Menü

Életmódváltással a cukorbetegség ellen

A Diabétesz világnapot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet alapította 1991-ben, látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. Azóta minden év november 14-én ünnepeljük, mert ezen a napon született Sir Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata elvezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez. Ez a világ legnagyobb cukorbetegséggel kapcsolatos figyelemfelkeltő kampánya, amely több mint 160 országban, több mint 1 milliárd embert ér el évről évre.

Betegek világnapja: sok népbetegség megelőzhető lenne helyes korai táplálással

Magyarországon a diabétesz, az elhízás és a kardiovaszkuláris betegségek is egyre többeknek okoznak problémát, pedig a népbetegségek megelőzésért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Immunrendszerünknek fontos szerepe van többek között a betegségek elkerülésében és egészségünk megőrzésében, ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani védekezőképességünk megerősítésére. 1993 óta február 11-én tartják a betegek világnapját, amelynek alkalmából az Első 1000 Nap elnevezésű egészségügyi tájékoztató kampány szakemberei a betegségmegelőzés és a kisgyermekkori immun erősítés fontosságára hívták fel a figyelmet.

Energiaital a gyerekek kezébe nem való?

A tinik nagy része gyakran iszik energiaitalt, és sajnos a termékek marketingkampánya is egyre jobban a fogyasztásukra buzdít. Azzal pedig, hogy milyen következményei lehetnek ennek hosszú távon csak kevesen foglalkoznak.

Mindennapi vásárlással a Magyar Vöröskereszt véradókamionjának üzemeltetéséért

A Magyar Vöröskereszt véradókamionjának üzembe helyezése óta több mint 40.000 ember nyújtotta itt segítő karját véradásra, ez azt jelenti, hogy már 18.000 liter vért gyűlt össze a kamion segítségével. Most mindennapi vásárlással támogathatjuk a kamiont.

Idén is támogatja a koraszülötteket a NaturAqua

Idén 13 koraszülött intenzív osztály újul meg a Koraszülöttekért Országos Egyesület és a NaturAqua tavaly indult, három éves együttműködésének keretében. A lila szívvel jelölt kampányhoz Kozma Orsi és Pintér Adrienn (Ada) is csatlakozott. A tavalyi 8 millió forint értékű adomány után idén 22 millió forint értékű támogatást nyújt a NaturAqua a koraszülött-osztályoknak.

Ha november, akkor éljen a bajusz style!

Miért is? Nem, ez nem egy újabb divatőrület. A fókuszban most nem a kinézet, hanem az egészségmegőrzés áll. Az akció az egyik legelterjedtebb férfi betegségre, a prosztatarákra hívja fel a figyelmet, a kampányhoz csatlakozó férfiak pedig egy teljes hónapra félreteszik a borotvát, és világszerte megnövesztik a bajszukat.

Elvitel helyett inkább helyben fogyasszunk!

A 2009-es év óta minden novemberben kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, melynek keretén belül önkéntesek saját akcióötletek kidolgozásával sokféle környezettudatos megoldást kínálnak. Idén az akciók fő fókusza a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentése.

Politikai manipuláció

Választások előtt, politikai kampányok ideje alatt különösen aktuális a manipuláció „művészete”. A politikai kommunikációban ilyenkor különösen erőteljes a manipuláció szerepe, átlagemberként nehéz kiigazodni és védekezni a hatalomszerzésért folyó játszmák sűrűjében.

Sportolj 3x1 órát! – sikeres sportkampány

Fél millióan kezdtek el sportolni egy kampány hatására Magyarországon. A Médiaunió Alapítvány 2012-ben Magyarország legnagyobb, sportolásra buzdító, társadalmi célú kampányát rendezte meg.