Menü

A táncban mindig ott a szenvedély

„A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá.” — Martha Graham

Számtalan színdarab foglalkozik a mindennapi rutin nyomasztó jellegével, illetve életünket átható szenvedély hiányának pusztító hatásával. Ebből a mókuskerékből akár a tánc is lehet egy kis kiút, ami mindent megváltoztat. A Hölgyválasz c. színdarab egy sajátos megközelítéssel járja körül a szürke könyvelő életigenlő lázadását a napi monotonitás ellen. A cím okkal ismerős többeknek, ez egy tündéri, agyondíjazott 1996-os japán film (Szuó Maszajuki: Táncolunk) illetve a felkapott, de kissé üres amerikai változatának (Hölgyválasz 2004) színpadi világpremierje, amely bő másfél éve hódít Budapesten, a Játékszínben.

A rendező Szente Vajk, a főszerepben Kolovratnik Krisztián küzd a szürke valósággal, a vágy titokzatos, zseniálisan mozgó tánctanára/tárgya Molnár Andrea, az igazi telitalálat azonban számomra a mellékszereplők voltak. A nagyszájú, önbizalomdús életművészként az örök komika Liptai Klaudiát, a túlmozgásos, parókás táncbolondként Csonka Andrást, illetve Szerednyey Bélát magánnyomozóként öröm volt nézni. Szerencsére nagyon megpakolták a fordítók poénokkal a darabot miközben az állandó mozgásban lévő színpadról süt az életigenlő zene, fényjátékok és tánc egyvelege.

Ami nemcsak egy egyedi estévé alakít minden előadást, és indokolja a bemutató óta a folyamatos teltházat, hanem mindenkinek örök emlékké emeli egy kallódó, kiégett középkorú szenvedélykeresését. Nem tagadom, remekül szórakoztunk a párommal. Ahogy néztem, sokan voltak így. Laza hangulat, igazi musical és vígjáték mixe várhat bárkire, aki beül a Hölgyválaszra. Amiben a koreográfusoknak hatalmas gratuláció, mert a sok profi táncos a színészekkel együtt garantáltan folyamatában kihasználtak minden centit a színpadon.

Üde, friss és nagyon él. Csak ajánlani tudom. Az meg egyenesen remek, hogy a közönséggel együtt él a darab, sőt a végén még táncolni is lehet a szereplőkkel egy kicsit, ha szerencsénk van.

Tehát innentől már csak az a kérdés, hogy megragadjuk-e a lehetőséget és belevetjük-e magunkat az önmagunkba utazásba, ahol a tánc egyszerre lehet a cél és az iránytű. Tegyünk egy próbát, mert igenis megtalálhatóak a szép pillanatok. Táncra fel!

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.