Menü

Testedzés segítséggel: vitaminok, protein, kreatin és társai

A legtöbb minőségi étrend-kiegészítő egy egészséges ember számára az adagolás betartása mellett nem jelent különösebben kockázatot. Azt azonban semmiképpen nem mondhatjuk, hogy mindent, amit a neten találunk biztonsággal beszedhetünk, ezért mindig fontos szakember tanácsát kikérni.

Mikor milyen vitamint szedjünk?

Szedjünk vagy ne szedjünk vitaminokat, szükségesek az étrendkiegészítők, vagy feleslegesek? Melyikből mennyit mivel és mikor? Vitaminszedési kisokos.

Tippek túlköltekezés ellen I.

Ki ne járt volna már úgy, hogy elugrik két dologért a boltba, aztán alig bírja cipelni a sok akciós holmit, mert hát ugye ez most milyen jó árban volt…Hazaviszünk egy halom felesleges holmit, mikor a hűtőből az előző se fogyott el, aztán csodálkozunk, hogy kifolyik a kezünkből a pénz. Figyeljünk néhány bolti trükkre, amivel vásárlásra csábítanak bennünket.

Tökre pénzkidobás II.

Amikor első gyermekünket várjuk, olyan dolgokat is hajlamosak vagyunk megvásárolni, melyekről később bebizonyosodik, hogy teljesen felesleges volt. Egy baba érkezése nagy üzlet. Ne dőljünk be mindennek. „Tökre pénzkidobás” című cikkünk második része következik.

Tökre pénzkidobás I.

Első babánkat vártuk 10 éve, amikor – természetesen túlzásokba esve-, olyan dolgokat is megvásároltunk a férjemmel, amit ma a harmadik fiunkat várva már csak visszafogott nevetéssel teszünk vissza a polcra. Egy baba érkezése nagy üzlet. Ne dőljünk be mindennek.

Hogyan csökkentsd a zsiradékot?

A felesleges kalóriák elfogyasztása pillanatok műve, de elégetni, az bizony hosszú órákat jelent az edzőteremben. Csökkentsük legalább a felére a zsírbevitelt!

Kényszeres gyűjtögetés?

„Ez még jó lesz valamire”- ismerős mondat? Bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos dolgokat sajnál kidobni, mert „felveszi majd egyszer”, vagy „jó lesz az még egyszer”, azonban van egy pont, ami után már kényszeres gyűjtögetésről beszélünk.

Ne vegyél újat!

Vannak dolgok, amikből tényleg nem érdemes, sőt szerintem felesleges újat venni, tökéletesen megteszi a használt is. Miért?

Pár perc és rend

Sokszor előfordul, hogy a hétköznapi rohanásban eluralkodik otthon a káosz, zsúfoltság, koszos edények, az előszoba tele pakolva, a székeken ruhák ledobálva, az ágy bevetetlen. Sokszor nincs időnk kitakarítani hétköznap, pedig mindössze pár perccel nagyobb rendet tarthatnánk, mint gondolnánk.

Azok a higiéniai szokások, reflexek amik haszontalanok

Úgy gondoljuk jó öreg higiéniai szokásaink, reflexeink a mindennapokban csökkentik a bakteriális fertőzés veszélyét. Azonban sok esetben szokásaink feleslegesek vagy egyenesen károsak ránk nézve. Nézzük melyek ezek?

Környezettudatos élet

Mennyire fontos az Ön számára, hogy környezettudatosan éljen? Szeretne a jelenleginél környezettudatosabban élni? Hallott már a szelektív hulladékgyűjtésről? Ön szelektíven gyűjti a háztartási hulladékot? Hallott már a komposztálásról?

Így tarts rendet a konyhádban!

A konyha a lakás egyik legfontosabb és legforgalmasabb pontja, melyben hamar úrrá lehet a rendetlenség és a káosz, azonban néhány apró praktikával könnyen rendszerezhetjük a dolgainkat. S hogy, hogy kerül a csavarhúzó a konyhába? Nos, ez is kiderül.

Az iskola az életre készít fel?

Sajnos köztudottan hatalmas mennyiségű olyan tananyagot sajátítunk el az iskolában életünk során, melyre a későbbiekben egyáltalán nincs szükség, miközben az élet alapvető hétköznapi dolgairól, teendőiről keveset tanulunk. Az iskola valóban az életre készít fel?

Akciós. Megveszed?

Minden harmadik magyar rendszeresen vásárol fölösleges dolgokat - olvasom az interneten az egyik legfrissebb kutatás eredményét. Sokan úgy vélik bölcs dolog követni az akciókat, figyelni a kedvezményeket. Ész nélküli költekezés vagy tudatos, akciókat figyelő, kedvezményeket követő tervezett vásárlás? Ez itt a kérdés.

Néhány kacat, amitől érdemes lenne megszabadulnod

Lassan olyan a lakásod, mint a beteges gyűjtögetőké? A sok kacattól már nem tudsz hova pakolni, talán már közlekedni sem a lakásban? Itt az ideje a tavaszi szelektálásnak!