Menü

Idén is támogatja a koraszülötteket a NaturAqua

Idén 13 koraszülött intenzív osztály újul meg a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) és a NaturAqua tavaly indult, három éves együttműködésének keretében. A lila szívvel jelölt kampányhoz Kozma Orsi és Pintér Adrienn (Ada) is csatlakozott. A tavalyi 8 millió forint értékű adomány után idén 22 millió forint értékű támogatást nyújt a NaturAqua a koraszülött-osztályoknak.

A vállalat célja, hogy a közel évi tízezer családot érintő koraszülés jelenségét felismerve hozzájáruljon a lehető legmegnyugtatóbb környezet biztosításához a terhesség 37. hete előtt született babák, szüleik és testvéreik számára.

Idén 13 koraszülött intenzív osztály, köztük első körben a Szent János Kórház, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika koraszülött intenzív osztálya, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztálya alakul családbaráttá az együttműködés keretében.

Tavaly a Péterfy Sándor utcai Kórház, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház gazdagodott tárgyi adományokkal a NaturAqua jóvoltából, illetve támogatást kaptak a babák életminőségét javító olyan kezdeményezések, mint amilyen a Dániából indult, horgolt játékpolipokat, azaz koripokat készítő workshopok a KORE szervezésében. Az együttműködés keretében a KORE 16 koraszülött-osztályra juttatott takarókat, illetve kisméretű babaruhákat.

Az adományok jelentősen segítették az osztályok működését, és a megújult baba-mama szobáknak, illetve elektronikus eszközöknek köszönhetően az édesanyák a korábbinál sokkal több időt tölthetnek újszülötteikkel.

A kampány az idén új szimbólummal is kiegészül: lila szív jelöli a koraszülés jelenségére felhívó igyekezeteket.

A kampány arcai Pintér Adrienn (Ada), valamint Kozma Orsi, akik édesanyaként maguk is érintettek. Adrienn ikrei a 32. héten látták meg a napvilágot, és körülbelül egy hónapot töltöttek koraszülött-osztályokon. „Nagyon fontosnak tartom, hogy megkönnyítsük az édesanyák helyzetét a koraszülött-osztályokon töltött hetek, hónapok alatt. A NaturAqua adományainak köszönhetően az édesanyák jóval több időt tölthetnek gyermekeikkel, jelentősen enyhítve ezzel a tehetetlenség érzetén, amit én is átéltem ezalatt az időszak alatt” – mondta Adrienn. Kozma Orsi ikrei a 34. héten születtek, és a 2 kg-os testsúly elérésig tartózkodtak koraszülött-osztályon. Az énekesnő közreműködését szintén a tehetetlenség motiválja, fontosnak tartja, hogy a gyermekeket megfelelő körülmények között, családbarát és jól felszerelt baba-mama szobákban gyógyítsák. „Büszke vagyok, hogy ennek a kezdeményezésnek a nagykövete lehetek és hozzájárulhatok ahhoz, hogy a NaturAquával és a KORE-val karöltve segíthessünk a koraszülött babáknak és családjaiknak.” – tette hozzá Orsi.

A KORE-ról

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) önkéntes, személyesen is érintett szülőkből álló civil szervezet, amely immár öt éve segíti a koraszülötteket nevelő szülőket információkkal, szaktanácsadással, ruhagyűjtések, valamint önkéntes workshopok szervezésével. Az egyesület célja, hogy egy országos hálózat kiépítésével minden koraszülött intenzív osztályon segítséget tudjanak nyújtani a tapasztalatlan szülők számára.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései

Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.