Könyvelő 2.: Lazább, humorosabb, de hű az eredetihez
- Dátum: 2025.08.12., 15:18
- Szabó Máté
Vannak olyan művek, amelyek azonnal ikonikusak lesznek, mert sikerül megragadniuk egy igazságérzetet, egy ösztönszintű vonzalmat, miközben még mondanivalóval is bírnak. 2016-ban A könyvelő pontosan ilyen volt. Zseniális alkotás akcióval, drámával, fekete humorral és igazságtétellel. Azonban mi történik, ha egy ikonikus film folytatódik? A könyvelő 2. vígjátékosabb, mint elődje, és tele van új gondolatokkal, amikről érdemes beszélni.

Már kilenc éve annak, hogy bemutatták az első részt, ahol Chris Wolff (Ben Affleck) egyszerre bizonyult a könyvelés, a közelharc és a fegyverek mesterének. Mögötte egy kemény, de szerető apa állt, aki tisztában volt az autista fia előtt álló kihívásokkal, ezért katonai szigorral edzette Christ és a testvérét, Braxtont (Jon Bernthal). Az idei nekifutásban Ray King (J. K. Simmons) – a Pénzügyminisztérium Bűnüldözési Osztályának egykori igazgatója, aki nyugdíjasként magánnyomozó lett – egy eltűnt menekült család ügyében nyomoz, ám meggyilkolják, mielőtt bármit tehetne. Halála előtt még üzenetet hagy: „Találd meg a könyvelőt.” Egykori tanítványa, Marybeth Medina (Cynthia Addai-Robinson) felkeresi Wolffot, és közösen veszik fel a harcot egy egész bűnszervezettel szemben – ehhez pedig Chris Berlinben tevékenykedő öccsét is segítségül hívják.
Dráma és akció egyenlő arányban
A filmben bőven jut hely autós üldözésnek, lövöldözésnek és közelharcnak, miközben a testvéri dráma is hangsúlyos marad. Christian továbbra is hűvös, zárkózott és félelmetesen intelligens, míg Brax könnyedebb, de ugyanolyan veszélyes. A két marcona férfit továbbra is kísérti apjuk rideg, de összetartásra nevelő módszere, miközben mindketten egyedül maradtak felnőttként. Ben Affleck jól hozza a karakter csendes intenzitását, de a produkció a kelleténél több időt szentel a sablonos beszélgetéseknek, amelyek bár érdekesek, megtörik a cselekmény lendületét.
A történet sokszor humoros, viszont tele van vargabetűkkel, amelyek ugyan sokat elárulnak a karakterekről, de kevésbé szolgálják a sztori előrehaladását. Ez a lazább megközelítés pedig sokkal jobban illik Braxton karakteréhez, mint Chriséhez. A végkifejlet kicsit olyannak érződik, hogy könnyebb leszámolni egy juarezi kartellel, mint spektrumzavarosként barátnőt találni, ám ez már inkább az akciófilmekre jellemző klisé. A mellékszereplők között Chris fiatal hacker csapata is nagyobb teret kap. Ez különösen tetszett, mivel így rávilágítanak a különböző fejlődési rendellenességgel élők készségeire. Ráadásul az alkotás különbséget tesz az autizmus, az Asperger-szindróma vagy éppen a Savant-szindróma között, amelyek mind-mind más tünetekkel járnak. Ezzel a részletgazdagabb, de humorosabb megközelítéssel Gavin O’Connor rendezőnek sikerült úgy folytatnia A könyvelő 2.-t, hogy az egyszerre más és mégis hasonló lett, mint az elődje.

A humor és a rutin ereje
A fivérek közös története nem klasszikus hőssztori. Inkább az eszközeik, az amerikai lakosságra jellemző életstílus és a módszereik tartják őket össze, nem pedig a közös céljaik. A forgatókönyv nem annyira lüktető és feszes, mint az első részben, de az izgalom ott parázslik a háttérben. A szóváltásokat jól adagolt humor jellemzi, a gyilkolás szenvtelenül rutinszerű, mintha egy középiskolai tanár megtartana egy 45 perces órát. Seamus McGarvey operatőri munkája és Richard Pearson feszes vágása folyamatos lüktetést ad a filmnek, miközben a mesterséges intelligencia szerepét is ügyesen beleszövik a cselekménybe. Külön elismerés jár a magyar szinkronért. Kíváncsiságból eredeti nyelven is belenéztem az alkotásba, és azt mondhatom, hogy Széles Tamás Ben Affleck, valamint Pál András Jon Bernthal magyar hangjaként jobb, mint az eredeti. Zseniálisan illeszkedik a két karakterhez a magyar hang.
A Könyvelő 2. az első felvonás lazább verziója, kevesebb eredetiséggel, több poénnal és jó színészi játékkal. Remek a történet továbbvitele, amit érdemes megnézni, még akkor is, ha néhol hosszabbra nyújtják a testvéri dialógusokat, mint kellene. Fontos megemlíteni, hogy a második rész noha nem közvetlenül az első után veszi fel a fonalat, de a szereplők szálai folytatódnak, az idei produkció párbeszédei rendszeresen visszautalnak a korábban történtekre. Emiatt érdemes az első résszel kezdeni, mivel az sok kulcsfontosságú elemet tartalmaz a folytatás szempontjából. Az idei nekifutás után számomra egy harmadiknak is lenne létjogosultsága, csak ne kelljen újra kilenc évet várni.
Egy tündérmese örök nosztalgiája
Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?