Menü

A legjobb házi arcpakolások

Arcpakolást otthon is készíthetünk, ráadásul így biztosan egészséges alapanyagok kerülnek a bőrünkre, amik egészségünknek is jót tesznek.

Egészséges uzsonna - Anyatipp

Ahhoz, hogy tartani tudja gyermekünk a napi ritmust az iskolában, megfelelő tápanyagokra van szüksége. Nem kell tartani attól, hogy ha egészségeset akarunk csomagolni, az sokba fog kerülni, megy ez olcsón és okosan is. Anyaként próbálom jól megoldani a feladatot, lássuk, hogyan csinálom én.

Hatásos házi gyógymódok visszér ellen

A visszér nem csak csúnya, fáj is. Szerencsére akár természetes házi praktikákkal is felvehetjük a harcot ellene.

Minimalizmus a mindennapokban

Csak egy táskával utazni – jól hangzik. Könnyen kivitelezhető is. Otthon azonban már sokkal nehezebb kevesebből kijönni.

Időmenedzsment – avagy hogyan legyünk hatékonyabbak a mindennapokban

Sokszor azt érzi, kicsúszik a keze közül az irányítás és csak úgy elrepül az idő? Hatékonyabb is lehetne, de valamiért mégsem sikerül? Az időmenedzsment lehet a válasz.

A tánc lelkünkre gyakorolt hatásai

Amikor a tánc kerül szóba, legtöbben a profi táncosokra gondolnak, kifinomult mozdulatokra, és jól begyakorolt koreográfiákra. Sokan nem is mernek táncolni egy-egy eseményen, hiszen azt gondolják, hogy ciki, ha nem profi szinten művelik.

Konyhakert kezdőknek

Ha felmerült már a gondolat, hogy jó lenne saját fűszernövény vagy zöldség a konyhába, akkor itt a segítség. Mutatjuk, hogyan érdemes belevágni.

Az önbizalom fejlesztésének lépései

Mi az önbizalom? Az önbizalom tulajdonképpen a saját képességekbe és a tehetségbe vetett bizalom. Az önbizalommal rendelkező ember könnyebben képes megbirkózni az akadályokkal, a problémákkal.

Gyermekláncfű házilag felhasználva

A gyermekláncfűben található fitonutrienseknek víz- és hashajtó hatása egyaránt van, így segít megszabadulni a szövetek között felhalmozódó, felesleges folyadéktól.

Nagyanyáink még tudták, hogy mi az a zero waste

A világ egyik részén elképesztő mérteket ölt az élelmiszerpazarlás, míg a másik felén éheznek. Az ökológiai lábnyom jelentős részéért felelős az élelmiszertermelés és -kereskedelem. Sokat és sokszor elismételt mondatok, amit számos beszédes adat támaszt alá. Ha csak hazai viszonylatban nézzük, a 2019-es NÉBIH felmérés szerint egy átlag magyar lakos évente 65 kg élelmiszerhulladékot termel, aminek majdnem a fele indokolatlanul megy a szemétbe. Ez a mennyiség Ázsiában például „csak” 8 kg. Ahogy a tartós eredményt ígérő fogyókúrákat, úgy az élelmiszerpazarlás megállítását is apró, praktikus lépésekkel kell elkezdeni, amelyek aztán az életünk részévé válnak – tanácsolja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Aktuális autónk téliesítése!

Az autósok egy része nem veszi komolyan a tél beköszöntével járó autókarbantartási teendőket, s nem fordítanak kellő figyelmet a megfelelő téliesítésre, melynek bizony fájdalmas következményei lehetnek, hiszen akár a jármű meghibásodását is okozhatja.

Csatold be!

Nem okoskodónak akarok tűnni, de nehezen állom meg szó nélkül, mikor a közösségi oldalon azt látom, hogy a gyermekével utazó anyuka kiposztolja a gyermekei fényképét, énekelve, pózolva, mosolyogva – csak épp jól láthatóan a biztonsági öv használata nélkül.

Neked is szúr az oldalad futás közben?

A rendszeresen sportolók közül sokan tapasztalhatták már a jelenséget, hogy szúrni kezd az oldaluk pl. futás közben. Lehet, hogy épp egy futóverseny közepén, vagy a gyerekünknek egy iskolai testnevelés órán, vagy csak az utcán bármikor. Mitől van ez és mit lehet tenni ellene?

Miért fontos a hyaluronsav?

Sokszor mondjuk, hogy mi bizony nem dőlünk be a csodát ígérő krémeknek és kozmetikumoknak, hiszen jól tudjuk, nincs ilyen szer, mégis eladhatóvá válik egy kence, ha több divatos kifejezéssel ruházzuk fel.

Megduplázza a mozgás hatását, ha ezeket eszed edzés után

Az edzés célja nemcsak a fogyás lehet, de az izomtömeg növelése is. A két folyamat azonban nem zajlik párhuzamosan, mert a testnek az építkezéshez felhasználható extra energiára van szüksége, ami egy kalóriadeficittel rendelkező étrendben nincsen meg. Ahhoz, hogy a sportolásba ölt órák meglátszanak rajtad, az étkezésedet is a céljaidnak megfelelően kell alakítani.

Legerősebb természetes tisztítószerek, amivel minden vegyszert kiválthatsz

Kell egy flakon vízkőoldó, valami a fertőtlenítéshez, némi por, hogy megtisztítsd a ruhákat, valami mindent átmaró anyag, hogy megszüntesd a dugulást, és persze a szagokat is jó lenne semlegesíteni.

Látásjavító zöldség, gyümölcs és hal

A szem egészségének megőrzéséért sokat tehetünk szemtornával, szemcseppekkel, de helyes táplálkozással is. Rengeteg olyan vitamin, ásványi anyag és más összetevő létezik, melyek megfelelő bevitele a szem karbantartásában is segíthet!

SMR henger. Aktuális divatkellék, vagy hatékony sporteszköz?

Az SMR, vagyis self-myofascial release roller, egy henger, melynek lényege, hogy tulajdonképpen egy kötőszöveti önmasszázst végezhetünk vele, a letapadt izmok fellazítására szolgál. Aktuális divatkellék, vagy hatékony sporteszköz? Hogyan kell használni és mik azok a trigger pontok?

Miért hiszünk előbb a csodaszerekben, mint egy életmódváltásban?

Mindig a könnyebb út a csábítóbb. A kényelmesebb megoldás a szimpatikusabb. A csodalevesporok nem fogják megoldani a súlyproblémát, mégis sokan azonnal elhiszik, elég egy jó marketing, egy jól csomagolt zacskós por, egy dizájnos tasak, egy jól hangzó név. Miért hiszünk előbb a csodaszerekben, mint egy életmódváltásban?

Vegán street food receptek

A gyorsételekről nem mindig az egészséges életmód jut elsőre eszünkbe. A gyorséttermek kínálata valóban nem tesz jót a szervezetnek, azonban ezek az ételek egészséges, vegán verzióban is elkészíthetők!