Tavaszi madármegfigyelés
A tavasz nemcsak a természet ébredését hozza magával, hanem a madarak visszatérését és fokozott aktivitását is. Magyarország kedvező terep az égi vándorok számára, hiszen a változatos élőhelyek – erdők, mezők, tavak, folyók és mocsarak – rengeteg fajnak nyújtanak otthont, ideértve az emlősöket is. Ebben az időszakban a télen nálunk maradt madarak mellett megérkeznek a költöző csoportok is, amelyek a melegebb éghajlatról térnek haza fészkelni.
Mit tudunk a műanyagokról?
Nincs ember a Földön, aki ne ismerné a műanyag szót, hiszen mindennapos tárgyaink egyik fő alapanyaga, pedig nem minden szempontból hasznos vagy egészséges.
Közérzetjavító színek
Köztudott, hogy egyes színek segíthetnek megtalálni a belső békénket és kreativitásunkat, hatással lehetnek a hangulatunkra, közérzetünkre, míg más árnyalatok túlzásba vitt használata hamar szorongóvá és idegessé tehet bennünket.
Kertészkedés, mint a nagyszüleim sportja
A mozgás az egyik legfontosabb tényezője az egészséges életmódnak. De ez alatt nem feltétlenül kell feltétlen és kizárólagosan a konditermi edzésre vagy félmaraton lefutására gondolni: minden más mozgás is számít.
Gyógynövények nőknek
Vannak bizonyos gyógynövények, amiket kimondottan a nőket érintő egészségügyi problémákra ajánlanak, nézzük, mik ezek.
Nyugtató illóolajok otthonra
A megfelelő illatok kiválasztásával befolyásolhatjuk az érzelmeinket, a memóriánkat és csökkenthetjük a stresszt. Szakemberek szerint a jól megválasztott illatok nyugtatják az idegeket, javítják a hangulatot, nézzük melyek ezek az illatok?
Miért ne dobjuk ki a teafiltert?
A teázás minden országban nagy népszerűségnek örvend, hiszen a tea nemcsak finom, hanem nagyon sok jótékony egészségügyi hatása is van. Ha filteres teát fogyasztanak, akkor szeretném figyelmükbe ajánlani mai cikkünket!
Tartósítószer általánosságban
A vegyszeres tartósítás, vagyis a tartósítószerek alkalmazása az élelmiszeriparban elengedhetetlen eszköze a termékek eltarthatóságának növelésére, a romlás megelőzésére, valamint a minőség megőrzésére. A tartósítószerek olyan anyagok, amelyek megakadályozzák vagy lassítják az élelmiszerekben bekövetkező kémiai és biológiai változásokat, ezáltal védve a termékeket a mikrobiális romlástól és az oxidációtól.
Vonzd be a szerencsét Feng Shui-val!
Teljességgel lehetetlen, hogy azonnal elkezdjem a készen és szépen berendezett otthonom megvariálni, átfesteni, újra gondolni, azonban nem elképzelhetetlen néhány egyszerű tipp ahhoz, hogy a Feng Shui-t megteremthessem a lakásomban.
Kövirózsa, a kerti csodaszer
Ki ne ismerné a kövirózsát, amit szinte minden nagyszülői ház kertjében megtalálhatunk. Ez nem is véletlen, hiszen a népi gyógyászat közkedvelt növénye.
Rákellenes Világséta
Január 12-én tartják világszerte a Rákellenes Világsétát, mely a magyarországi időintervallum szerint 15-16 óráig tart. Ebben az időben tehetünk közösen egy sétát, amivel kifejezhetjük együttérzésünket a daganatos betegekkel, hozzátartozóikkal, ismerőseikkel szemben. Ezzel egyidőben támogathatjuk a rákellenes harcot.
A gyógyfürdők varázsa
Amikor éppen túl stresszesnek éljük meg a mindennapokat, esetleg valami mozgásszervi megbetegedéssel küzdünk, vagy egyszerűen szeretnénk kicsit kikapcsolódni, mindenképp érdemes lehet ellátogatni egy gyógyfürdőbe. Hazánk több, termálvizes medencével rendelkező létesítménnyel büszkélkedhet, így kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt.
2025- a változás éve a kínai horoszkóp szerint
Sokféle jóslatot olvashatunk az év vége közeledtével, hogy mire számítsunk a következő, 2025-ös évben. Nézzük, mint mond a kínai asztrológia.
A tűzijáték használat szabályai és veszélyei
A tűzijáték termékek forgalmazását, illetve felhasználását Magyarországon kormányrendelet szabályozza. A vonatkozó jogszabály értelmében december 28-ától december 31-éig vásárolhatunk pirotechnikai termékeket.
Tűzijáték és ami vele jár?
Szilveszterkor sok házi kedvenc kerül utcára az ijedség miatt, az elkóborolt állatok közül pedig sokan nem is kerülnek vissza a gazdájukhoz, ezért nagyon fontos, hogy felkészüljünk az év végére és gondoskodjunk az állatok számára biztonságos környezetről.
Országok, ahol nem ünneplik a karácsonyt
Számunkra, a magyarok döntő többségének olyan egyértelmű, hogy a december az adventi időszakot jelenti, melyet a karácsony megünneplésével zárunk. Pedig nem mindenhol van így a világ többi táján.
Digitális karácsony: hogyan változtatta meg az internet az ünneplést?
A web 2.0. és a digitális technológia térhódítása alapjaiban változtatta meg, hogy hogyan készülünk és ünneplünk karácsonykor. A hagyományos képeslapoktól az online vásárlásig, a személyes találkozóktól a virtuális beszélgetésig számtalan szokás átalakult az utóbbi évtizedekben. Nézzük meg részletesen, hogyan hatott a digitalizáció a karácsonyi ünneplés különböző aspektusaira.
A karácsony érzelmi hatásai
A karácsony a szeretet ünnepe, ugyanakkor sokszor rengeteg teherrel is jár, ami kihatással lehet az érzelmi világunkra. Az is előfordulhat, hogy valami oknál fogva egyedül kell töltsük, de ennek ellenére is lehet boldog és szeretetteljes az ünnepkör, csak oda kell figyelnünk magunkra és a környezetünkre.
A karácsonyi vásárok története
A karácsonyi vásárok ragyogó fényeikkel, édes illataikkal és örömteli atmoszférájukkal sokakban keltenek nosztalgiát egy idilli múlt, „kollektív ünnepi harmónia” iránt. Azonban ez a múlt részben a képzelet szüleménye, a hagyomány pedig sokkal újabb keletű, mint gondolnánk.
Karácsonyi szimbólumok
Az életünk, lelkünk, lakásunk decemberben ünnepi díszben várja a karácsonyt. Az otthonunk, a kert, a lakás, a szobák, az ablakok, a fenyőfa, a ruházatunk, a munkahelyünk és a legtöbb üzlet, bevásárlóközpont is karácsonyi pompával ragyog. Vajon ismerjük, hogy ezek a szimbólumok, díszek, dekorációk milyen jelentéssel bírnak?