Menü

Otthonunk dísze lehet egy kristály

A szivárványkristályokkal a sógornőm ismertetett meg, aki ékszereket és díszeket készít az e fajta csodákból. Akkor még különösebben nem is tudtam, hogy a zsinóron lógó nagy kristálynak, milyen tulajdonságai vannak. Pusztán a szépsége, varázslatossága fogott meg. Ahogy rásüt a nap, a szivárvány összes színe megjelenik és betölti a fénye a szobát. Tehát gyönyörű, és akit nem csak a szépsége, de a története is érdekel, annak itt egy kis ízelítő.

A feng shui, mint lakberendezési technika hazánkban annyira nem ismert. De azért van, aki erre esküszik, annak érdekében, hogy az otthona és élete kiegyensúlyozott legyen. Számtalan leírást, képet, segítséget kaphatunk ma már, hogy minden a tökéletes helyre kerüljön. Az egyes helységeknek meg van a maga energiája, de a színek is fontos szerepet kapnak. A csí, mint energia mindent áthat, éppúgy megtalálható szervezetünkben, mint lakásunkban. A szivárványkristályok a Feng Shui azon eszközei, melyek segítségével ezeket a pozitív energiákat (csí-t) szabadíthatjuk fel otthonunkban.

A legegyszerűbb módja ennek az energiának az áramoltatására, ha egyszerűen fellógatjuk őket az ablakba, ahol a napfény sugarait megtörve, gyönyörű szivárványkockákat vetítenek a térbe. Sugarakat hoznak az életünkbe és szívet megnyitó rezgést keltenek. És ha az energiákban nem is hiszünk, az kétségtelen, hogy szemet gyönyörködtető hangulatot csempésznek mindennapjainkba. Ezek a kristályok, olyanok, mint a bűvészek. Hiszen azzal a tulajdonsággal rendelkeznek, hogy felszínre hozzák a rejtett képességeket, ugyanis a fehér fényből, előcsalogatják a spektrum színeit.

Úgy tartják, hogy a legjobb „orvoslási” módszer a tereink megtisztítására, energizálására a gyémánt. Minél nagyobb, annál jobb. De sajnos nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy óriási gyémántok lógjanak az ablakokban, ezért tökéletesen csiszolt és gyémánt tisztaságú kristálygömböket alkalmazhatunk a cél elérése érdekében. A kristályokból készíthetünk akár mi magunk is ékszereket, díszeket, de ha valakinek se ideje, se kedve, akkor már számtalan helyen beszerezheti a neki tetszőt. A kínálat határtalan, számos színben, méretben és formában kaphatóak. Azt fontos megjegyezni, hogy ma már nagyon sok a hamis ékszer, amik nem valódi kristályokból készülnek. Tehát megbízható helyről szerezzük be a termékeket.

Ha konkrétan szeretnénk valamilyen hatást elérni, mit alkalmazzunk?

A feng shui kristályokat számtalan dologra felhasználhatjuk. Sokkal hatékonyabb, ha a térben (szobában) helyezzük el őket, mintha ékszerként hordanánk. Illetve, ha az ablakba lógatjuk, akkor mindig függönyön belül akasszuk fel. Amikor a tökéletes példányt szeretnénk megtalálni, akkor szembesülünk vele, hogy mennyi féle formában és színben kaphatóak. Minden tulajdonság, más-más gondok megoldására hivatott.

Amikor a gazdagság és a siker elérése a cél vagy éppen veszteségek sora ér minket, akkor új lendületet adhatunk az ezerszirmú lótuszvirág formájú szivárványkristállyal. Ugyanis a nagy lehetőségeket, a fejlődést szimbolizálja, és képes a szerencsétlennek látszó élethelyzeteket megfordítani.

Harmonikus családi kapcsolatokra és egészségre vágyunk, akkor a csepp alakú szivárványkristály vagy az univerzális ősgeometriai gömbforma hozhat nekünk változást. Akár kulcstartóként, akár díszként viseljük.

Ha a siker, elismerés, vagy hírnévre vágyakozunk, akkor az aprólékos csiszolású gömbforma, vagy a hegyes, ceruzára hasonlító kristályok közül válogassunk. 1 vagy 9 darabszámú kihelyezése javasolt.

A béke, nyugalom elősegítésére, bölcsesség, tudás megszerzésében segítséget nyújthat a gömb szivárványkristály. Itt 1 vagy 8 darab kihelyezése javasolt. Munkahelyi előmenetel, szakmai karrier, vállalkozás fellendítése, személyes emberi kapcsolataink élénkítése, új emberekkel való megismerkedés lehetősége okán szintén a fentebb leírt módszer tanácsos.

Ha új párt keresünk, vagy meglévő párkapcsolatunkat akarjuk megerősíteni, ha magányosnak érezzük magunkat vagy házasságunk akadozik, akkor megerősítésre, aktivizálására a szív alakú szivárványkristályokat használjuk. Mindig duplán kihelyezve.

Gyermekünkkel való viszonyunk, gyermekáldás, vagy ha munkahelyünkön, magánéletünkben különösen fontos lenne új ötletek megszületése, akkor a cseppformát válasszuk.

Ha utazásra vágyunk vagy munkahely változtatás előtt állunk, ha jobb viszonyt szeretnénk a körülöttünk élő emberekkel, ha válságos életszakaszhoz értünk és útmutatásra van szükségünk, akkor a hópihe lesz a tökéletes választás.

Természetesen garancia semmire nincs! A szépségük vitathatatlan, az életünkre való hatásukra bizonyíték nincsen. Ha sorsunkat nem is befolyásolják, otthonunknak csodás dísze lehet.

Természetes védekezés a parlagfű-allergia ellen

Augusztus beköszöntével Magyarországon emberek százezreinek keseríti meg a mindennapjait a parlagfű virágzása. A pollenszezon ilyenkor éri el csúcspontját, és az allergiások számára szinte elkerülhetetlenné válnak a kellemetlen tünetek.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

Zsálya – egy illatos fűszernövény a gyógyászatban

Megannyi fűszernövényt ismerünk, termesztünk és használunk, mivel nem csak finomak, hanem egészségesek is. Nézzük, hogy a zsálya mit ad nekünk.

Hogyan takarékoskodhatunk otthon az energiával?

Az energiaárak alakulása és a fenntarthatóság iránti egyre nagyobb figyelem miatt ma Magyarországon is sok család keresi a lehetőséget arra, hogyan csökkentheti otthona energiafogyasztását. A jó hír az, hogy nem feltétlenül kell milliókat költeni korszerűsítésre ahhoz, hogy érezhető megtakarítást érjünk el.

Körömvirág, a kert egyik legszebb és legsokoldalúbb gyógynövénye

Mindenki ismeri a körömvirágot, ha nem is használta sosem, de valamilyen krém összetevőjeként biztosan találkozott már vele. Nézzük, milyen ez a kis növény és mire is jó pontosan.