Amikor az állkapocs a tét

Szájüregi rosszindulatú daganatot hazánkban évente mintegy 1500 embernél diagnosztizálnak. Sajnos azonban nemcsak maga a tumor, de az akár sikeres daganat terápia is tartogat veszélyeket – a sugárkezelés hatására ugyanis fontos szövetek halnak el, így a páciens akár az állkapcsát is elveszítheti.
Sokoldalú levendula

Írásunk főszereplője egyszerre illatosító és kölni alapanyag, fűszer, gyógynövény, illetve kozmetikai alkotóelem. Ennyi jó tulajdonsággal és széleskörű felhasználással csak kevés növény büszkélkedhet.
Újra felfedezte a világ az amarántot

Különböző régészeti kutatások igazolják, hogy Dél-Amerikában nagyjából öt-hatezer éve is termesztették már az amarántot, azonban a XVI. századi nagy földrajzi felfedezések után a spanyol hódítók betiltották. Az amerikai kontinensen a 70-es években vették elő újra, s most már Európában és hazánkban is reneszánszát éli.
Az ősi, gyógyító rezgés

A belső béke, a harmónia keresése és megtalálása minden ember, egyén számára komoly feladat. Főleg olyankor, amikor már a rendezetlenség miatt betegségek nehezítik az utat. A hangterápia ősidők óta használt módszer, amely segít a nyugalom, az egyensúly megtalálásában és fenntartásában.
Mekkora az ideális páratartalom?

Lakóhelyünk páratartalma odafigyelést igényel, legfőképpen azért, mert a túl alacsony és a túl magas érték is káros lehet az egészségre.
Illóolajok szerepe az egészségmegőrzésben

Az illóolajokat több ezer éve használja az emberiség egészségmegőrzésre, az aromaterápia megelőzésre és gyógyításra is alkalmas.
Növényvédő és hajápoló

Egy bőrápoló natúr szappan összetevőjeként figyeltem fel a neem olajra. Nem, nem írtam rosszul a nevét, neem, amit nímként kell ejteni. Indiában szent növényként tekintenek rá, nem csoda, hiszen háziállatok bolhairtásától a körömápoláson keresztül, a lázcsillapításon át sok mindenre használható.
Uszoda kontra fertőzések

Az úszás rendkívül egészséges sport, amely remek alakformáló, ugyanakkor kíméletesen terheli a szervezetet, így gyakorlatilag mindenkinek ajánlott mozgásforma. A hideg hónapokban nagyon sokan keresik fel az uszodákat, s a megnövekedett forgalom megnövekedett veszélyforrást jelent a különböző fertőzések miatt.
Mi okozhat fogproblémát?

Természetesen a szájhigiénia és a táplálkozás határozza meg leginkább fogaink állapotát. Ezen kívül persze az sem mindegy, hogy ki mit örökölt ezen a téren, de fogproblémáink hátterében állhatnak bizonyos gyógyszerek mellékhatásai is.
Itt az influenzajárvány

Ahogyan arra számítani lehetett, újra eljött a téli influenzajárvány ideje. Mit jelent ez pontosan, és hogyan védekezzünk ellene?
Nem könnyű józannak maradni az egészségiparban

A rossz szóval megfogalmazott, úgynevezett egészségiparnak nyilvánvalóan számos tévútja van. A gond ott kezdődik, hogy mi „imádjuk” ezeket, fogékonyak vagyunk a különleges és újszerűnek tűnő elméletekre.
Mi okozhatja a vashiányos vérszegénységet?

A vérszegénység az egyik leggyakoribb női hiánybetegség, a termékenykorú nők közel harmada szenved anémiában.
Ide veled D-vitamin!

Nem vitatott, hogy a D-vitamin nélkülözhetetlen egészségünkhöz, az viszont igen, hogy milyen módon pótolható hatékonyan ez az értékes vitamin.
Sokan szenvednek ettől a fájdalomtól

Érzékenyek a fogai? - kezdődik egy jó pár fogkrém reklám, amely természetesen rögtön segítséget is nyújt a problémával szemben. A dolog persze nem mindig ilyen egyszerű.
Sportolni is csak ésszel szabad!

Év elején sokan döntenek úgy, hogy a jövőben egészségesebben élnek majd. Leszoknak a dohányzásról, fogyókúrázni, sportolni kezdenek. Vannak azonban, akik megfeledkeznek a fokozatosság elvéről, és egy sérülés, vagy a stagnáló kilók miatt hamar feladják elhatározásukat. A szakember azt tanácsolja, hogy jól átgondoltan keressünk magunknak mozgásformát.
Életveszélyes helyzetek, amikor minden perc számít – Stroke és szívinfarktus

Sokat olvasunk, hallunk azokról a betegségekről, azokról az életveszélyes pillanatokról, amelyekben legtöbbször a lélekjelenlét, a gyorsaság és a megfelelő tudás jelentheti egy embertársunk, szerettünk életét. Azonban a hiányosság még mindig sok, és a nehéz pillanatokban a bizonytalanság, a határozatlanság akár emberéletet is követelhet. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány most azokhoz a helyzetekhez nyújt segítséget, amikor csak magunkra és a legjobb tudásunkra számíthatunk.
Egy pozitív szabályozás

Kérdés: mi az, amiben harmadikak vagyunk az Európai Unióban, és a dolog nem negatív? Segítünk, a megoldás az élelmiszer szabályozással kapcsolatos.
Természetes kozmetika

Egyre több fórumon hívják fel figyelmünket a természetes bőrápolásra. Főleg télen nagyon fontos a hidratálás, és vitaminok pótlása, ám ezt lehetőleg ne szintetikus táplálékkiegészítők fogyasztásával tegyük meg.
Allergiát jelezhet a szemünk

Szemünk állapota sok mindent elárul egészségünkről. Például azt, hogy esetleg allergiásak vagyunk valamire. Gyerekeknél különösen fontos az odafigyelés.
Felébredhetünk műtét közben?

Gyakori kórházi filmklisé, hogy a páciens felébred a műtőasztalon a beavatkozás közben. Minden fájdalmat érez, de nem tud mozogni.