Menü

Játékok, amiktől falra mászunk

Némely gyerekjáték láttán-hallatán erősen elgondolkodom szülőként, hogy vajon a tervezőknek volt gyerekszobájuk? Szerintem nem. Ezeknek a játékfejlesztő, játékkészítő cégek főnökeinek nincs gyerekük. Ez biztos. Ha lenne, akkor tudnák, hogy az altató-villogó és zenélő teknősbéka valójában kínzóeszköz, a lágy babadallamokra már ugrik a vérnyomásom, s hálát adok, hogy a szomszéd nem szólt még érte, pedig tudom, hogy a gyerekszobát egy vékony fal választja el a szomszédban aludni vágyó fiatal pártól. Ők kedvesen mindig azt mondják "nem hallottak semmit", s mi úgy teszünk, mintha elhinnénk, pedig hangosan háborúznak a fiaim a szobájukban egy darab kis legó bábun vagy színes ceruzán.

Szóval kishajó, meg zenélő teknős. A dédi dobot vett nekik egyik szülinapra, a következőre meg gitárt. Szerencsére a dob 3 nap után már nem volt olyan érdekes, a gitárból meg simán ki lehetett venni az elemet...Tűzoltó família vagyunk, a szirénázó és villogó piros tűzoltóautók alapdolgok, ezt a rokonok is mind így tudják, nem volt olyan alkalom, hogy ne gyarapodjon a készlet. Mentő és rendőrautó is kellett. Így teljes a csapat. Az angolul beszélő, zenélő, villogó plüss kutya, vagy maci, vagy már nem is tudom micsoda, naponta százszor kiabálta, hogy " I love You", a gyerek laptop is folyton követelte "nyomj meg egy billentyűt", de volt nyilván hangosan berregő-ugató-nyávogó bébikompunk is, egyszer pedig harangjátékot is hozott nekünk valaki ajándékba. (nem volt gyereke).

Furulya és zenélő mobiltelefonunk is volt. A kisebbik fiam kiságya feletti lógó-forgó zenélő akármitől csodálom, hogy nem fakadtam én is sírva. Ahogy írom a cikket, megígérem, hogy legközelebb meg se mukkanok, ha legódarabra lépek a sötétben, vagy összefirkált filctollas asztalt kell sikálnom, hiszen ezek legalább nem vonyítanak éjjel, mint az elemes kütyük, zenélő kisvonatok.

Bármely horrorfilm rendező megirigyelhetné a szituációt, amikor a sötétben az ágyamhoz botorkálva a sarokból suttogja egy hang: "Látlak". "Gyere játszani". Amikor a cikket írom, nagyfiam idesomfordál és belenéz a laptopba, kíváncsi mit dolgozom. "Melyik a kedvenc zenélős játékod? - kérdezem. "Az a zenélős, beszélő béka, amit valamiért átvittetek a papiékhoz"... Egy kicsit el is szégyellem magam. Tényleg sok bazári holmi landol a nagyszülőknél. Aláírom, csinálunk ilyet. Emlékszem, gyerekként nekem is volt egy kis kék játékzongorám. Szegény szüleim...

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Ártalmatlannak tűnő, ám veszélyes dolgok a kiságyban

Lehet, hogy veszélytelennek, ártalmatlannak tűnő játékok és kiegészítők, ám valójában veszélyes dolgok, amiket feltétlen tartsunk távol a kiságytól, mikor a babánkat letesszük aludni.

Tényleg létezik a középső gyerek szindróma?

Okos elsőszülött vagy elhanyagolt középső esetleg traumatizált legkisebb gyerek? Mit mutatnak a statisztikák a születési sorrendről és a gyermek tulajdonságairól, habitusáról.

10 illemszabály, amit a gyereknek is tudnia kell

Mire tanítsuk a gyermekünket kiskorától kezdve, mely illemszabályokat illik tudnia? Természetesen a legjobb tanítás, ha a gyerek látja tőlünk a helyes viselkedést, hiszen öntudatlanul leutánoz minket.

5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti

Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.