Menü

Feljutottak a magyar hegymászók a Kancsendzöngára

  • Dátum: 2013.05.20., 19:56

Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára - közölte Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sajtófőnöke hétfőn.

A magyar hegymászók ezzel a világ 12., nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg a 14 közül.

A sikeres csúcstámadás hírét a Kancsendzönga alaptáborában tartózkodó Kollár Lajos hegymászóra hivatkozva közölte a sajtófőnök.

Tájékoztatása szerint Erőss Zsolt és Kiss Péter több mint 24 órás mászás után érte el a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát magyar idő szerint hétfő délután egy óra felé.

A műlábas Erőss Zsoltból, Kollár Lajosból, a gyöngyösi Kiss Péterből és a szlovák Jaroslav Dudkából álló csoport március 27-én indult el Budapestről a világ legmagasabb hegycsúcsának oxigénpalack nélküli meghódítására.

Erőss Zsolt arról szólt az induláskor, hogy a hegy megmászásánál nehézséget okozhatnak a lavinaveszélyes, hosszú és mélyhavas lejtők. A vele együtt a csúcsra feljutó Kiss Péter már korábban megmászta az Alpok valamennyi négyezer méternél magasabb csúcsát, illetve egyedül vette be a Tátra főgerincét.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A "nyolcezresek" közül immár csak Annapurna és a K2 van hátra.

A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító azóta is követi ezt a hagyományt.

Forrás: MTI
Fotó: himalajaexpedicio.hu

 

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.