Menü

Down-kór szűrés – minden várandósnak

A korszerű várandósgondozás ma már lehetővé teszi, hogy a gyermek születését megelőzően számos betegség, például a Down-kór is kiszűrhetővé váljon.

Akkor is dolgozunk, ha beteg a gyerek

A magyar cégek többsége elvileg rugalmasan áll a szabadságok kiadásához, a gyakorlatban azonban a munkavállalók harmada gondolja úgy, hogy akkor sem maradhatna otthon, ha egy beteg családtagot kellene ápolnia. A Randstad Workmonitor adatai szerint azonban egész Európában mi teszünk legkevesebbet az egészségünk megőrzéséért.

8 millió forint támogatás a kártyás vásárlások nyomán

8,1 millió forint gyűlt össze a K&H gyógyvarázs kártyaprogram keretében a bankkártyával történő vásárlások után. Idén a támogatást egy budapesti és négy vidéki intézmény kapta, amelyek együttesen évente közel 10 000 gyermeket látnak el.

Az első ezer nap

A legújabb kutatások életünk első ezer napjának kiemelt fontosságát hangsúlyozzák a későbbi egészségmegőrzésben.

Miért fontos a szoptatás?

Az újszülött legjobb tápláléka az anyatej. Könnyen emészthető, véd a fertőzésektől és az allergiától. Ráadásul a szoptatás segíti az anyaság megélését, különleges kötődést teremt anya és gyermeke között.

Ha a bölcsire szükség van

A bölcsőde sok család életében különösen fontos szerepet tölt be. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy a csemete három éves koráig otthon maradjon, sokakat előbb visszavárja a munkahelyük és emiatt kénytelenek igénybe venni a bölcsődei szolgáltatásokat.

Van fájdalommentes szülés?

A szülés, vajúdás különböző, jól elkülöníthető szakaszokból áll. De hogyan lehetséges az, hogy ugyanazt a fizikai történést ilyen különbözőképpen élik meg a kismamák?

Mi a fontos az ultrahangnál?

A várandósgondozás egyik legfontosabb vizsgálati eleme az ultrahangvizsgálat. Nem véletlenül. A terhesség 9 hónapja alatt, minden egyes hét más és más fontos információkkal szolgálhat kisbabánk egészségi állapotáról.

Folsavval a fejlődési rendellenességek ellen

A B-vitaminok családjába tartozó folsavnak bizonyítottan jelentős magzatvédő hatása lehet. Főként az idegrendszer fejlődését érintő rendellenességek megelőzésében lehet szerepe, de csak ha a döntő időszakban, azaz már a fogantatás első heteiben megfelelő szintet ér el a kismama szervezetében.

A kutya helye a világunkban

Egyre több családban tapasztalható, hogy a kutya olyan szerepet tölt be, mint egy gyerek. Nem véletlen, hiszen a legújabb kutatások szerint a kutyák rendkívül érzékenyek a szociális viszonyokra, így könnyedén „gyerekpótló” szerepbe kerülhetnek a mai társadalomban.

Önállóságra törekvő apróság

Mi ez? Ez mi? Ne csodálkozzunk, ha két éves csemeténk állandó kérdések kereszttüzében tart minket. Kérdéseire igyekezzünk mindig válaszolni, mert így ismeri meg az őt körülvevő világot. Lássuk hát mi mindenre képes a két éves apróság.

A császármetszés árnyoldalai

Bár kétségtelen, hogy krízishelyzetekben életmentő beavatkozásnak minősül a császármetszés, mégis több szempontból is gátolja a „természet” érvényesülését.

Kell e tartózkodniuk a kismamáknak a sós ételektől?

A magas vérnyomás igen kedvezőtlen hatással lehet egy várandós kismamára, növeli a szívinfarktus, illetve különböző pajzsmirigy megbetegedések kockázatát, ráadásul a magzat fejlődését is negatív irányba befolyásolhatja.

Apanapló 7. rész – A végső visszaszámlálás

Május közepére várjuk gyermekünket és most már TÉNYLEG eljön az az időszak, az utolsó visszaszámlálás időszaka, amelynek lezárultával minden véget ér, és minden elkezdődik.

Gyorsan a bilire!

A szobatisztaság kérdése gyakorlatilag minden kisgyerekes édesanyát foglalkoztat attól kezdve, hogy a csemetéje megtanult járni. Ez azonban egy igen komoly érési folyamat, amit egyáltalán nem szabad siettetni, inkább hagyjuk, hogy a kicsi magától ébredjen rá, milyen jó is pelenka nélkül.

Óvónéninek állt Zséda és Kovács Ági

Kovács Ági, Zséda és Győrfi Pál kedvenc meséivel szórakoztatta a Kelenvölgyi ovisokat a Minimax mesés délelőttjén. A gyerekcsatorna ezzel a programjával is a közös esti meseolvasás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.

Öt éves kortól kötelező az óvoda

Nem sokan tudnak róla, de jövőre, szeptember 1-től életbe lép egy új rendelet miszerint három éves kortól kötelező óvodába járni a gyerekeknek. Így egyelőre ez a kötelezettség csak az öt éves kicsiket érinti.

Hajhullás szülés után

A terhesség hatására a kismama szervezetében jelentős hormonális változások zajlanak, ennek hatása még a haj állapotán is tükröződik. A várandósági „megszépülést” azonban szinte menetrendszerűen követi a szülés utáni hajhullás.

Divatosan kismamaként is

Azért mert gyermeket vársz, egyáltalán nem kell lemondanod a stílusos, vagány, divatos ruhadarabokról. Olvasd el tippjeinket, mit javaslunk a kismamáknak, hogy pocakkal is trendiek legyenek!

Család: hatalmi vagy kapcsolati háló?

Néha nehéz eldönteni egy családról, hogy az éppen az egyik legintimebb kapcsolati közösség, vagy egy csatamező, ahol folyamatos az erőviszonyok versengése.