Menü

Gyógynövények nőknek

Vannak bizonyos gyógynövények, amiket kimondottan a nőket érintő egészségügyi problémákra ajánlanak, nézzük, mik ezek.

A népi gyógyászatban a gyógynövények használata évezredekre visszanyúló gyógyítási technika, mely a növények különböző felhasználása után elért gyógyító folyamatokon alapszik. A nőket érintő betegségek, vagy állapotok azért speciálisak bizonyos szempontból, mivel általában összefüggenek a női hormonváltozással, a teherbeeséssel, illetve a női nemi szerveket érintik. Nem minden, a későbbiekben felsorolt gyógynövény specifikus a nőkre nézve, viszont van egy-egy már bizonyított hatásuk, ami kimondottan ajánlott a női bajokra.

Az első és talán egyik legismertebb talán a kamilla virágzata. Főzettét, illetve teáját külsőleg és belsőleg is alkalmazhatjuk, remek gyulladáscsökkentő, görcsoldó és nyugtató hatással rendelkezik. Nőknek a fényes, szép hajért érdemes hajmosáskor öblítésre használni, felfázásos tünetek esetén teaként inni, illetve ülőfürdőbe áztatni. A citromfű is igen ismert, kimondottan jó nyugtató hatása miatt közkedvelt. Teája csökkenti a feszültséget, az alvászavart, a premestruációs (PMS) időszakban előkandikáló hangulatváltozásokra remek választás.

A barátcserje a női ciklus támogatója, a menstruációval együtt járó panaszokra nagyon hatásos ellenszer. Növeli a női nemi hormonok termelődését és szabályozza a hormonháztartást. Csökkenti az idegességet, és a PMS okozta panaszokat, rend beteszi a ciklust. A cickafarkot úgy is emlegetik, hogy a női bajok gyógyítója. Ez a kis növény olyan anyagot tartalmaz, ami hasonlít a női nemi hormonhoz, sőt, képes javítani a sárgatest hormon (progeszteron) termelésén, ami elengedhetetlen a teherbe eséshez. Ülőfürdőként és a teaként is fogyasztható, ha görcsök, vagy esetleg petefészek gyulladás kellemetlen panaszai ütik fel fejüket.

A palástfüvet boldogasszony palástjaként is ismerik, a ciklust rendbe rakja, a testet felkészíti a terhességre, csökkenti a hormonzavart, és a szülés után segít regenerálódni. A pásztortáskát akkor érdemes bevetni, ha elhúzódó vérzés jelentkezik, hiszen remek vérzéscsillapító, főleg változókorban ajánlatos teaként iszogatni.

Amikor gyógynövényhez nyúlunk nagyon fontos, hogy betartsunk néhány szabályt. Először is minden esetben egyeztessünk orvossal és gyógyszerésszel, hiszen a gyógynövények hatása nem mindig fér össze egy-egy amúgy szedett gyógyszerrel, vagy éppen más egészségügyi probléma esetén nem alkalmazható mellékhatásuk miatt. Mindig megbízható helyről vásároljunk, ahol ellenőrzött minőségű alapanyagokat vehetünk. Soha ne lépjük túl az ajánlott fogyasztási mennyiséget és az ajánlott használati időtartamot. Amennyiben többféle füvet/levelet használunk, nézzük meg, hogy összeférnek-e egymással.

A nőknek ajánlott gyógynövények természetes gyógyírként használhatóak a ciklust érintő gondok esetén, segíthetik a teherbeesést, vagy orvosolják a fájdalmakat, de mindegyik alkalmazása előtt egyeztetni kell szakemberrel, hogy javítsunk, és ne rontsunk az állapotunkon.

Ingyenes mammográfiás emlőszűrés is lesz Kapolcson, a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye Fesztivál ideje alatt idén nemcsak kulturális élményekkel gazdagodhatunk, hanem az egészségünkért is tehetünk. 2025. július 25-én, pénteken a Novartis Hungária Zrt. támogatásával ingyenesen lehet mammográfiás emlőszűrést igénybe venni Kapolcson. A vizsgálatra fesztiváljegy nélkül is be lehet jelentkezni. Olyan 40 és 65 év közötti nőket várnak – legyenek akár helyi lakosok, vagy fesztiválozók –, akik az elmúlt egy évben nem vettek részt ilyen szűrésen.

Miért ilyen sekély a Balaton?

A Balaton Európa egyik legsekélyebb tava, de vajon miért alakult így, és hogyan befolyásolja ezt a jövőben a klímaváltozás? A „magyar tenger” különleges geológiai múltja és a globális felmelegedés hatásai olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek túlmutatnak a nyaralás élményén.

Kerti túlélőkalauz: mit tehetünk a perzselő hőség ellen?

A nyári hónapok egyre forróbbak, és a hosszan tartó hőség nemcsak minket, hanem a kertjeinket is próbára teszi. A kiszáradt fű, a lekókadt virágok és az elsárgult levelek látványa minden kerttulajdonos rémálma! Mit tehetünk a perzselő hőség ellen?

Orrmelléküreg -gyulladás kezelése és tünetei

Az orrmelléküreg-gyulladás, más néven sinusitis, a melléküregekben található nyálkahártyák gyulladását jelenti. A melléküregek maguk közé tartoznak az arcüreg (maxilláris), homloküreg (frontális), rostasejtek (cellulae ethmoidales) és a légcsőcsontok közötti sejtek. Ez a betegség viszonylag gyakori, szinte mindenki legalább egyszer életében átesik rajta.

A fürdőzés veszélyei – Amit mindenkinek tudnia kell

A fürdőzés nagyszerű kikapcsolódás, de csak akkor biztonságos, ha körültekintők vagyunk. Tartsuk be az alapvető szabályokat, figyeljünk egymásra, és ne kockáztassunk feleslegesen. A tudatosság életeket menthet!