Így különböztetheted meg a napkiütést a napallergiától

Bár hasonló tünetekkel jelentkezik, fontos, hogy megkülönböztessük a napkiütést a napallergiától.
Nemcsak tavasszal kisördög: az allergia

A tavasz beköszöntével az allergiák komolyabb tünetei is megjelennek. Ez sokaknál sem nyáron, sem ősszel nem mérséklődik, de vannak olyanok is, akik egész évben szenvednek tőle. De mit tehetünk ellene, ha még nem szükséges gyógyszer után nyúlnunk vagy egyáltalán nem is akarunk? Természetes „gyógymódok” következnek.
A legjobb házi arcpakolások

Arcpakolást otthon is készíthetünk, ráadásul így biztosan egészséges alapanyagok kerülnek a bőrünkre, amik egészségünknek is jót tesznek.
Az Elf Bar káros hatásai

A feltehetően Kínában gyártott Elf Bar a dohányzás legújabb generációja. Röviden ez egy előre folyadékkal feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta, különböző számú szívási kapacitással, többféle ízben, amelyhez még egy gombot sem kell megnyomni. Kedvezőbb az ára, mint a hagyományos cigarettának, vagy az IQOS által előre töltött cigarettáknak. Azonban káros hatásaira már a hazai piacon történő berobbanását követően egyből elkezdték felhívni a figyelmet.
Szervezetünk feltöltése – Mit együnk, hogy C- és D vitamin raktáraink rendben legyenek

Testünknek szüksége van vitaminokra, melyeket tabletták és ivólevek révén pótolhatunk, de ha odafigyelünk, helyes étkezéssel bevihetjük szervezetünkbe. Íme, néhány tipp!
Tedd le a cigit!

Most, mikor minden rohamléptekben drágul, nincs is jobb pillanat, mint elkezdeni a cigarettázásról való leszokást. Még ma. Most. Ha nem az anyagiak miatt döntenénk így, akkor pedig azért javasolt, mert annyira egészségtelen és káros, hogy nem éri meg hódolni ennek az időtöltésnek. A dohányzás egy halálos szokás, mellyel a magunk és a körülöttünk élő emberek életét veszélyeztetjük.
Hogyan kezeld a göndör hajat

Gondoltad volna, hogy a göndör haj teljesen más kezelést igényel, mint az egyenes? Megmutatjuk, hogyan ápold göndör tincseidet.
Miért érdemes belevágni a léböjtbe?

A léböjt az egész szervezetre kihat, javítja az anyagcserét, tehermentesíti a szívet és a keringést, méregtelenít, hozzásegít az egészségi állapot általános javulásához.
Mit együnk, hogy megőrizzük csontjaink egészségét?

Köztudott, hogy csontjaink egészségének megőrzéséhez elengedhetetlenül szükséges a kalcium jelenléte a szervezetben. Az is köztudott, hogy ehhez tejtermékeket kell fogyasztani. Az azonban már kevésbé ismert, hogy rengeteg zöldségben is megtalálható a kalcium, tehát ha valaki nem a tejtermékek szerelmese, vagy vegán életmódot folytat, ugyanúgy találhat magának értékes kalciumforrásokat.
Ételadalék allergia

Mindenki ismerősi körében előfordul valaki, aki laktózérzékeny vagy épp pollenallergiás, ám egyre több embernél fordul elő az ételadalék allergia is.
Korunk új szupermolekulája: a GABA (gamma-amino-vajsav)

Hazánkban is mélyreható kutatások folynak egy nem túl rég felfedezett molekulával, a gamma-amino-vajsavval (GABA, gamma-aminobutyric acid) kapcsolatosan. E főként csírázáskor képződő vegyületnek egyre komolyabb szakmai jelentősége van.
Csípések és kezelésük

Rovarcsípés bárkin bármikor előfordulhat. A körülöttünk élő rovarok kertészkedés közben, sétálva vagy otthon is okozhatnak kellemetlenségeket, duzzanatot, viszketést, bőrpírt, rosszabb esetben súlyosabb allergiás reakciót.
Így védekezz az UV-sugárzás ellen

Ki ne szeretné a nyarat, napsütést, strandot és az ezzel járó napbarnított ragyogó bőrt? Igen ám, de az UV sugárzás ellen is védekeznünk kell.
A szerotoninhiány tünetei

A szerotonin egy kémiai hírvivő molekula a testünkben, ami fontos szerepet játszik a testhőmérséklet, hangulat, hányinger, szexualitás, alvás, étvágy, valamint a tanulási folyamatok szabályozásában. De vajon mi történik, ha a szervezetünk nem termel belőle eleget?
Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszer. A CGM magába foglalja a göndör hajra és a fejbőrre károsnak ítélt összetevőkről és az ezzel készült termékekről való lemondást.
Férfi ciklus

Hölgyeim! Nem csak mi küzdünk szervezetünk ciklikus, hormonális változásaival, hanem a férfiak is, csak ők valószínűleg erről mit sem tudnak, pedig sok mindenre magyarázatot adhat egészségük szempontjából is, ha ismerik testük periodikus változásait.
Finommotorika és fejlesztése

A finommotorika a mai szülői társadalomban egy teljesen közismert elnevezés, mely az ujjak és a kézügyességét illetve a szem, arc és száj izmainak koordinál mozgását jelenti. A finommotorikus készségek szükségesek a mindennapi életünkhöz, ezek nélkül nem tudnánk ceruzát fogni, ételt megrágni, vagy normálisan beszélni.
Anyajegyeink védelme nyáron

Ismerjük az anyajegyeinket, van belőlük kinek több, kinek kevesebb, de mindenkinek van. Általában a világos bőrűeknek több, nekik 10-40 anyajegy is lehet a bőrükön, ami teljesen normális, ezek miatt nem kell aggódni, vagy megijedni, azonban a rendszeres vizsgálat nagyon fontos.
A dús és fényes haj titka

Irigyled azokat, akiknek olyan dús és fényes a haja? Ez nem csak genetika, most megmutatjuk, hogyan lehet a te hajad is ilyen gyönyörű.
A fogfájás kezelése otthon

Kinek ne keserítette volna már meg a fogfájás a napjait? Természetesen ilyenkor a fogorvos nyújt megoldást, de addig is tehetünk érte, hogy enyhüljön a fájdalom.