Bob Dylan rajongósimogató amerikai folklórzene-fetisisztáknak
- Dátum: 2025.03.13., 06:53
- Vass Attila
- életrajz, film, folklór, kritika, mozi, népzene, Oscar-díj, vágás, zenész
James Mangold az egyik legbiztosabb kezű amerikai rendező (Észvesztő, Logan, Az aszfalt királyai), aki ezúttal Bob Dylan pár korai zenei évét álmodta vászonra, ahogy egy, a semmiből azaz Minnesotából jött elveszett, nyikhaj fiúból kezdetben folklórzenei sztár lesz majd később örök lázadóként igazi kulturális jelenséggé, legendává válik. Az egyértelműen rajongóknak készült Sehol se otthon című mozi hihetetlen részletgazdagsága és jó zenéi ellenére is a legtöbb gálán csak jelölésekig vitte, nem véletlenül.
Miközben a készítők anno A nyughatatlannal Johnny Cash sztoriját tárták elénk érthetően, szerethetően és mindenki által befogadhatóan, addig ezúttal a majd 140 perces játékidőben bőven vannak üresjáratok. Itt, a korai 60-as évek Amerikájának bemutatásakor arányt vétenek és a rengeteg dalegyveleg inkább hat egyfajta Dylan-rajongósimogatónak folklórzene-fetisisztáknak, mintsem koherens mozinak. Nem hiszem, hogy ezek az előadók, akik hihetetlen műgonddal vannak bemutatva, mondanak igazából itthon valakinek valamit is. A színészi játékok persze sokat segítenek az összképen. Kellemes meglepetés az alakításáért Oscar-jelölést kapott Edward Norton Dylan mentoraként, illetve a felkapott női énekes, Joan Baez szerepében Monica Barbaro, aki meleg tekintettel és angyali hanggal levesz minket a lábunkról.
A film fényképezése, képi világa egészen elképesztő, a zenei betétek túltolása, az igazi Dylan hathatós segítségével együtt a forgatáson, szinte töriórává nemesíti a látottakat. Valahogy mégsem lehetünk teljesen elégedettek. Az ok egyszerű és az eredeti amerikai cím látatlanban előre is vetíti ezt. Jelesül, hogy Dylan a filmben, akármennyire is jó választás Timothée Chalamet (Dűne, Wonka) a főszerepre, tényleg megmarad nekünk „A tökéletesen ismeretlen”-nek. Alig tudunk meg valamit a zenész valódi személyiségéről, nem avat be semmi újba a mozi. Nem izgulunk a látottakon. Nem érezzük a történések súlyát, csak élvezzük a remek dalokat és nem győzünk csodálkozni a rendező stabil, aprólékos történetvezetésén.
Soha rosszabbat, szerethető így is a Sehol se otthon mozi. Adjunk neki bátran egy próbát, kellemes kikapcsolódás, de nem sokkal több. Nagy kérdés, hogy az I’m not there film agyondicsért, sztárparádés, sok személyiséges Dylan-felfogása újranézve, vagy az irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott zenész pályája bármelyik korszakának válogatáslemeze nem váltana-e ki több együttérzést bárkiből, mint ez a friss mozi. Sajnos ez jogos kérdés.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon
Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!
A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.
Ez itt a Teltház helye!
Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.
A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!
A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?
Katyvaszos montázs ikonikus elemekből
Játékbeli elemmel indítva az írást, a hétköznapi viccelődés az a bohóckodás, de amit az Egy Minecraft film csinál, viszont gyémánt. Leginkább egy abszurdista alkotásnak lehet tekinteni a művet, amit komolyan egyáltalán nem lehet venni. Viszont a játék kedvelőinek szórakoztató lehet, hiszen szinte egy montázst állít össze annak elemeiből.