Menü

Fájdalmas ínyproblémák

Az ínyproblémákból illetve fogérzékenységből adódó kellemetlen panaszokat az emberek többsége hajlamos elbagatellizálni, pedig ínyünk állapota befolyásolja fogazatunk egészségét és természetesen a szájhigiénia megtartásában is kulcsfontosságú.

Ínyproblémára utaló jel lehet, ha fogmosás közben vérzik az ínyünk, illetve vörössé, érzékennyé válik. A fájdalmas, érzékeny íny többnyire még csak a probléma kezdetét jelzi, ám ha az ínykárosodást elhanyagoljuk, akkor nagy valószínűséggel bekövetkezik az úgynevezett parodontózis. Ebben a fázisban a gyulladás már a kötőszöveteket is érinti, károsodnak a csontok illetve a rostok is, ami a fogak kilazulásához vezet. A kezeletlen ínykárosodás, ínygyulladás tehát előbb-utóbb fogvesztéssel jár, éppen ezért nagyon fontos a felismerés és a megelőzés.

A nem megfelelő szájhigiénia következtében a foglepedék baktériumai irritálni kezdik az ínyszövetet, a szervezet válaszreakciójaként pedig kialakul az ínygyulladás, amelyet ha elhanyagolunk később íny- és csontszövetvesztéshez végül a fogak elvesztéséhez vezethet. Tehát a megelőzésben a megfelelő szájhigiénia, a szájban lévő baktériumok elszaporodásának megakadályozása kulcsfontosságú szereppel bír. Rendszeres fogmosás és fogselyem használata ezért alapvető fontosságú, de ne feledkezzünk meg a szükséges fogorvosi ellenőrzésről sem.

A másik gyakori probléma, amelyet hajlamosak vagyunk elhanyagolni a fogérzékenység. Akik fogérzékenységben szenvednek, azt tapasztalhatják, hogy hidegre-melegre, vagy éppen édesre kellemetlen fájdalom nyíllal bele fogukba. Sajnos ezekben az esetekben is hajlamosak vagyunk inkább kerülni a fájdalmas érzést okozó élelmiszereket, holott a probléma valódi oka ezzel nem szűnik meg. A fogérzékenységet az úgynevezett dentincsatornák szabaddá válása okozza, mely ínyvisszahúzódás, vagy fogzománc erózió miatt következhet be.

Fotó:
pixabay.com

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.