Menü

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.

Futás kutyával

Egy kutya lefutotta a félmaraton, pedig csak pisilni engedték ki, olvastam a minap egy nem mindennapi cikkben. Félmaratont futókhoz csatlakozott a kutyus, aki becsülettel végig is futotta a távot Kanadában, ráadásul nem is akármilyen helyezést ért el: sikerült az első 10 között beérni, és az előkelő 7. helyen teljesítette a távot. Mire kell figyelni, ha kutyussal futunk, erről lesz szó ma.

Alkohol és sport: rontja a teljesítményt?

Vajon tényleg visszaveti a sport teljesítményünket, ha olykor megiszunk egy kis bort, vagy röviditalt, vagy alkalmanként ennyi belefér és ne fogja negatívan befolyásolni a sportteljesítményt?

Futás biztonságosan!

Régóta gondolkozom azon, hogy mennyire biztonságos sport a futás a szabadban, erdőben, terepen – egyedül. Hogyan tehetjük biztonságosabbá a szabadtéri edzéseinket? Ezzel foglalkozunk ma.

Speciális edzés? Kettlebell!

Miért, milyen, hogy néz ki, mire jó és hogy kell használni?
A kettlebell egy speciális gömb alakú súlyzó, mellyel az egész testet jól át lehet mozgatni.

Papírszínház

A mese vagy történet előadása mindig kihívást jelentett a mesélő számára. Ugyanis az elbeszélő, arra törekedett, hogy hogyan tudná a leghatékonyabban átadni és minél inkább fenntartani a közönség figyelmét. Hiszen a történetek nagyon fontosak, minden életkorban és rendkívüli hatással van az emberre. Ennek kapcsán most ismét nagy lelkesedésnek örvend a papírszínház, mely évszázadok alatt nagy utat járt be, mint történetátadási eszköz.

Miért épp az úszás?

Az úszás népszerű szabadidős sport, mások viszont ódzkodnak tőle. Lehet, hogy tudok olyat mondani, amitől már most hétvégén beugrasz a medencébe?

Mi alapján válasszuk ki a lábbelinket?

Amikor rászánjuk magunkat, hogy cipővásárló körútra megyünk, és a boltokban a sorok között tétován válogatunk, próbálgatunk, akkor először is nem a praktikusságot, hanem a színeket, stílust és a legújabb modelleket tartjuk szemelőtt. Pedig számos egészségügyi problémánk származhat ebből. Tehát vizsgáljuk meg, hogy mire kellene odafigyeljünk, ha lábbelit vásárolunk?

Használati tippek a fa szivárvány játék kapcsán

Egyre több anyuka törekszik arra, hogy minél inkább természetes anyagokból készült játékokkal halmozza el gyermekét. Sőt egyre több nevelési és tanítási módszer alapoz az ilyen eszközökre. Az építőkocka után a fából készült szivárvány játék a legnépszerűbb. De vajon hogyan játszunk vele?

Milyen hatással lehet ránk, ha gyöngyfűzés a hobbink?

Nagyon népszerű hobbinak tekinthető a gyöngyfűzés, mind a felnőttek, mind a gyerekek körében. Akad olyan is, aki hivatásának választotta, és szebbnél szebb ékszereket, dekorációkat, tárgyakat készít gyöngyökből. De milyen hatással lehet ránk nézve ez a tevékenység, és milyen tulajdonságokkal kell rendelkezzünk, hogy hosszútávon is művelni tudjuk?

Táncterápia? Igen!

A táncterápia egy olyan terápiás módszer, amely testtudati gyakorlatokat, az improvizált mozgást és a táncban rejlő gyógyító lehetőségeket kapcsolja össze. A hangsúly a testi élmények átélésén van, de a kifejezés nemcsak táncban történhet, hanem képben, rajzban, dramatikus formában is.

A Madame Tussauds jelenség nyomában

A Madame Tussauds múzeumokat nem kell senkinek se bemutatni, hiszen 25 helyszínen, tavaly május vége óta Budapesten is, lehet bennük köztudottan meglehetősen élethű viaszbábúkat megnézni. Lehet szelfizni velük, megélni egy-egy egyébként lehetetlen találkozást a történelem nagyjainak, politikusainak, zenészeinek, sportolóinak, színészeinek a képmásával. Vajon, hogy alakult ki ez a globális turisztikai brand és miért is ilyen népszerű ez az egyébként kissé drága, de szórakoztató mulatság?

A kártyajátékok jótékony hatásai

Valljuk be a világunk gyorsul és nem lehet tudni merre is kapkodjuk a fejünket. Sok minden más lett, de valahogy olyan mintha a fontos dolgok nem változnának. Ez a szabadidős tevékenységeinkre is elmondható. Hiába akadnak már szebb, jobb, nagyobb szórakozási lehetőségek tömkelegei egy játéktípus valahogy mindig megtalálja a helyét és ez a kézzel fogható kártyajáték. Ennek rengeteg típusa egy régi, egyszerűen nagyszerű világba repít minket, ahol nem feltétlenül csak virtuális profilok álltak még egymással szemben, hanem egymással minőségi időt tölteni kívánó emberek.

Hogyan befolyásolja a zene az agy működését és javítja a memóriát?

A tudósok már régóta észrevették, hogy a zenehallgatás befolyásolhatja a mentális folyamatokat. A megfelelően kiválasztott dallamok pedig stimulálják az agy produktív munkáját. Tehát hogyan befolyásolja a zene az emberi agy működését, illetve lehetséges-e zenedarabok segítségével fejleszteni a mentális képességeket és az emlékezetet, és milyen zenét hallgassunk?

Csináljunk otthoni edzősarkot!

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját, jól felszerelt konditeremmel rendelkezzen otthon, de egy mini torna-sarkot, edző-részt leválaszthatunk valamelyik helyiségből, gondolkozzunk csak el rajta!

Az olvasás az egyik legintelligensebb tevékenység

Régóta tudjuk, hogy az olvasástól okosabbak lehetünk, nem túlzás azt állítani, hogy az olvasás az egyik legintelligensebb tevékenység. Miért fejleszt ennyire az olvasás? Íme a válasz!

Futás, mint újévi fogadalom

Az újév beköszöntével számtalan ember dönt úgy, hogy az újesztendőben egészségesebben fog élni és elkezd sportolni. A legnépszerűbb ezek közül is a futás. Talán ezt fogadják meg a legtöbben, de elkezdeni és életvitelszerűen űzni, már igen kevesen csinálják. Azonban, ha mégis neki állunk, akkor miket tartsunk szem előtt?

Egyedül a két ünnep között

Sok cikket olvasni arról, hogy hogyan töltsük a karácsonyt ha egyedül maradunk. Azonban arról kevesebb cikket találni, hogy mi van ha valaki egyedül tölti a karácsonyt és az azt követő időszakot is. Ez persze lehet egy egyszeri alkalom, vagy éppen egy visszatérő jelenség is, ha valaki egyedül él. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy mit érdemes ilyenkor csinálni és mivel tölthetjük az időnket a két ünnep között.

Társasjátékok a téli szünetre

Mit játsszunk az ünnepekkor? Mivel kössük le a gyerekeket? Milyen programot válasszunk, ha minőségi együtt töltött időre törekszünk? Máris összegyűjtjük a legkedveltebbeket!