Munkák a kertben tavasszal!
Ősz végén nagyon fontos bizonyos növények esetében a téliesítés, mivel például a mediterrán körülményekhez szokott füge vagy pampafüvek mindenképpen védelemre szorulnak a fagyos időszak alatt. A tavasz beköszöntével azonban ezeket a védelmet nyújtó eszközöket el kell távolítani a növények közeléből, hogy végre élvezzék a növények a nap melengető sugarait. Ha már számos fa, cserje és évelő van a kertben, akkor az első és legfontosabb tevékenység a metszés. Elhagyhatatlan művelet, amelyre érdemes rászánni az időt, hiszen a metszéssel alapozzuk meg az adott növény számára a szezont. Metszést túlnyomó többségében minden növény igényel az egyszerű lágyszárútól egészen a 30 éves diófáig.

Ha valaki fűmagot akar vetni, akkor a tavasz erre az egyik legtökéletesebb alkalom. Rengeteg féle fűmag van, viszont locsolni még a legszárazságtűrőbb fajtát is kell a nyári forróságban, ez pedig fúrt kút nélkül komoly összegeket jelent. Ha már régóta tervezgeted, hogy alaposan átalakítod a kertet, új növényeket ültetsz akkor a tavasz remek lehetőség. Fontos, hogy a növényeket ne a nyári hőségben és ne is fagyban ültessünk el, mert az sokszor már előre halálra ítéli a növényt.
Fát, cserjét, és virágot is tavasszal vagy pedig kora ősszel érdemes ültetni. A faültetés egy roppant izgalmas dolog, hiszen bármilyen fajról is legyen szó, hosszútávú, évekre szóló döntésről beszélünk, éppen ezért a megfelelő fajtaválasztás roppant fontos. Érdemes gyümölcsfákat választani, mivel tavasszal a virágba boruló ágaiban gyönyörködhetünk, nyáron (jó esetben) zamatos gyümölcsöknek örvendhetünk, ősszel pedig a színes falevelek forgataga kápráztat el.
Balkonkertészek, avagy akik lakásban élnek

Attól, hogy valaki lakásban él nem kell lemondania a kertészkedés örömeiről. Egy kisebb erkélyen is elfér néhány cserépnyi vagy virágládányi fűszerpaprika, ibolya, kaktusz sőt esetleg egy-két kisebb cserjét is el lehet ültetni nagyobb cserépbe.
Természetesen a növények esetében ugyanúgy kell gondoskodni a metszésről és a tápanyag utánpótlásról is, mint egy kert esetében, hiszen ezeket a növényeket is megviselheti a tél, valamint az egynyári növényeknél is fontos, hogy megfelelően tartsuk őket, mivel csak úgy tudnak virágozni vagy teremni. A konyhakerti növénytermesztés terén is egyre divatosabb ez a megoldás, mivel egy-két házi különlegességet a panellakók is szívesen kipróbálnak.
Hogyan lesz minderre idő?
Bár elsőre soknak tűnhetnek a felsorolt tennivalók, ám nem kell tőle megijedni, szó sincs arról, hogy hosszú napokat kellene eltöltenie a kertben. Szerintem a kertben töltött idő legyen kikapcsolódás, éppen ezért érdemes korábban elkezdeni a dolgokat és így nem kell vele annyira kapkodni.

Összességében a legfontosabb a metszés elvégzése, majd egy másik nap érdemes megcsinálni egy fűnyírást is. Másrészt ez nálunk általában az egyik legjobb alkalom egy családi összejövetelhez, melyet a kertben tölthetnek el. Már ezek elvégzése után sem kell sokat várni, hogy szemmel láthatóvá váljon munkája gyümölcse és újra élettel teljen meg a kert. Aki pedig szeret dolgozni, nos a kerti munkák sohasem érnek véget, mindig lehet valamit csinálni az alapvető feladatokon felül is!
Az őszi túrázás sokoldalú hatása
A hűvösebb levegő és a színesedő táj különleges hangulatot adhat egy kirándulásnak. A szabadban töltött idő azonban ennél is többet ér. A mozgás és a környezet egyaránt hozzájárul a jobb közérzethez, miközben segít kiszakadni a hétköznapok megszokott ritmusából. Éppen ezért ősszel is érdemes időt szánni egy-egy túrára.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.
Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása
Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.
Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák
Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.
Filléres őszi dekorációk: ezekből az egyszerű dolgokból varázsolhatsz hangulatos díszeket
Amikor megérkezik az ősz, valahogy az otthonunkat is szeretnénk kicsit melegebbé, kuckósabbá és hangulatosabbá tenni. Nem feltétlenül kell azonban drága üzletekben keresgélnünk, ha szeretnénk néhány új dekorációval feldobni a lakást.