Menü

Ismét az év védőnőit ünnepelték a SOTE dísztermében

A védőnők mindennapi munkája felbecsülhetetlen értékű, hiszen a várandósság első pillanatától kezdve vigyáznak a baba és a mama egészségére, testi-lelki épségére, illetve az sem ritka, hogy segítségükkel még az édesapákat is jobban be lehet vonni a kisdeddel kapcsolatos teendőkbe.

A családokat segítő, áldozatos tevékenységet a MAVE 2011 óta az Év Védőnője díjjal ismeri el. A négy kategória jelöltjeit szakmai zsűri bírálja el, tavaly óta pedig a közönség szavazatai alapján is kiválasztanak egy szakembert. Június 13-án, a SOTE dísztermében, a Védőnők Napja rendezvényen ünnepélyes keretek közt adták át az elismeréseket, köztük az „Év Védőnője jelölés 2018 a Sudocrem támogatásával”közönségdíját is.

Csordás Ágnes és a díjazottak

„A védőnők 103 éve jelen vannak jellemzően az alap-, de a szakellátásban is, és segítséget nyújtanak a családoknak a gyermekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, de támogatják a csöppségek óvodába, majd iskolába menetelét is, és a diákokat az iskoláskor végéig figyelemmel kísérik.Munkájuk nem feltétlenül látványos, hisz mindig egy-egy személyre, családra irányul” – kezdte Csordás Ágnes Katalin, a MAVE elnöke. „A beérkezett történetek, jelölések alapján szeretnénk bemutatni, hogy milyen áldozatos munkát végeznek – sokszor nehéz körülmények között –a lakosság egészségének megőrzése érdekében. A díjak odaítélésével évről évre azokat szeretnénk elismerni, akiknek a munkáját a családok, kollégák, munkáltatók, szakfelügyelet egyaránt megbecsülik.”

A kitüntetettek gyönyörű emléket vihettek haza, hiszen a díjról szóló oklevél mellé egy-egy tradicionális üvegfestéssel készült, egyedi tervezésű iparművészeti nyakéket is kaptak.Az elismerésben részesült szakembereknek szívből gratulálunk!

A 2018-asdíjazottak:

  • Kistelepülés kategória:Gál Gabriella,Kisláng
  • Közepes méretű település kategória:Oláhné Birkás Ilona,Jászapáti
  • Nagyváros kategória:Köllner Katalin, Budapest XVI. Kerület Cinkotai Védőnő Szolgálat
  • Vezető védőnő kategória:Adorján Árpádné, Nagykanizsa
  • Közönségdíj kategória: Habarics Ágnes, Püski

/Fotók: Kudar Zsolt/

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései

Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.

Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés

Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.