Menü

A mellrák elleni küzdelem!

A mellrák nem egy egyik napról a másikra kialakuló és hirtelen áttétet adó betegség, tehát a rendszeres szűréssel időben felfedezhető és kezelhető, gyógyítható! Nagyon fontos az önvizsgálat és a szűrés, mert szó szerint életet ment!

Tippek őszi stresszoldásra!

Még az olyan aprónak tűnő, hétköznapi kihívások is okozhatnak bennünk feszültséget, mint a családi élet szervezése, a háztartás menedzselése vagy a munkahelyi rutinfeladatok elvégzése. Az ősszel újrainduló mókuskerékben szinte észre sem vesszük, hogy tűréshatárunk végéhez értünk, a felgyülemlett stresszt pedig ideje lenne levezetni. Ebben akár néhány otthon is elvégezhető, egyszerű gyakorlat is segíthet – állítja a NaturMed Hotel Carbona orvosa, aki a stressz oldásával kapcsolatban ad hasznos tanácsokat.

Sport és a reflux

Aki komolyan veszi a sportot és az edzést, annak a reflux miatt alaposan be kell tartania néhány szabályt a táplálkozásban, amelyekkel kivédheti a kellemetlen refluxos tüneteket. Életmódváltással kell kezdeni a probléma megoldását.

Ezek a krónikus veseelégtelenség tünetei

Krónikus veseelégtelenségnek nevezzük azt az állapotot, amelyben a vesék, általában már az idült károsodásuk következtében tartósan nem képesek ellátni a szervezet méregtelenítő, só- és vízháztartás szabályozó, hormonális és egyéb funkcióit.

Az alkoholizmus kialakulásának lelki okai

Az etilalkohol csak nagyobb mennyiség elfogyasztása után szívódik fel a vékonybélből a vérbe. Sejtméreg lévén a szervezet igyekszik minél gyorsabban eltávolítani. A lebontásakor keletkező köztes termék az acet-aldehid fejfájással, hányással járó rosszullétet okoz. Mivel az ázsiai népek mintegy felénél az acet-aldehidet tovább bontó enzim hiányzik, őket az ebből fakadó rosszullét rendszerint megóvja az alkoholizmustól.

A nyakfájás okai és kezelése

A nyakfájásnak számos olyan oka lehet, amelyet nem tudunk befolyásolni, mint például a korral járó változások, de vannak olyan tényezők is, amelyeken változtathatunk. Az egyik legfontosabb például az alvópozíció és a párna.

A legnagyobb egészségügyi probléma a gyerekkori obezitás

Borzasztó irányba haladunk. Tanárként, szülőként, vagy egyszerűen csak a világban nyitott szemmel járó megfigyelőként azt tudom mondani, hogy aggasztó, amit látunk. A felnőttkori elhízásnál már csak egy borzasztóbb: a gyerekkori.

Mi történik, ha túl sok K-vitamint viszünk be szervezetünkbe?

Míg a vízben oldódó vitaminok túladagolása viszonylag nehéz - hiszen a vizelet ürítésével együtt a vitaminok felesleges része távozik a szervezetből -, a zsírban oldódó vitaminok elraktározódnak a zsírsejtekben, az alacsony vitaminbevitel mellett fontos tehát odafigyelni a túl magas vitaminbevitel elkerülésére is, hiszen mindkét szélsőség egészségügyi kockázattal jár. Lássuk, milyen tünetei lehetnek a K-vitamin túladagolásának!

Bőrápolás ősszel

A közelgő hideg nem csak a mentális egészségünket fenyegeti, bőrünkre sem árt egy kis extra figyelmet fordítani ősszel.

A nyirokmasszázs segít a fogyásban

Mielőtt belevágnál egy méregtelenítő, fogyasztó terápiába, tisztában kell lenned vele, hogy a kézi kezelésekkel semmi nem veheti fel a versenyt. Ugyanis egy jó szakember tudni fogja, hogyan is bánjon a testeddel. Felismeri, hogy mire is lenne szükséged valójában, és ha kell javaslatokat is ad neked. Célzottan ki tudja tapintani azokat a pontokat, amiket egy gép nem fog érezni és nem is fog veled kommunikálni az esetleges problémáidról.

Ezt teszi a cukormegvonás a testeddel

Manapság egyre többet próbálják száműzni a cukrot az étrendjükből, ami bár egészséges, viszont nem árt tisztában lenni a mellékhatásokkal.

Neked is szúr az oldalad futás közben?

A rendszeresen sportolók közül sokan tapasztalhatták már a jelenséget, hogy szúrni kezd az oldaluk pl. futás közben. Lehet, hogy épp egy futóverseny közepén, vagy a gyerekünknek egy iskolai testnevelés órán, vagy csak az utcán bármikor. Mitől van ez és mit lehet tenni ellene?

Természetes hatóanyagokkal az érelmeszesedés ellen

Az érelmeszesedés ellen helyes táplálkozással, életmóddal és természetes gyógymódokkal küzdhetünk. Ismerje meg cikkünkből, hogyan előzhető meg a probléma!

Tanácsok a terhesség alatti hátfájás ellen

A várandósok többsége tapasztal enyhébb vagy súlyosabb derék- és hátfájást a terhesség alatt. Miért alakul ez ki és hogyan kerülhető el?

Májvédő ételek nyomában

A májunk számos alapvető feladatot lát el, kezdve a fehérjék, koleszterin és epe előállításától a vitaminok, ásványi anyagok és a szénhidrátok felszívódásáig.

Érvek, hogy miért egyél több céklát

A cékla az egyik legegészségesebb zöldség. Tele van antioxidánsokkal, ásványi anyagokkal, sok vasat, kalciumot, magnéziumot tartalmaz, bővelkedik vitaminokban. Sokan csak savanyúság formájában fogyasztják, de kiváló grillezve húsok mellé köretnek, vagy salátába nyersen lereszelve, a frissen facsart céklalé pedig egyenesen kincset ér. Ha ez nem lenne elég, mondunk 7 érvet, hogy meggyőzzünk, érdemes minél több céklát enni.

Házi gyógymódok fejfájás ellen

A fejfájás oka ezer és egy féle lehet. Ám amikor a fájdalomtól semmire sem tud figyelni, akkor általában nem az okokat keresi, hanem azt, hogy mivel lehet a fejfájás kezelése gyors és hatékony. Erre kínálunk most néhány egészséges és egyszerű, házi megoldást.

Szépüljünk belülről!

Talán kevésbé hirdetett vagy ritkábban emlegetett dolog, hogy belülről legalább annyit tehetünk a bőrünk épségért és szépségéért, mint külsőleg, a drága kozmetikumokkal. A márkás holmik mit sem érnek, a belső támogatás nélkül. Mégis mit értünk azon, hogy szépüljünk belülről?

Mindent a kavitációs ultrahangos zsírbontó kezelésről

A kavitációs ultrahang alacsony, 40kHz körüli ultrahang hullám, mely megrepeszti a zsírsejtek falát, és itt a zsír a sejt közötti térbe kerülve a természetes kiválasztó folyamatokkal kiürül.

A szájápolás fontossága

Már gyermekkortól fontos a rendszeres fogászati ellenőrzés és a megfelelő szájhigiénia, valamint az egészséges étkezés. Mai témánk a szájápolással kapcsolatos.