Menü

NOB - A fallabda, a baseball/softball és a birkózás reménykedhet

  • Dátum: 2013.05.29., 18:27

A nyolc jelentkezőből a fallabdát, a közösen pályázó baseballt és softballt, valamint a birkózást tartja alkalmasnak a 2020-as olimpiai részvételre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.

 A testület szerdán Szentpéterváron zárt ajtók mögött hallgatta meg az olimpia programjából februárban elhagyni javasolt birkózás, valamint a hét új jelentkező - a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, továbbá a baseball/softball - 20-20 perces prezentációját, és ezután foglalt állást.

 A döntés azt jelenti, hogy a megnevezett három sportág maradt versenyben a NOB szeptemberi, Buenos Aires-i közgyűléséig, amelyen a tagok kiválasztják majd azt az egyet, amely bekerül a 2020-as olimpia műsorába. Korábban arról volt szó, hogy a végrehajtó bizottság kettő, esetleg csupán egy sportágat terjeszt majd a NOB-közgyűlése elé, ám végül hármat nevezett meg.

A továbbjutottak közül a birkózás már az ókori játékokon, majd - az 1900-asat leszámítva - valamennyi újkori olimpián jelen volt, ám februárban a NOB vb úgy döntött, hogy a hét év múlva sorra kerülő eseményre - a londoni játékokon szerepeltek közül egyedüliként - nem garantálja a helyét.

A határozat sokként érte a sportág képviselőit, és szinte lavinaszerű változásokat indított el a nemzetközi szövetségben (FILA). Néhány nappal később megvonták a bizalmat az addigi elnök Raphaël Martinettitől, és ideiglenesen, majd másfél hete Moszkvában véglegesen is a szerb Nenad Lalovicot bízták meg az elnöki teendőkkel.

A közvélemény elsősorban a kívülállóknak kissé átláthatatlan szabályok megváltoztatását várta, míg a NOB olyan hiányosságokra hívta fel a FILA figyelmét, mint a női és a sportolói képviselet szinte teljes hiánya a szövetségben. A FILA ezért az elmúlt időszakban nem csupán világméretű kampányt indított a birkózásért - az amerikaiak és az irániak is látványos gesztusokkal fogtak össze -, hanem az elvárt változtatásokat is végrehajtotta, mind szervezetileg, mind a szabályokat tekintve.

A másik szerdán továbbjuttatott sportág, a fallabda viszont nagyon is új.2005-ben és 2009-ben sikertelenül próbálkozott a műsorba kerüléssel, most azonban egyelőre megmaradt az esélye erre. A sportág nemzetközi szövetsége 1967-ben alakult meg, ma öt kontinens 185 országa a tagja, és mind az öt földrész adott már világbajnokot. A fallabdázók férfi és női tornát szeretnének az olimpián, mindkettőben 32 versenyzővel, és a küzdelem pedig öt napig tartana. A mérkőzések lebonyolításához két, üveggel körülhatárolt pályára lenne szükség, a helyes bírói döntések meghozatalához videós visszajátszást, a nézőknek pedig óriáskivetítős közvetítést ajánl.

 A férfiak által játszott baseball 1992-ben, a nők által űzött softball pedig 1996-ban szerepelt először az olimpiai programban. A NOB 2005-ös döntése nyomán aztán mindkét sportág lekerült a 2012-es műsorról, majd 2009-ben külön-külön ismét pályáztak, de veszítettek a golffal és a rögbivel szemben. A programban legutóbb a 2008-as, pekingi játékokon szereplő, azóta már nemzetközi szövetségi szinten is egyesült sportágak ezúttal közösen próbálkoznak a visszakerüléssel. A mostani pályázat két nyolccsapatos, hatnapos tornát tartalmaz.

A többi jelentkezőhöz képest a baseball és a softball jelentősen növelné az olimpián résztvevők létszámát, mivel összesen 296 sportoló utazna el a játékokra.

Forrás:
mti.hu

Fotó:
pixabay.com

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.