Sikeres vesetranszplantáció állatból emberbe

Első nekifutásra talán meredeken hangzik, mégis van létjogosultsága az úgynevezett xenotranszplantációnak. Tudósok ezúttal immár második alkalommal ültettek át malacvesét emberi testbe. De hogyan is lehetséges ez?

A xenotranszplantáció lehetősége – amikor állati eredetű szervet ültetnek át emberbe – már régóta a levegőben kering, hiszen világszerte túl kevés a szervdonor, és így az átültethető szerv is, aminek következtében emberek ezrei vesztik életüket, miközben szervre várnak.

Egy New Yorkban található egyetem sebészei most második alkalommal végeztek sikeres szervátültetést állatból emberbe. A két műtét között mindösszesen három hónap telt el. Fontos megemlíteni, hogy ezek még csak kísérleti műtétek voltak, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a veséket nem szervre váró emberekbe ültették. Az első esetben egy már agyhalottnak nyilvánított nőbe, a második esetben pedig egy éppen elhunyt, de lélegeztető gépen tartott egyénbe történt az átültetés.

A módszer korlátozó tényezője, hogy az emberi immunrendszer úgy van beállítva, hogy a más fajokból származó szerveket kilökje. Az embereket kivéve például a legtöbb emlős szervezet termel egy alfa-gal nevű cukrot, és ha ez találkozik a humán immunrendszerrel, akkor antitesttermelést vált ki, ami elindítja az idegen szerv kilökését. Ennek megakadályozására a transzplantáció során a sebészek olyan malacvesét használtak, amelyeket a műtétet megelőzőleg genetikailag módosítottak, vagyis kiiktatták az alfa-gal termeléséért felelős gént. Ezzel az emberi szervezetben fellépő immunreakció megelőzhető. (Ugye így már látjuk, hogy a rettegett genetikai módosítás nem is mindig olyan rossz, és akár előnyt is kovácsolhatunk belőle?!)

A szakemberek már az első műtét után jelezték, hogy a beültetett szervet nemhogy nem lökte ki a befogadó szervezet, de a szerv működése is jó volt. Többek között például megfelelő volt a kreatinintermelés, illetve a termelt vizelet mennyisége is megegyezett az emberi vese által termelt mennyiséggel.

Bármennyire is riasztónak hangzik első hallomásra ez az eljárás, a biztató eredmények megjelenését követően sok donorra váró páciens jelezte, hogy úgy érzik, még egy adag reményt kaptak, hogy az életüket később ők is a normális mederben folytathassák, és ha a tudomány már ott tart, nyitottak erre a gyógyulási lehetőségre.

Nyilvánvalóan rengeteg kutatás vár még a szakemberekre, mire a módszert élesben is alkalmazni tudják.

Fort Molnár Henriett