A táncban mindig ott a szenvedély

„A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá.” — Martha Graham

Számtalan színdarab foglalkozik a mindennapi rutin nyomasztó jellegével, illetve életünket átható szenvedély hiányának pusztító hatásával. Ebből a mókuskerékből akár a tánc is lehet egy kis kiút, ami mindent megváltoztat. A Hölgyválasz c. színdarab egy sajátos megközelítéssel járja körül a szürke könyvelő életigenlő lázadását a napi monotonitás ellen. A cím okkal ismerős többeknek, ez egy tündéri, agyondíjazott 1996-os japán film (Szuó Maszajuki: Táncolunk) illetve a felkapott, de kissé üres amerikai változatának (Hölgyválasz 2004) színpadi világpremierje, amely bő másfél éve hódít Budapesten, a Játékszínben.

A rendező Szente Vajk, a főszerepben Kolovratnik Krisztián küzd a szürke valósággal, a vágy titokzatos, zseniálisan mozgó tánctanára/tárgya Molnár Andrea, az igazi telitalálat azonban számomra a mellékszereplők voltak. A nagyszájú, önbizalomdús életművészként az örök komika Liptai Klaudiát, a túlmozgásos, parókás táncbolondként Csonka Andrást, illetve Szerednyey Bélát magánnyomozóként öröm volt nézni. Szerencsére nagyon megpakolták a fordítók poénokkal a darabot miközben az állandó mozgásban lévő színpadról süt az életigenlő zene, fényjátékok és tánc egyvelege.

Ami nemcsak egy egyedi estévé alakít minden előadást, és indokolja a bemutató óta a folyamatos teltházat, hanem mindenkinek örök emlékké emeli egy kallódó, kiégett középkorú szenvedélykeresését. Nem tagadom, remekül szórakoztunk a párommal. Ahogy néztem, sokan voltak így. Laza hangulat, igazi musical és vígjáték mixe várhat bárkire, aki beül a Hölgyválaszra. Amiben a koreográfusoknak hatalmas gratuláció, mert a sok profi táncos a színészekkel együtt garantáltan folyamatában kihasználtak minden centit a színpadon.

Üde, friss és nagyon él. Csak ajánlani tudom. Az meg egyenesen remek, hogy a közönséggel együtt él a darab, sőt a végén még táncolni is lehet a szereplőkkel egy kicsit, ha szerencsénk van.

Tehát innentől már csak az a kérdés, hogy megragadjuk-e a lehetőséget és belevetjük-e magunkat az önmagunkba utazásba, ahol a tánc egyszerre lehet a cél és az iránytű. Tegyünk egy próbát, mert igenis megtalálhatóak a szép pillanatok. Táncra fel!