Menü

A rák valódi okai, és gyógyulás útjának néhány ismérve

Előző cikkünkben megismerhettük, hogy egy Németországban praktizáló orvos, Dr. Hamer, hogyan fedezte fel a rák kialakulásának valódi okát, ami nem más, mint aminket érő érzelmi stressz és a lelki egyensúly felbomlása. Kiderült, hogy mindegyik rák, valamint súlyos betegség, valamilyen konfliktushoz vagy emocionális sokkhoz vezethető vissza, ezt a tudomány az orvos fiának neve után Dirk Hamer - szindrómának nevezte el. (DHS)

Dr. Hamer tehát megállapította, hogy a betegségek eredete az agyban található, a betegséget olyan érzelmi sokk okozza, amely az embert meglepetésként éri.

Nemcsak az emberek, hanem az állatok életében is különböző biológiai sokkot okozhat akár a fészkelő hely vagy élőhely váratlan elvesztése, fiókák, kölykök pusztulása, éhezés vagy fenyegetettség érzése. Az emberek körében a férfiaknál ilyen sokkot jelent az otthon vagy munkahely elvesztése, a nők esetében valamely családtag iránti aggódás, előre nem látott tragikus családi esemény. Utódainknál pedig az anya visszatérése a munkába vagy a szülők válása okoz, súlyos érzelmi sokkot.

Több ezer tomográfiai vizsgálattal az említett orvos megállapította, hogy a DHS mindig az agy egy meghatározott területét érinti, ahol körkörös elváltozások jelenik meg a tomográfiai felvételen. Ennek hatására 1989-ben a Siemens cég is igazolta, hogy nem a vizsgáló eszköz technikai hibája okozza ezeket a köröket. A szervezetet ért sokkhatás után az agysejtek továbbítják ezeket az impulzusokat a megfelelő szervhez, ami elváltozással reagál, vagyis agyunk egyből választ ad a hirtelen fellépő stresszhelyzetekre. A kisagy alapvetően a légzésre, táplálkozásra és fajfenntartásra van programozva, a nagyagy pedig a bonyolultabb funkciók ellátására is képes, úgy, mint területi és identitásbeli konfliktusok, valamint az önértékeléssel, önbizalommal és önbecsüléssel kapcsolatos élethelyzetek. Ezekre a stresszhelyzetekre a tüdőben, májban, vastagbélben, prosztatában, méhben, és a bőrben, de akár a szívburokban és az emlőmirigyekben is sejtburjánzás alakul ki, amint az adott konfliktus kialakul az agy megfelelő területén.

Ilyen trauma vezet például tüdőrák kialakulásához, amelyhez egy halálfélelem - típusú konfliktust kötnek. Mivel ez hirtelen megbénítja a tüdőt, ezzel egy időben, a tüdőszövetben az alveoláris sejtjei elkezdenek burjánzani, azért, hogy megnőjön a tüdő kapacitása és a túlélési esély. Ám ez daganatos elváltozást hoz létre.

A mellráknak is hasonló előzménye van, amely kiváltó alapja lehet egy anya-gyermek közötti, vagy bármilyen partner-konfliktus. Ilyen például, ha az anya sokat aggodalmaskodik gyereke iránt, ilyenkor az agy tejtermeléséért felelős részén következik be elváltozás. A tejtermelő pedig sejtek burjánzani kezdenek tumort hozva létre. A szervezet célja persze az lenne, hogy nagy mennyiségű tejet tudjon az anya termelni, amivel elősegíti gyereke gyógyulását…

Ez csak két példa volt a kialakulás lelki okairól, a lényeg azonban az, hogy annál súlyosabb lehet egy betegség, minél hosszabb ideig áll fenn az adott stresszhelyzet.

Az első fázisban, a szervezet a fennálló konfliktussal van elfoglalva, s ez fizikai szinten a sejtek elváltozásával, és az idegrendszer túlzott ingerlésével jár. Később a stressz-fázisban az elme teljesen el van foglalva a stresszhelyzet tartalmával, aminek hatására alvászavar és étvágytalanság lehetnek a tünetek. Az első aktív fázis, más néven hideg fázis, mert ez alatt az erek összehúzódnak és hideg végtagok, hideg verejtékezés lesz a jellemző.  Ha valaki túl hosszú ideig van ebben az állapotban, annak halálos következményei is lehetnek. Ha valaki ilyenkor életét veszti, az ilyenkor nem a kialakuló rák, hanem általában a hatalmas energia- és súlyvesztés, alvászavar, valamint mentális és szellemi kimerülés okozza.

A betegségből való kigyógyulás alapelvei közül a legfontosabb, hogy a beteg ne bízzon más gyógymódban, mint leginkább a saját szervezetében, mert a szervezet képes meggyógyítani magát. A betegnek meg kell értenie betegségének okát, és együtt kell dolgoznia az orvossal azon, hogy kialakítsanak egy olyan programot, amely feloldja a fennálló stresszt és annak következményeit mentálisan és gyakorlati szinten egyaránt. A ráktól vagy haláltól való félelem még több félelmet és szorongást okoz a meglévők mellé, így fontos ezeknek a gondolatoknak az elutasítsa a gyógyulás érdekében. Egy egészséges ember könnyebben tud szembe nézni az ehhez hasonló konfliktusokkal, illetve az anyagi biztonságban levőknél is kisebb egy kialakuló betegség esélye, hogy megbetegedjenek, ellentétben a rossz anyagi körülmények közt élőkkel.

Az egészet okozó konfliktus rendezése a gyógyulás második fázisát jelenti. Ebben a fázisában visszajön az étvágy, de a felépüléshez pihenés és a megfelelő tápanyagok elengedhetetlenek. Ezt a fázist már meleg fázisnak hívjuk, az erek kitágulnak és a végtagok ismét melegek lesznek. A szervekben leáll a sejtburjánzás és a sejtelhalás illetve elkezdődnek a javulási folyamatok. A gyógyulás vannak olyan tünetei is, amelyek nem tűnnek túlzottan kellemesnek, ám mindenképpen azt jelzik, hogy pozitív változások zajlanak a szervezetben. Ilyenek a fájdalomra való érzékenység, viszketés, görcsök és gyulladás. Vannak olyan betegségek is, amelyek a gyógyulási fázisban jelentkeznek, mint például bőrproblémák, aranyér, hörgőgyulladás, ízületi gyulladások, érelmeszesedés, a vese és a húgyhólyag problémái, májbetegségek és fertőzések.

Fotó:
pixabay.com

Miért fordul egyre több sportoló a jógához?

A modern sport világában egyre több profi és amatőr sportoló fedezi fel a jóga sokoldalú előnyeit. Bár korábban gyakran csak kiegészítő mozgásformaként tekintettek rá, mára bizonyított, hogy a jóga olyan fizikai és mentális támogatást nyújt, amely közvetlenül hozzájárul a teljesítmény növeléséhez, a regeneráció gyorsításához és a sérülések megelőzéséhez.

Az anyajegyszűrés jelentősége

Az anyajegyszűrés (dermatológiai vizsgálat) alapvető szerepet játszik a bőrrák, különösen a melanóma korai felismerésében. Ez a fájdalommentes, nem invazív eljárás bőrgyógyász szakorvos által történik.

Természetes módszerek torokfájás és köhögés enyhítésére – bevált házi praktikák

A torokfájás és a köhögés az őszi–téli időszak leggyakoribb panaszai közé tartoznak, és bár sokszor nem igényelnek komoly orvosi kezelést, kellemetlenséget okozhatnak a mindennapokban. Szerencsére számos természetes módszer áll rendelkezésre, amelyek hatékonyan enyhíthetik a tüneteket és segíthetik a szervezet regenerálódását.

Hajhullás okai és megoldásai – mit tehetünk a dúsabb, egészségesebb hajért?

A hajhullás a lakosság jelentős részét érintő probléma, amely nemcsak esztétikai kérdés, hanem érzelmileg is megterhelő lehet. Bár napi 50–100 hajszál elvesztése teljesen normális, amikor a kihullott haj mennyisége tartósan meghaladja ezt, érdemes a háttérben meghúzódó okokat felderíteni.

A boka betegségeinek lelki háttere: a stabilitás, irány és önazonosság rejtett üzenetei

Az emberi test minden mozdulata mögött ott rejlik a lélek finom mintázata. A fizikai tünetek nem csupán biológiai folyamatok következményei, hanem gyakran annak a belső történetnek is a kivetülései, amelyet magunkban hordozunk. A boka, mint az egyensúly és irányváltás egyik legfontosabb szerve különösen érzékeny a pszichés terhelésekre. A testen betöltött szerepe szimbolikusan is jelentős: azt mutatja meg, milyen biztonsággal állunk a földön, mennyire merünk előre lépni, és hogyan viszonyulunk a saját életutunkhoz.