

Amikor kaptam egy emailt nemrég azzal a címmel, hogy "diéták, amiket soha ne próbálj ki", bevallom azonnal megnyitottam, hogy elolvashassam. Pedig pont arra kaptam figyelmeztetést, hogy ezeket még véletlen se, de ettől függetlenül gondoltam elolvasom, abból baj nem lehet, viszont fontos, hogy tényleg ne ezekből merítsünk ötletet az őszi, téli, tavaszi, nyári formánkhoz.

Már az első két diéta-típusnál fogtam a fejem, csináltam már én is mindenféle léböjt napot meg tojásdiétát meg túródiétát meg a Jóisten tudja még mit nem, ezek azonban minden képzeletemet felülmúlták.

Amikor fogyásról van szó, céljaink elérése érdekében hajlamosak vagyunk mindenféle fogyókúrás módszert kipróbálni, még olyan megoldásokat is megkeresünk, melyek károsak az egészségünkre nézve. Semmiképp sem járunk jó úton, ha szélsőséges vagy inkább meghökkentő diétás tanácsokat próbálunk ki, vagy elképesztő ételekkel kompenzáljuk az (amúgy normális) éhség érzetet. Ez mind tévút és nem jó irány.

A legextrémebb fogyókúrák egyike az alvós "Csipkerózsika-diéta", melynek lényege, hogy átaludjuk a napot, mert legalább addig sem eszünk, hanem kalóriát égetünk. Ez még önmagában nézve nem is lenne káros, bár nem tudom a munkahelyemen mit szólnának, ha egész nap az asztalomra dőlve aludnék. Ja és amúgy tanár vagyok, így valószínű a diákjaim is meglepődnének.

A jégkocka diétát is hallottam már, őrült ötlet! Jégkockákkal elvenni az éhségérzetet és égetni a kalóriákat nemcsak ostobaság és alaptalan, de még káros is. Valószínű jó nagy falásrohammal fejezném be a koplalós egész napos jégkocka szopogatást, de még egy jó kis torokgyulladással is gazdagabb lehetnék.

A fényevésről is hallottunk, olvastunk már, számomra felfoghatatlan, hogy valaki erre képes legyen, abszurd az egész és hihetetlen, hogy vannak követői.

A bébiétel-diéta még azt mondom nem is olyan extrém és újkeletű, erről már hallottam, legalább ennek a módszernek nincs káros tartalma, kerülendő étele, maximum egy koplalás az egész, mert a bébiétel neve is utal arra, hogy a mennyiség nem felnőtt szervezetnek készült. Valószínű - még ha ízlene is a bolti bébiétel - egy raklappal kellene elfogyasszak belőle ahhoz, hogy életben maradjak. De már a kisfiaimnak is nagyobb étvágya volt bébi korában, mint egy üveg bébiétel!

Az egészen biztos, hogy hosszan lehetne folytatni az őrült fogyókúrák sorát, ha mindenki hozzászólhatna, hogy mi a legbutább diéta, amit kipróbált élete során, azt hiszem hosszú lenne a sor, mi nők ebben jók vagyunk, én magam is tudnék mesélni, hogy mennyi minden szerepel a negatív listámon. Az egyetlen, ami működik, ami nem káros, ami tényleg hatásos és hosszútávon is tartható, az egy normális életmódváltás, mértékletesség és mellé pedig némi mozgás. De ezt valamiért soha senki sem akarja a drága fogyasztóbogyók és extrém diéták helyett kipróbálni.

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Milyen problémák esetén ajánlott a kompressziós harisnya?

A kompressziós harisnya egy speciális ruhadarab, amely a lábakon és a lábfejeken kifejtett nyomás segítségével javítja a vérkeringést, és megelőzi a visszerek kialakulását. Különböző erősségű nyomást fejt ki, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Gyógyászati segédeszközként hasznos, és különösen hasznos krónikus vénás elégtelenség, visszér, nyiroködéma, valamint trombózis megelőzésében.

Mit jelent a fitnesz korom és hogy számolhatom ki?

Egyesek számára a mozgás öröme egyfajta életmód, mások számára talán felesleges és megerőltető dolog. A sport célja a fizikai erőnlét, a fizikai kondíció és a testtartás javítása, emellett pozitív hatással van az ember mentális egészségére is. Mit jelent a fitnesz korom és hogy számolhatom ki?