A magyar foci akkor lesz sikeres, ha a társadalom is igényt tart rá…

Magyarországon mostanában hajlamosak vagyunk sportnemzetnek hívni magunkat.  Valóban igaz ez az állítás? A társadalom általában pozitívan viszonyul a sikersportágakhoz, azon keresztül a sportolókhoz. De mi a helyzet a magyar focival?

Hagyományosan jól szerepelünk az olimpiákon. Csapatsportágakban, vízilabdában, kézilabdában rendszeresen éremesélyesek vagyunk, de egyéni sportokban is ( vívás, úszás, kalapácsvetés, kajakozás, tornasport stb.) is a világ élmezőnyéhez tartozunk. A sporthoz mindenki ért, szinte mindenkit érdekel, azonban ha fociról van szó, akkor meg aztán végképp. Már csak labdarúgásban kellene újra felzárkóznunk az élmezőnyhöz. Vajon sikerül?

A legtöbb világviszonylatban is eladható sportág, már üzleti alapon működik, hatványozottan igaz ez a nyugat – európai futball porondján szereplő klubokra. Természetesen, mint a gazdasági életben, itt is vannak sikeres és sikertelen próbálkozások, ám magyar viszonylatban eddig leginkább csak az utóbbira volt példa.
Az elsődleges szempont – amire már a magyar élmezőny gárdái is rájöttek – hogy olyan előadást kell nyújtani amire bejön a közönség a stadionokba. Ehhez azonban minőségi játéktudással rendelkező labdarúgók kellenek, hiszen csak segédmunkásokkal még egyetlen felhőkarcolót sem építettek fel. S persze nem mellékes az sem, hogy egy remélhetőleg már nem omladozó stadionban milyen körítést adnak az előadás mellé.

Azonban nem csak ez számít. Hosszú évtizedek sikertelensége folyamán van némi negatív attitűd a labdarúgókkal szemben. A nem túl fényes gazdasági viszonyok között sokszor érezhettük úgy, hogy kevesebb energia - befektetéssel is jobb körülményeket teremthetnek maguknak, mint a gazdaság egyéb területein tevékenykedő drukkerek. Így aztán önhibájukon kívül, gyorsabban váltak edzőikkel együtt a még megmaradt szurkolók céltáblájává. Biztosan voltunk már részesei hasonló jelenségnek magyar futballpályán – ha kapura lőtt a játékos azért, ha nem akkor pedig azért. De az edzőt is hamar megtalálták, ha cserélt, akkor miért, ha nem cserélt, akkor pedig miért nem.

Ideje már leszámolni ezekkel a negatív attitűdökkel, s más sportághoz hasonlóan megadni a lehetőséget labdarúgóinknak, hogy kemény munkával bizonyítsanak, s aztán külföldi sporttársaikhoz hasonlóan példaként állhatnak az ifjúság előtt.

Útravalóként álljon itt a következő valós esemény:
Egy 2005- ben lejátszott Arsenal – Liverpool ( 3:1 ) angol bajnoki Premierleague mérkőzésen történt,
„a 68. percben vastapsban tört ki a Highbury ( az Arsenal akkori stadionja az Emirates megépülése előtt ) 38 ezer főnyi közönsége… A mögöttem lévő sorban egy tíz év körüli kisfiú csodálkozva az apjához fordult: - Apa! Miért tapsolnak az emberek? Az apa válaszolt: - Azért kisfiam, mert Bergkamp felállt!!! a kispadról, elment melegíteni, s ő minden idők egyik legnagyobb játékosa…

Hát igen, ez a futball!...