Menü

Csinálj edzősarkot otthon!

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját, jól felszerelt konditeremmel rendelkezzen otthon, (mindig álmodozom róla, hogy egyszer lesz, de ennek az elkövetkezendő 50-100 évben még nincs realitása. Nem baj, türelmes vagyok) azonban mini torna-sarkot, edző-részt leválaszthatunk valamelyik helyiségből! Ezt én még lakótelepi lakásban is megoldottam, majd mikor elköltöztünk egy picivel nagyobb sorházba, akkor már a lelki szemeimmel láttam hol lesz az én is edzősarkom!

A nappaliból választottam le magamnak a lépcső mellett egy kis icike-picike, nem is tudom minek nevezzem sarkot, az előző tulajnak egy étkezőasztala volt itt 6 székkel, körülbelül ekkora helyről beszélek, el lehet képzelni, nos Diának ez edzőterem.

Egy szobabiciklim volt már, egy elliptikus trénert vettem ismerőstől, leg magic is jött egy börzés netes oldalról ötezerért, és két kettlebell, gumiszalagok, kézisúlyzókból másfél és 3 kilogrammosak, no és lábsúly, meg egy henger. Évek alatt gyűjtögettem. Ez mind még nem is igazán fért el, így a lépcső alá betettem a kisebb kellékeket, súlyokat, a sarokba pedig állítottam a gépeket, a szobabicaj kivételével. Neki sajnos egyelőre mennie kellett, ugyanis végre 10 évután megvalósult az álmom, hogy használtan vehessek egy futópadot. Ez most végre sikerült és a koronavírus miatti itthon maradásban nagy segítségemre volt, de senki ne gondolja, hogy én futkározok rajta, sokkal inkább használják a fiaim, aminek felettébb örülök, mert egy kisiskolás és egy ovis fiúgyerekkel élvezni a karantént, az bizony minden, csak nem idilli olvasásos, pihenéses, nyugis történet. Mindent megvennék momentán, ami kifárasztja és leköti őket.

Az edzősarokhoz jöhet egy jógaszőnyeg, (jó nekem ilyen nincs, szóval sima pléd) és van egy-két torna DVD-m az előző évezredből, amit néha leporolok, érdemes!

Otthon lehet edzeni, tornázni, aerobikozni, súlyzózni, igazából rengeteg olyan gyakorlat végezhető, amire elsőre nem is gondolnánk. Elfelejtettem mondani, de stepp padom is van, így a stepp aerobikos DVD-k is módszertana is megoldva, a stepp pad amúgy 10 éves teszkós, de pont megfelel.

Akinek nincs kézisúlyzója, töltsön fel egy fél literes ásványvizesflakont homokkal, vagy sóval, teljesen jó lesz, nekem vízzel feltölthető is van, ami utazáshoz praktikus.

A koronavírus miatt én örömmel látom, hogy rengeteg neves személyi edző tett fel ingyenes tornákat, edzéseket, kismamatornákat netre, így egyáltalán nem pénzkérdés a mozgás. Ma is láttam néhány jó felkar edzést, el is lestem őket.

Sok gyakorlat remekül elvégezhető az otthoni karanténban, úgy gondolom, eddig sem volt kifogás az otthoni mozgásra, de ezekkel a segítő szándékú emberekkel (influenszerek, vagy kik ezek a sztárok), gyakorlatokkal, s a világhálóval már tényleg csak az lehet a kifogás, hogy kint elromlott az idő. Én megyek is, megígértem a kisebbik fiamnak a futópadot ebéd előtt. (természetesen felnőtt felügyelete szükséges, különben elszáll róla, mint a győzelmi zászló). Vigyázzatok magatokra!

Egészségvédelem az uszodában és a szaunában – Mire érdemes odafigyelni?

Az uszodák és szaunák kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és az egészség megőrzésére. A rendszeres úszás erősíti az izmokat és javítja az állóképességet, míg a szaunázás segíthet a stressz csökkentésében és a keringés élénkítésében.

A sakkozás jótékony hatásai – Több mint játék

A sakkozás évszázadok óta az egyik legismertebb stratégiai játék, amely nemcsak szórakoztató elfoglaltság, hanem komoly szellemi fejlesztő eszköz is. A világ minden részén játsszák, és olyan híres nagymesterek tették ismertté, mint Garry Kasparov vagy Magnus Carlsen.

Csapatban erősebbek vagyunk – BSI Futónagykövet találkozó 2026

Február 14-én ismét összegyűlt a BSI Futónagykövet-közösség a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, hogy megéljük a futás és a közösségépítés iránti közös szenvedélyünket. Közel százan voltunk, én pedig immár 7 éve képviselem ebben a közösségben lakóhelyemet, Tamásit.

Mi az a reflexológia és miért jó ez nekünk?

Azt a szót mindenki ismeri, hogy reflex, ami egy válasz egy adott ingerre, de mit kezd ezzel maga a reflexológia?

Ferritin: mit árul el a szervezet vasraktárairól?

A minap anyukám laborleletét elemezgettük, melyben a ferritin érték nem volt rendben, ami egy létfontosságú fehérje, a szervezet vasraktározásáért felel. Bár a legtöbben csak egy laborlelet egyik soraként találkoznak vele, az értéke rendkívül sokat elárul az egészségi állapotról. A ferritin segít megérteni, hogy elegendő vas áll-e rendelkezésre a szervezetben, vagy éppen hiány, esetleg túlterhelés áll fenn.