Ásványi anyagok: A vanádium
- Dátum: 2013.09.12., 14:51
- izomtömeg növelő, kevésbé, kevésbé ismert, ritka, testépítők, vanádium
A vanádium nélkülözhetetlen nyomeleme a szervezetünknek, mégis elég keveset tudunk róla.
A vanádium rendkívül fontos szerepet tölt be az emberi szervezetben, ám sokáig azt gondolták, mérgező. Érdekes, hogy például a légyölő galócának igen magas a vanádium tartalma, s talán épp ezért gondolták sokáig, hogy az emberi szervezet számára rossz. A XX. század elejéig szinte egyáltalán nem tudtunk róla semmit, aztán megkezdődtek a kutatások.

Ahogy teltek az évek, egyre többet tudtunk meg e fontos elemről. Kiderült például, hogy gombaölő hatású. Ugyanakkor csökkenti a májban termelődő koleszterin mennyiségét, ezért a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kulcsszerepet szántak neki a szakorvosok.
A vanádium növeli a glutation szintet, ami a szervezetünk méregtelenítő mechanizmusaihoz elengedhetetlen.
Tudni kell még azt is, hogy inzulinszerű hatása van, vagyis a szénhidrátok megfelelő felszívódásához, anyagcseréjéhez is szükséges.
Kimutatták azt is, hogy a csontok és fogak egészséges fejlődésében is szerepe van. Sőt a testépítők előszeretettel használják, hogy növeljék az izomtömeget.
A vanádiumnak daganat ellenes hatása is van.
Nem is hinnénk, de a borokban, a gyümölcslevekben, a különféle gombákban, a rákfélékben, az olajos magvakban, a gabonafélékben, a petrezselyemben sok vanádiumhoz jutunk, ezért külön a szedése egyáltalán nem szükséges, vagy javasolt. Sőt a kismamák, várandós anyukáknak kifejezetten tilos.
Fotó:
pixabay.com
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.