Menü

Nő a depresszió miatti öngyilkosságok száma Kínában

  • Dátum: 2013.02.28., 11:53

Egyre több áldozatot szed a depresszió Kínában, ahol hárompercenként követnek el depressziósok öngyilkosságot, s ugyanezen idő alatt 11 másik ember kísérli meg eldobni az életét.

Kínában évente 287 ezer ember vet véget önkezével életének, és 2 millióan vannak azok, akik fontolgatják az öngyilkosságot, hetven százalékuk depresszió miatt - írta a China Daily című angol nyelvű napilap szerdán.
Egy nemrégiben készült felmérés szerint a kínaiak 2,5 százaléka él súlyos depresszióval. A kelet-kínai Nanking kórházi szakintézményében például évente csaknem 100 ezren jelentkeznek orvosi konzultációkra. Az elmúlt négy évben több mint 6300 beteget vettek fel kórházi kezelésre.

Kínában a 15 és 34 év közötti korosztályban az öngyilkosság a vezető halálozási ok, és a szakemberek szerint a depresszió hússzorosára növeli az öngyilkossági hajlamot.
A China Daily által idézett orvosok szerint a depresszió kezelésében Kína messze elmarad a nyugati országoktól, kevés a jól képzett szakember, és a szakmán belül vita van a pszichológusok, valamint a gyógyszeres kezelés szerepéről.

Az egyik orvos szerint a kormányzattól a depressziós betegek nem kapnak elegendő figyelmet, a depresszió és a kapcsolódó betegségek például nem tartoznak a társadalombiztosítás által támogatott kategóriába. Ezért is van szerinte, hogy sokan eleve nem fordulnak orvoshoz.

Forrás: MTI
Fotó: sxc.hu

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

Mit tehetünk a demencia ellen? A megelőzés már jóval idősebb kor előtt elkezdődhet

A demencia sok család számára már nem egy távoli, ismeretlen betegség. Elég csak egy idős hozzátartozóra gondolni, aki korábban mindenre emlékezett, pontosan tudta, mikor kinek van a születésnapja, vagy éppen ugyanazt a történetet mesélte el újra és újra – aztán egyszer csak bizonytalanná váltak ezek az emlékek. Ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, vajon lehetett volna-e bármit tenni korábban, és mi az, amit mi magunk megtehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük szellemi frissességünket.

Így állítható meg a túlevés ördögi köre

A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.

Digitális demencia – erre figyelj

A demencia szót sajnos sokan ismerik, de rohanó világunkkal sajnos ennek is újabb fajtájával kell sokaknak szembenézni.

Miért érzünk bűntudatot, amikor pihenünk?

Van, aki egy hosszú, fárasztó nap után sem tud egyszerűen leülni. Ha végre lenne egy kis szabadideje, rögtön eszébe jut, hogy még el lehetne mosogatni, válaszolni kellene egy üzenetre, rendet lehetne rakni, dolgozni vagy elintézni valamit. A pihenés pedig nem megnyugvást, hanem furcsa bűntudatot hoz.