Futással "fertőzött" művészvilág
- Dátum: 2014.11.12., 19:49
A 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál „Fut a színház” programjában már 25 színházi csapat indult, ami ebben a kategóriában több mint a háromszorosa a négy évvel ezelőtti, akkor még kísérleti jelleggel rajtolt mezőnyhöz képest.
Az ünnepélyes díjkiosztón a Vígszínházban Eszenyi Enikő adta át a kupákat a férfiváltók tagjainak, köztük természetesen a sajátjainak is, a bajnoki címét védő Vígszínház stafétájának (Friedrich Gergely, Hamp Gábor, Józan László, Csöre Gábor).
'A társulat minden tagja büszke rájuk, hiszen az abszolút sorrendben is óriási a 22. helyük a versenyen indult 1250 staféta között. A próbák és előadások közötti időben edzettek, le a kalappal előttük. Nagyon szerencsésen alakult a nap, az elsőként futó Józan László a verseny után odaért a főpróbájára, a negyedikként indult Csőre Gábor pedig A Mester és Margarita főpróbájáról (jelmeze alatt a futószerelésben próbált, hogy a sok öltözéssel ne húzza az időt a próba után, a versenyre rohanva) időben érkezett a váltópontra, így sehol sem veszítettek egy percet sem- tette hozzá az igazgatónő. A Víg váltója végül 1 perc 20 másodperces előnnyel ért be a célba a Magyar Állami Operaház statisztáiból összeállt kvartett előtt.
A váltótagként sokak mellett ott futott Tóth Auguszta, Deutsch Anita, Puskás Tamás is. A vegyes váltókban az elsőséget a Barátok közt Tv sorozat csapata (Seprényi László, Kiss Péter Balázs, Deutsch Anita, Domokos László) vívta ki, szinte szó szerint, mivel csak 23 másodperccel (!) előzték meg a Kolibri Színház művészeit.
A maratoni távot egyéniben életében először futotta le Rippel Ferenc artistaművész, másodszor, a tavalyi idején 20 percet(!) javító Megyes Melinda (Kolibri Színház), nyolcadszor Bérczes László (Kaposvári Csiky Gergely Színház).
Máth István a BSI ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, hogy a társadalomnak ma már nincs olyan rétege, amelyik ne ismerte volna fel a mozgás fontosságát, mint az egészségmegőrzés kulcsát.
A rendező Budapest Sportiroda (BSI) a színházi csapatok nevezési díjait jótékonysági céllal a Bajor Gizi Színészmúzeum számára ajánlotta fel. Az összegyűlt 315.000 Ft-os összegről szóló csekket Máth István ügyvezető igazgató adta át Szabó Attilának, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgató helyettesének.
Forrás, fotó:
BSI
Sport és pszichológia. Kéz a kézben járnak, vagy mítosz az egész?
Sportolóként hogyan viseli el valaki a szélsőséges nyomást? Mennyire törékeny az önbizalom, és hogy lehet hasznosítani a szorongást? A sportpszichológia egyre nagyobb teret kap, és egyre inkább divatba jön, rengeteg professzionális, és amatőr sportoló is pszichológushoz fordul, egy-egy nagyobb megmérettetés előtt. Azonban van-e haszna ennek, mindenkinek kell-e szakember, hogyan lehet egy versenyzőt jól felkészíteni?
A Tour de Hongrie nyomában…
A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.
Atlétikai világbajnokság Budapesten!
Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.
Az eper szervezetre gyakorolt hatása
A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.
Miért szednek sótablettát a futók?
Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?