Menü

Az utolsó tánc mindent megváltoztat

Az egykori Baywatch-sztár és szexszimbólum, Pamela Anderson belenyúlt a tuti szerepbe, mikor eljátszotta Az utolsó showgirl vele egykorú, „kiöregedő”, magamutogató revütáncosát (Shelly-t). A film meglepően jó kritikai fogadtatása mindenkit meglepett. Pedig egyáltalán nem érdemtelen a szakmai lelkesedés. Egy Coppola-palánta (az ismert rendező unokája, Gia) levezényelte mozi sok ismert arccal (Jamie Lee Curtis, Dave Bautista) összeállt egy simán nézhető, beszélgetős művészfilmmé.

Anderson karaktere lengén öltözve mosolyog már évtizedek óta egy revüben Las Vegasban. A hatvan felé bandukoló, kissé üres tekintetű, cincogó hangú Shelly-t szakmailag mindenki tiszteli, ő tényleg a színpadon a túltolt, egykori párizsi hangulatot idéző ruhákban éli meg a valódi énjét. Itt igazán önmaga. A shownak azonban hamarosan vége. Ez mindenkit megráz. A maga életbörtönében keresi helyét és igyekszik újra definiálni magát a főhős, miközben örökbeadott felnőtt lányával is próbálja javítani a kapcsolatát. A drámai vonal tehát adott. Azonban ennél többet kapunk, mivel a remek fényképezést sok klipszerű elem is tarkítja, amitől minden sokkal minőségibbnek néz ki, mint amit a büdzsé kerete megengedne.

A főhős baráti köre is helyt áll. Az egykori, már kiöregedett, piás showgirl, Annette szerepében Jamie Lee Curtis önmaga tűpontos (BAFTA-jelöléses) karikatúrája, külön jár a pacsi a showbiznisz kegyetlen, eléggé hímsoviniszta világára rácsodálkozó, szemtelenül fiatal Jodie (Kiernan Shipka) hiteles alakításáért. A Las Vegas -i fények mögött is élnek emberek, akik igenis érdekesek és értékesek üzenik a látottak. Aki nem bírja a lassú folyású, ’emberszagú’, drámai, megbánós, a szereplők életére reflektáló történeteket, az a most streamingen debütáló Az utolsó showgirl-t kerülje el.

Aki viszont kísérletező típus és kíváncsi mire kapott, a szakmailag mindig is lenézett, Pamela Anderson SAG, és Golden Globe-jelölést, az bátran próbálkozzon a filmmel. Külön öröm, hogy a színésznő az Arany Málnán (a legrosszabb filmek éves gáláján) az úgynevezett Razzie Redeemer-díjat is nyert ezzel, ami azoknak jár, akik az új alkotásukkal bebizonyították, hogy képesek, a korábbiakkal ellentétben, értékes alakítást nyújtani. Ez korrekt, mert tényleg erről van itt szó. A mellmutogatáson kívül is van élet. Talán a drámai vonal lehet a jó irány a színésznőnek a jövőben. Mi drukkolunk.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.