Menü

Ózdon és a Lugos Tetőn jártak a VKE-Nelson kerékpárosai

  • Dátum: 2014.09.04., 21:03

Az időjárás nem fogadott kegyeibe minket az ózdi xco futam hétvégéjén, egész szombat éjjel áztatta az amúgy is nedves pályát az eső, így vasárnapra rendesen megfogyatkozott mind az indulók száma, mind a versenykedv. Tavaly még XCO kupafutamként szerepelt ez a verseny naptárunkban, idén viszont nem pályáztak erre a rangra a szervezők, így emiatt ill. a nagy távolság miatt nem is mozgósítottunk nagy erőket az eseményre. 

Amiiért mégis tiszteletünket tettük, Katával és Csengével, az volt, mert többé-kevésbé "útba esett". Csenge a nagymamánál nyaralt az alföldön és ezen a hétvégén hoztuk haza és ha már átléptük a Dunát, beillesztettük ezt a kitérőt. A lányok közben megbeszélték, hogy visszük Katát is - edzőverseny célzattal - ill. Kincső is elindulhat, ha lesz kedve, mert a szervezők U7-es kategóriát is indítottak. Csengének pedig azért tettem be ez a versenyt, hogy a kézsérülése miatti kihagyás és önbizalomvesztés után újra magára találjon és felvegye a ritmust az utolsó kupafutam előtt. 
Az odaúton vasárnap reggel is szépen esett, de szerencsére a helyszínen már kezdett felszakadni a felhőzet és a nap is kisütött kisebb-nagyobb időszakokra. 

Elsőnek Kincsőn volt a sor, hogy első versenyén kipróbálja magát. Nagyon izgatott volt, de örült, hogy Ő is megmutathatja végre magát. Uniszex futamukban nem csak együtt indultak, de együtt is lettek értékelve a fiúk és a lányok, szóval volt kihívás is számára rendesen. A rajtot követően ügyesen "kilőtt" és körről körre szépen egyre jobb helyen tekert és - bár az emelkedőn egy kicsit minden körben nyafogott ill. egyszer el is csúszott -, a lányok között elsőként ill. abszolút harmadik helyen ért célba. 

Az U13-as lányoknál kisebb VKE-Nelson-os háziverseny alakult ki, ugyanis Csenge és Kata gyorsan elhúztak a többiektől és a fiúkkal meccseltek inkább edzésképpen. Végül Csenge elsőként, Kata pedig pár másodperccel mögötte, másodikként haladt át a célvonalon.
Gratulálunk a lányoknak sikeres szereplésükhöz!

A Verga Rt. által megvalósított, Molnár Gábor nevét viselő kilátó átadó ünnepségének kísérőrendezvényére, a Lugos-tető XCO-ra látogatott el utánpótlás csapatunk egy része. A verseny közelsége illetve a pálya - XCO kupafutamokhoz képest - viszonylagos könnyűsége miatt szerettem volna elsősorban az egyre ügyesebbé váló, de versenyrutinnal még nem rendelkező ill. a kupafutamokra még nem felkészült "B" keret tagjaival indulni ezen a rendezvényen. 
Így az "újoncok" közül Kiss Ádám, Hegedűs Csaba, Kovács Boldizsár és Ulbert Zsófi, míg a tapasztaltabb XCO versenyzők közül Kiss Kata, Bokros Csenge, Szabó Csaba Dávid és Zoboki Péter képviselte a VKE-Nelson junior csapatát.

A "kicsik" már izgatottan melegítettek, járták be a pályát és várták első rajtjukat, míg a nagyobbak gyakoroltak az ösvényeken vagy egymást méregették a rajt-cél területen. 

A viszonylag rövid pályán több kört kellett megtenni az indulóknak, ezzel sok helyen adódott lehetőség a szurkolásra, fotózásra illetve a terep lejtői, emelkedői és kanyarjai hamar szétszórták a tömegrajt utáni gyerekkupacot. 

Szerencsére a kijelölt nyomvonalon bőven volt lehetőség előzésre, így körről körre ki is tudott alakulni az ügyesség és erőnlét szerinti végső sorrend, melyre illetve gyerkőceink eredményeire igen büszkék lehetünk. 

Az U11-es fiúk között Kiss Ádám bronzérmes lett, míg az U13-as fiúknál a dobogó mindhárom fokára VKE-Nelson versenyző léphetett fel, Szabó Csaba Dávid első, Hegedűs Csaba második, Kovács Boldizsár pedig harmadik helyezett lett. 
U13-as lányok dobogójának tetejére Bokros Csenge, az U15-ös korosztálynak pedig Kiss Kata állhatott, míg szintén U15-ben Ulbert Zsófi ezüstérmes lett.

Zoboki Péter, U17-es juniorunk a felnőtt pályában ill. az ellenfelekben nagyobb kihívást látva inkább felnevezett magasabb kategóriába, ahol szépen megállta a helyét és utánpótlás csapatunknak- ezúttal felnőttek között - újabb ezüst érmet szerzett.
Gratulálunk!
 

Forrás, fotó:
VKE-Nelson

Sport és pszichológia. Kéz a kézben járnak, vagy mítosz az egész?

Sportolóként hogyan viseli el valaki a szélsőséges nyomást? Mennyire törékeny az önbizalom, és hogy lehet hasznosítani a szorongást? A sportpszichológia egyre nagyobb teret kap, és egyre inkább divatba jön, rengeteg professzionális, és amatőr sportoló is pszichológushoz fordul, egy-egy nagyobb megmérettetés előtt. Azonban van-e haszna ennek, mindenkinek kell-e szakember, hogyan lehet egy versenyzőt jól felkészíteni?

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?