Menü

Kerékpárra pattant a háromszoros Nemzetközi Fitness Kupa győztes

Nem sportágat váltott Gyulai Krisztián háromszoros Nemzetközi Fitness Kupa győztes - a Junior Fitness Világbajnokság ezüstérmese csupán kipróbált egy új edzéstervet. A példamutató, precíz, lelkes Arnold Classic Győztes sportoló ismét nagy célokat tűzött ki 2017-re, már áprilisban két versenyen is megméretteti magát.

A Fitness Magyar Kupán és a Nemzetközi Fitness Kupán nagy a kihívás, hiszen ezeken már nem először bizonyult a legjobbnak Gyulai Krisztián, és most is az első helyen szeretne állni. Ezt követően pihenésre alig lesz ideje, hiszen májusban utazik Spanyolországba, a Fitness Európa-bajnokságra. Aztán végre jöhet egy kis lazítás, majd egy újabb felkészülési idő az őszi versenyekre, és végül a decemberi Fitness Világbajnokság következik Franciaországban.

A versenyekre való felkészülési időszakban szoros, előre megtervezett napirend szerint él magyar bajnokunk. Ilyenkor az edzés és a táplálkozás köré épít mindent, ami rendkívül nagy fegyelmet, pontosságot követel. Nemcsak testileg, lelkileg is nehéz ez az időszak számára, hiszen személyi edzőként és stretching trénerként önmagán kívül másokat is motiválnia kell a kitűzött cél elérése érdekében.

Szeretem a kihívásokat! Szeretek bizonyítani és szeretnék minél több ember számára példát mutatni. Először is mindig meg kell legyen az elhatározás, ki kell gondolnom, hogy miért szeretnék versenyezni. Ha ez megvan, összpontosítok és felkészülök lelkileg a kihívásra, majd szép lassan néhány héten keresztül relaxáló edzéseket végzek. Ilyen az úszás vagy a stretching, amik kizökkentenek a hétköznapi kemény edzésekből.

Aztán persze jöhet az aktív edzés napi kétszer, és mellé a szigorú diéta. A versenyekre való felkészülés során számára talán ez a legnehezebb. Ilyenkor nagyon sok ízélménytől kell megfosztania magát, számtalanszor kell visszautasítania egy-egy ígéretesnek érkező falatot. Előfordul, hogy fáradékonyabb és kedvetlenebb is emiatt, azonban az előtte álló cél mindennél többet ér és hatalmas erőt ad neki. Felkészülései során Krisztián leginkább a szabad testsúlyos edzéseket részesíti előnyben, mégis az újévben kipróbált valami újdonságot. Infrabringára pattant és harminc percen keresztül tekert.

Kicsit kétkedve próbáltam ki ezt a lehetőséget, de végül teljesen lenyűgözött az infrafénnyel kombinált bicikli. Hihetetlen élmény volt! Kellemesen elfáradtam mégis azt éreztem, hogy feltöltődtem energiával. Jól átmozgatott és rengeteg folyadékot veszítettem, így azt közben is folyamatosan pótolnom kellett. Bár nem szeretem a gépeket, azt hiszem a Geoway infrabringát heti egyszer beépítem az edzéstervembe, mert úgy érzem ezzel is előnyt kovácsolhatok a versenytársakkal szemben. Örülök, hogy megismertem és kipróbálhattam!

A fitneszbajnok szerint az infrabringa bárki számára jó, nem kell hozzá versenyszerűen sportolni. A bicikli használata gyorsítja az anyagcserét, javítja a bőr állagát, segít a hölgyeknek például a narancsbőr elleni küzdelemben. A mozgás közben ha van kedvünk még zenét is hallgathatunk ami remekül eltereli figyelmünket az edzés során, és talán átlendít azon a ponton, amikor a következő fogalmazódik meg bennünk: „Feladom, nem bírom tovább!”.

Krisztián arra is felhívja a figyelmet, hogy az edzés előtt 1-2 órával érdemes enni, közben pedig sok folyadékot fogyasztani, hiszen a biciklizés az infrafénnyel együtt megterheli a szervezetet, egyúttal eltávolítja a felesleges vizet és méreganyagokat testünkből. Persze az alapszabályokat itt is, mint minden más edzés esetében be kell tartani, tehát betegen, lázas állapotban inkább maradjunk ágyban!

Célszerű az edzések között szünetet is tartani, hiszen ezt még a legjobbak is így csinálják. Az edzések közötti pihenés is feltölti a szervezetet egy újabb adag energiával, hogy aztán megint újult erővel vághassunk bele az alakformálásba. „A pihenés legalább olyan fontos egy-egy verseny előtt, mint az edzések, hiszen az izmoknak is szükségünk van a regenerálódásra. Engem leginkább egy jó alvás és egy hosszú séta kapcsol ki ott, ahol a madár se jár” - mondja Krisztián.

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.