Mi az a crossfit?
- Dátum: 2014.02.05., 13:19
- Crossfit, edzés, erős, kettlebell, súly
Az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerülnek azok a szabadidős mozgásformák, amelyek a látvány, a méret és izombeli növekedés helyett a személyes teljesítőképesség minél hatékonyabb kiaknázására helyezik a hangsúlyt.
Ilyen a crossfit is, ami egyébként egy összefoglaló elnevezés. A crossfit, amely honnan máshonnan, az Egyesült Államokból ered, több mozgásformát, edzésmódszert takar. Ezek közös jellemzője, hogy kevés tárgyi segédeszközt igényelnek, és igyekeznek az ember saját súlyát a tréningek központjába állítani, illetve az egész testre koncentrálni. Az is elmondható róluk, hogy a komplexitást helyezik előtérbe, azaz az izmok mellett az inakat, az ízületeket, a szalagokat is erősítik. A crossfitesek büszkék arra, hogy módszerük, filozófiájuk nemcsak a testre, hanem a lélekre is hat. Kitartásra, nyugalomra, eltökéltségre nevel.

Látvány, helyett igazi erő – mondják, s ezzel mindjárt vitába is keverednek a hagyományos, gépi testépítés híveivel. Pedig csak felfogás kérdése az egész, és egyébként is mindkettőt lehet helyesen és helytelenül csinálni.
A crossfit kedvenc mozgásformái köz tartoznak a különböző kettlebell gyakorlatok. A kettlebell tulajdonképpen egy gömb alakú súlyzó fogantyúval a tetején, orosz eredetű, speciális tréningek eszköze. Emellett a crossfitesek egyszerűbb súlyokat, medicinlabdát, esetleg tornászgyűrűt használnak, de gyakran csak a saját testsúlyukkal edzenek.
Fotó:
Babják Tamás
Lelassult anyagcsere okai
A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?
Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai
Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?
GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?
Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.
Milyen problémák esetén ajánlott a kompressziós harisnya?
A kompressziós harisnya egy speciális ruhadarab, amely a lábakon és a lábfejeken kifejtett nyomás segítségével javítja a vérkeringést, és megelőzi a visszerek kialakulását. Különböző erősségű nyomást fejt ki, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Gyógyászati segédeszközként hasznos, és különösen hasznos krónikus vénás elégtelenség, visszér, nyiroködéma, valamint trombózis megelőzésében.
Mit jelent a fitnesz korom és hogy számolhatom ki?
Egyesek számára a mozgás öröme egyfajta életmód, mások számára talán felesleges és megerőltető dolog. A sport célja a fizikai erőnlét, a fizikai kondíció és a testtartás javítása, emellett pozitív hatással van az ember mentális egészségére is. Mit jelent a fitnesz korom és hogy számolhatom ki?