Könyvelő 2.: Lazább, humorosabb, de hű az eredetihez
- Dátum: 2025.08.12., 15:18
- Szabó Máté
Vannak olyan művek, amelyek azonnal ikonikusak lesznek, mert sikerül megragadniuk egy igazságérzetet, egy ösztönszintű vonzalmat, miközben még mondanivalóval is bírnak. 2016-ban A könyvelő pontosan ilyen volt. Zseniális alkotás akcióval, drámával, fekete humorral és igazságtétellel. Azonban mi történik, ha egy ikonikus film folytatódik? A könyvelő 2. vígjátékosabb, mint elődje, és tele van új gondolatokkal, amikről érdemes beszélni.

Már kilenc éve annak, hogy bemutatták az első részt, ahol Chris Wolff (Ben Affleck) egyszerre bizonyult a könyvelés, a közelharc és a fegyverek mesterének. Mögötte egy kemény, de szerető apa állt, aki tisztában volt az autista fia előtt álló kihívásokkal, ezért katonai szigorral edzette Christ és a testvérét, Braxtont (Jon Bernthal). Az idei nekifutásban Ray King (J. K. Simmons) – a Pénzügyminisztérium Bűnüldözési Osztályának egykori igazgatója, aki nyugdíjasként magánnyomozó lett – egy eltűnt menekült család ügyében nyomoz, ám meggyilkolják, mielőtt bármit tehetne. Halála előtt még üzenetet hagy: „Találd meg a könyvelőt.” Egykori tanítványa, Marybeth Medina (Cynthia Addai-Robinson) felkeresi Wolffot, és közösen veszik fel a harcot egy egész bűnszervezettel szemben – ehhez pedig Chris Berlinben tevékenykedő öccsét is segítségül hívják.
Dráma és akció egyenlő arányban
A filmben bőven jut hely autós üldözésnek, lövöldözésnek és közelharcnak, miközben a testvéri dráma is hangsúlyos marad. Christian továbbra is hűvös, zárkózott és félelmetesen intelligens, míg Brax könnyedebb, de ugyanolyan veszélyes. A két marcona férfit továbbra is kísérti apjuk rideg, de összetartásra nevelő módszere, miközben mindketten egyedül maradtak felnőttként. Ben Affleck jól hozza a karakter csendes intenzitását, de a produkció a kelleténél több időt szentel a sablonos beszélgetéseknek, amelyek bár érdekesek, megtörik a cselekmény lendületét.
A történet sokszor humoros, viszont tele van vargabetűkkel, amelyek ugyan sokat elárulnak a karakterekről, de kevésbé szolgálják a sztori előrehaladását. Ez a lazább megközelítés pedig sokkal jobban illik Braxton karakteréhez, mint Chriséhez. A végkifejlet kicsit olyannak érződik, hogy könnyebb leszámolni egy juarezi kartellel, mint spektrumzavarosként barátnőt találni, ám ez már inkább az akciófilmekre jellemző klisé. A mellékszereplők között Chris fiatal hacker csapata is nagyobb teret kap. Ez különösen tetszett, mivel így rávilágítanak a különböző fejlődési rendellenességgel élők készségeire. Ráadásul az alkotás különbséget tesz az autizmus, az Asperger-szindróma vagy éppen a Savant-szindróma között, amelyek mind-mind más tünetekkel járnak. Ezzel a részletgazdagabb, de humorosabb megközelítéssel Gavin O’Connor rendezőnek sikerült úgy folytatnia A könyvelő 2.-t, hogy az egyszerre más és mégis hasonló lett, mint az elődje.

A humor és a rutin ereje
A fivérek közös története nem klasszikus hőssztori. Inkább az eszközeik, az amerikai lakosságra jellemző életstílus és a módszereik tartják őket össze, nem pedig a közös céljaik. A forgatókönyv nem annyira lüktető és feszes, mint az első részben, de az izgalom ott parázslik a háttérben. A szóváltásokat jól adagolt humor jellemzi, a gyilkolás szenvtelenül rutinszerű, mintha egy középiskolai tanár megtartana egy 45 perces órát. Seamus McGarvey operatőri munkája és Richard Pearson feszes vágása folyamatos lüktetést ad a filmnek, miközben a mesterséges intelligencia szerepét is ügyesen beleszövik a cselekménybe. Külön elismerés jár a magyar szinkronért. Kíváncsiságból eredeti nyelven is belenéztem az alkotásba, és azt mondhatom, hogy Széles Tamás Ben Affleck, valamint Pál András Jon Bernthal magyar hangjaként jobb, mint az eredeti. Zseniálisan illeszkedik a két karakterhez a magyar hang.
A Könyvelő 2. az első felvonás lazább verziója, kevesebb eredetiséggel, több poénnal és jó színészi játékkal. Remek a történet továbbvitele, amit érdemes megnézni, még akkor is, ha néhol hosszabbra nyújtják a testvéri dialógusokat, mint kellene. Fontos megemlíteni, hogy a második rész noha nem közvetlenül az első után veszi fel a fonalat, de a szereplők szálai folytatódnak, az idei produkció párbeszédei rendszeresen visszautalnak a korábban történtekre. Emiatt érdemes az első résszel kezdeni, mivel az sok kulcsfontosságú elemet tartalmaz a folytatás szempontjából. Az idei nekifutás után számomra egy harmadiknak is lenne létjogosultsága, csak ne kelljen újra kilenc évet várni.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.
Del Toro újraéleszti a Frankensteint
„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.
Az ember, aki az USA-ban született
Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.