Menü

Filmajánló: Gucci – ház

A Ridley Scott rendezésében 2021-ben bemutatott Gucci-ház egy amerikai életrajzi-bűnügyi film, mely igaz történetre épül. A szereposztás is igen kecsegtető, a főszerepben Lady Gaga látható, s szerepel a filmben Al Pacino, Jared Leto, Jack Huston, Reeve Carney, Salma Hayek és Jeremy Irons is. Nem tudom, ki, hogy van vele, de én nagyon szeretem az olyan filmeket, amelyeknek napokig a hatása alatt vagyok.

Az amerikai krimi-dráma, thriller, 157 perces történetének középpontjában Patrizia Reggiani pere és elítélése áll, aki megölette korábbi férjét, a Gucci-ház egykori vezetőjét, Maurizio Guccit. Patriziát 1997. január 31-én tartóztatták és bűnösnek találták egykori férje meggyilkolásának megszervezésével. A tárgyalássorozat hatalmas médiaérdeklődést váltott ki a sajtóban.

A film nem teljesen pontos minden részletében, azonban magával ragadó történet, melyből megismerhetjük a Gucci család fájdalmasan igaz történetét. Egy valóban megtörtént családi-bűnügyi dráma került mozivászonra. Szerelem, ármány, árulás, bosszú, kitervelt gyilkosság szövi át a filmet, mely bemutatja, hogy meddig hajlandó elmenni egy család, hogy mindent uralma alá hajtson.

Reggiani keserű volt a tönkrement házassága miatt, és amiatt is, hogy volt férje szerinte nem megfelelően kezelte a családi céget.

Reggiani alaposan kitervelte a merényletet, minden lehetőséget körbejárt, s végül barátja és cinkosa, Pina Auriemma közbenjárásával (akit a filben Salma Hayek alakít) Benedetto Ceraulo nevű ismerőse és egy Orazio Cicala nevű harmadik cinkos elkövették el a gyilkosságot 1995. március 25-én. A munkába igyekvő 46 éves Maurizio Guccit agyonlőtték. 1998 novemberében Ceraulo életfogytiglani börtönbüntetést kapott, Reggiani és Cicala egyenként 29 évet, míg Auriemma és Savioni 25 és 26 év börtönbüntetést kapott, amelyet végül enyhítettek, így Reggiani 2016-ban szabadult.

Ridley Scott története a család szerint átlépett egy határvonalat, melyben ellopták a család személyazonosságát.

2022. január 5-ig bezárólag a film az Egyesült Államokban és Kanadában 49,4 millió dollárt, egyéb országokban mintegy 77,5 millió dollárt termelt, ami világszerte összesen 126,8 millió dolláros bevételt jelent-írta a wikipedia a honlapján. A Gucci-ház című film azonban sosem kapta meg a teljes jóváhagyást Gucci családtól. Reggiani szabadulása óta egy milánói ékszerbutikban dolgozik kreatív munkatársként.

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?

Brad Pitt és kutyája a túlélésért küzd Alaszka zord vidékén

Egy egykori katona és hűséges németjuhásza egy repülőgép-szerencsétlenség után Alaszka távoli vidékén reked. A civilizációtól elszigetelve, telefon és GPS nélkül kell megtalálniuk a kiutat, miközben a rideg környezet folyamatosan próbára teszi őket.