Mit tegyünk láz esetén?

A tél időszakban sokan szenvednek vírusos megbetegedésektől, amiknek az egyik vezető tünete a láz. Ez azonban akár hasznos is lehet a gyógyulás szempontjából, és nem mindig muszáj csillapítanunk.
Elsősegélynyújtás gyermekkorban

Minden szülő fél attól, hogy egyszer gyermekét baleset érni. Természetesen igyekszünk a lehető legtöbbet megtenni a megelőzés érdekében, de minden helyzetet nem tudunk kivédeni és vannak olyan esetek is, amikor a gyereknek kell tudnia gyorsan cselekedni.
Relaxációs technikák alváshoz

A pihentető alvás eléréséhez számos relaxációs technika áll rendelkezésünkre, amelyek segíthetnek a stressz és a feszültség csökkentésében. Íme 10 hatékony módszer, amelyek elősegíthetik a nyugodt alvást.
Mit jelent a mai világban a belső iránytű?

Mindannyiunk életét történetek övezik. Mindaz, amit megéltünk, amiben részünk volt, nyomot hagy bennünk. Az, hogy ezek miatt, vagy épp ezek ellenére mennyire tudjuk a saját életünket élni, azon is múlik, hogy azonosítjuk-e magunkat ezekkel a sztorikkal, vagy pedig képesek vagyunk úgy tekinteni rájuk, mint a külvilág eseményeire, amelyek nyilvánvalóan hatottak ránk, mi magunk azonban nem vagyunk azonosak vele. Adódik a kérdés, hogy hogyan találhatjuk meg azt a belső iránytűt önmagunkban, ami tudja, mi az, ami valóban jó nekünk.
Kapcsold be! Tévhitek és a valóság

„Az öv életet menthet” – hangzik a jól ismert közlekedésbiztonsági szlogen, de ahogy járom az utakat, vezetek, közlekedem, sajnos ez korántsem tűnik annyira egyértelműen elcsépelt alapvetésnek. Hogyan gondoskodhatunk magunk és gyermekeink biztonságáról az autóban?
Hogyan érdemes szállást foglalni?

A szállásfoglalást sokan nyűgként élik meg egy utazás megszervezése során, ezért szeretnék minél gyorsabban és olcsóbban letudni. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően azonban könnyen katasztrófába fulladhat az utazásunk, ha odaérvén nem az fogad, amit a képeken láttunk. Néhány egyszerű tippel és praktikus szervezéssel azonban ez könnyen elkerülhető.
Mire hat a hangterápia?

A belső béke, a harmónia keresése és megtalálása mindenki számára kihívás és egyben fontos feladat. A hangterápia ősidők óta használt módszer, amely segít a nyugalom, az egyensúly megtalálásában.
A fine dining alkonyát éli? Mi változhat?

A fine dining fogalma az elmúlt években és jelenleg átalakul: a klasszikus elit gasztronómia helyett egyre nagyobb teret nyer a közvetlenebb, elérhetőbb fine casual irányzat. A luxus ma már nem a drága alapanyagokról vagy a látványos tálalásról szól, hanem az élményről, a marketingről és az érzelmi kapcsolódásról. Az emberek fenntarthatóbb, mégis prémium élményeket keresnek, amelyek az elitizmus helyett mindenki számára nyitottak.
Mit jelent és hogyan kezelhető a cukorfüggőség?

A cukorfüggőség népbetegség, a szervezet működéséhez szükséges mennyiség megtalálható a gabonákban, a zöldségekben, a gyümölcsökben, vagy a szervezet maga is előállítja. Mégis többet fogyasztunk a kelleténél, ami hosszú távon ártalmas lehet. A megoldás a mértékletesség és az elhatározás.
Energia koffein nélkül

Ismerős a mozdulat, amikor reggel kikelünk az ágyból és kapcsoljuk a kávéfőzőt? Szeretnénk felébredni, energikussá válni, hogy lenyomjuk a napot, pedig ehhez nem mindig kell koffein.
Mivel foglalkozik a színtanácsadás?

A színtanácsadás egy játékos, kreatív folyamat, tulajdonképpen nem más, mint természetes színeink szakszerű, tárgyilagos feltérképezése és a megfelelő színtulajdonságokkal rendelkező színek megkeresése.
Hideg terápiával az egészség megőrzéséért

Nem is gondolnánk, hogy a hideg mennyi mindenre megoldás lehet, pedig a szervezetünknek időnket, vagy akár minimális dózisokban a mindennapjaink részeként igenis jót tehet a hideg víz, vagy az extrém hőmérsékletek jótékony hatásait kihasználó terápiás módszerek.
Hajvédelem télen

Sokszor kaptunk már tanácsot a téli bőrvédelemre, immunvédelemre, azonban ritkán olvasni arról, védjük a hajunkat a hidegben.
Törölköző kisokos – így használd

Minden lakás alapvető tartozéka a törölköző, ám nem mindegy, hogy hogyan élünk vele együtt. Íme, néhány tipp, hogyan is bánj vele.
Fenntartható ékszerek: a stílus és a környezettudatosság találkozása

A fenntartható ékszerek minden olyan bizsut, csecsebecsét jelölnek, ami újrahasznosított anyagból készült. Amikor környezettudatos divatról van szó, lehet beszélni az organikus pamutról vagy az újrahasznosított poliészterről, de a testi díszek gyakran kimaradnak a beszélgetésből. Holott ezek is fontos részét képezik az emberi megjelenésnek és ezáltal a környezettudatosságban is szerepet játszanak.
A legújabb hajápolási trendek ragyogó tincsekért

Az új év során a hajunk egészségét is érdemes megújítani, hiszen az elmúlt években feltörekvő népszerűségnek örvendenek az új hajápolási rutinok és termékek. Amellett, hogy ápoljuk a hajkoronánkat ezeknek segítségével sokkal környezettudatosabban élhetjük a mindennapjainkat.
Mi az a Hatha-jóga és miben segít?

A Hatha-jóga a légzés és a mozgás kombinációjából áll. A jóga bármelyik jógastílusban tanított fizikai testhelyzetre is utal, lényegében a hatha-jóga egy gyűjtőfogalom, amely a tudatosság elérésére használt testgyakorlatokat és légzéstechnikákat írja le.
Túlfogyasztás vagy No-buy 2025?

A túlfogyasztás korunk egyik legnagyobb problémája, melynek száma országonként más és más. 2024-ben már május 25-én eljött a túlfogyasztás napja – ez azt jelenti, hogy kevesebb mint öt hónap alatt feléltük az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. A kérdés az, miként csökkenthetjük az úgynevezett ökológiai lábnyomunkat.
Száraz január

Alkoholmentes italok, újévi fogadalmak, elhatározások és egy újabb kihívás: elindult a száraz január!
A projekció jelentése

A projekció pszichológiai mechanizmus, amely segít elkerülni a kellemetlen belső élményeket, érzéseket vagy konfliktusokat azáltal, hogy ezeket a saját magunkban érzett dolgokat a külvilágra vetítjük. Alapvetően arról van szó, hogy a bennünk lévő, elviselhetetlen indulatokat vagy félelmeket a másik személyre hárítjuk, miközben nem vesszük észre, hogy ezek valójában saját magunkban is jelen vannak.