Menü

Mi az az SZMK? Miért vegyünk részt benne?

Általában az első szülői értekezleten október táján kéri fel az osztályfőnök a szülőket, hogy válasszanak maguk közül SZMK azaz Szülői Munkaközösségi tagokat. Ilyenkor nem könnyítjük meg az osztályfőnök dolgát, ha a gyerekekért van legfőképp és munkájával az iskolát segíti. Ne féljünk részt vállalni ebből!

Akiknek nehezen indulnak a reggelek…

Kinek ismerős a szitu a reggeli kapkodásról, ideges rohanásról, a gyerekek több különböző intézménybe való percre pontos fuvarozásáról, az indulás körüli káoszról? Mivel a reggeli rutin erősen meghatározza a nap hátralévő részét, így nagyon jó lenne néhány tipp arról, hogyan indulhatna zökkenőmentesen a nap.

5 gyakori, gondolati síkon történő önbántalmazás

Külső szemmel talán úgy tűnhet, hogy a fiatalok számára az élet könnyű, lehetőségekkel teli és még bárhogy alakulhatnak a dolgaik a karrier, párválasztás, vagy családalapítás szempontjából. Ez azonban egy idealizált és sztereotip kép, amely eltakarja azt, hogy a fiatal felnőttek milyen nehézségekkel küzdenek, hogy valóban megéljék önmagukat és az eléjük táruló lehetőségeket.

Időmenedzsment – avagy hogyan legyünk hatékonyabbak a mindennapokban

Sokszor azt érzi, kicsúszik a keze közül az irányítás és csak úgy elrepül az idő? Hatékonyabb is lehetne, de valamiért mégsem sikerül? Az időmenedzsment lehet a válasz.

Technikák halogatás ellen

Az egyetemi időszak izgalmas próbatételt jelent a saját időgazdálkodásunk szempontjából, mivel az életünk ez alatt a pár év alatt a legkevésbé strukturált: az óráink egy részéről eldönthetjük, hogy látogatjuk-e őket vagy sem, a feladataink elvégzését szabadon osztjuk be, a maradék időt pedig az általunk választott egyéb programok töltik ki.

Tippek a korán kelés átállásához

Az öt órai ébredés és a hatékonyság kifejezések közé szinte egyenlőségjel került, hiszen mennyire jó érzés már délelőtt azt érezni, hogy produktívak vagyunk: letudtuk az edzést, feltöltődtünk jóga közben, haladtunk a szerelemprojektünkkel vagy nyugalomban tudtunk dolgozni pár órát, mielőtt elkezdtek volna záporozni az emailek és a telefonhívások.

Miért jó a Bullet Journal?

Pár éve már, hogy elárasztották a közösségi oldalakat a saját kézzel készített naptárak. Influencerektől kezdve hétköznapi embereken át rengetegen osztották ötleteiket. De mi a titka a Bullet Journal sikerének? És miért éri meg csinálni?

Hány nap van karácsonyig?

Ahhoz, hogy a karácsony igazán úgy sikerüljön, ahogy elterveztük, a készülődést időben el kell kezdenünk, méghozzá egy jó tervezéssel. Hány nap is van még karácsonyig?

Leánybúcsú, ahogyan a menyasszony kívánja

A lánybúcsúkra általában ugyanaz jellemző, mint az esküvőkre: ha a menyasszony boldog, mindenki boldog, de ha a menyasszony ideges, fuss, amerre látsz! Ha pedig abban a helyzetben vagy, hogy te szervezed a lánybúcsút, van pár teendő, amire először nem is gondolsz, hogy a te feladatod. Hogy ne érjen minden teljesen váratlanul, pár ötletet összeszedtünk neked.

Ötletek téli depresszió ellen

Januárban nem nehéz depresszióssá válni. A napok rövidek és sötétek, alig süt a nap. Az év végi stressz és a fényhiány okozhat levertséget, rossz hangulatot, depressziót. Télen lemerül a szervezet energiaszintje, jellemző a fáradékonyság, a nyomott hangulat, a kedvetlenség.

Lelki felkészülés a karácsonyra

Neked mit jelent az advent? Rengeteg pluszmunkát, extra feladatokat, kapkodást? Ha te is érzed, hogy ezzel valami nincs rendben, olvasd el cikkünket az advent valódi jelentéséről! Segíthet, hogy idegeskedés helyett idén a szeretet, megnyugvás, és belső béke felé vehesd az irányt.