Menü

Gyógyvizeink - Kalandos csobbanás

A Dél-Alföld egyik kistelepülése még a rendszerváltás idején lett híres: Lakitelek a változást óhajtó politikusok egyik gyülekezőhelye lett, pedig itt, a Holt-Tisza közvetlen közelében, csodás természeti környezetben működik egy termálfürdő – hivatalos nevén Tősfürdő.

A fotelpatkányok kora

Fotelpatkány – így hívják azokat az embereket, akik idejük jelentős részét kényelmesen ülve töltik, miközben televízióznak, számítógépeznek, és nassolnak. Sajnos ez a szó manapság társadalmunk egészére is egyre inkább jellemző.

Kocsis Korinna így tökéletesíti dekoltázsát!

A gyönyörű modellnek, Kocsis Korinnának nagyon fontos a tökéletes megjelenés, így tavasszal úgy döntött, hogy dermarollerrel feszesíti és tökéletesíti nyakát és dekoltázsát.

Borsod szülöttei is az EFOTT színpadára lépnek

Majka, Hooligans, Paddy and the Rats, vagy éppen EDDA - nem csupán az a közös bennünk, hogy velük is találkozhatsz az idei EFOTT-on és mindannyian kötődnek Borsod megyéhez. Fiatal koruk legvadabb bulijait itt élték át, Miskolctapolcára pedig garantáltan visszahozzák az egykori esték feledhetetlen hangulatát.

Stressz: több, mint közhely

Köztudott, hogy a stressz a mai világban egy civilizációs probléma, és az egészségügyi kockázatairól is széleskörű irodalom áll rendelkezésre. Az sem újdonság hogy a stressz és a népbetegségnek számító szívbetegségek között szoros összefüggés mutatható ki, de vajon pontosan hogyan hat életminőségünkre a stressz?

Kozmetikumok: mennyire natúr a natúr?

A szépségipar „hadjárata” folyamatos és rendkívül erőszakos, a különböző kozmetikai termékek életünk nélkülözhetetlen elemeivé váltak, szinte függünk ezen termékek használatától.

Kávézás helyett napozás

A kávé, a koffein rengeteg ember számára a nap igazi elindítását jelenti, de sokan nem tudják, hogy ha nagyon akarjuk, könnyedén helyettesíthetjük a felkelés utáni feketét.

Hagyományos kontra e-olvasás

Írtunk már róla, az e-könyvek elterjedése felgyorsult, használatuk egyre több embert hódít meg napról napra. A legújabb kutatások szerint azonban ez még egyáltalán nem jelenti a hagyományos könyvek végét.

Ha bababőrre vágyunk

A jó idő beköszöntével végre hordhatunk rövidnadrágot, szoknyát, leggingset és mindent, ami mini és a lábaink meztelen valójukban előbukkanhatnak. Nos, a férfiaknak nem kell sokat bíbelődni, egyszerűen beleugranak a kiválasztott ruhadarabba, aztán máris útra készek. Ezzel szemben a lányoktól, nőktől, asszonyoktól minimum elvárás a szőrtelen, baba finomságú láb, hónalj és egyebek.

Mit tehetünk a ráncok ellen?

A ráncok megjelenése természetes velejárója az öregedési folyamatnak, megakadályozni nem tudjuk, de életvitelünk jelentősen befolyásolja bőrünk állapotát is.

A testünk változása zavar minket leginkább

46 év felett kezdünk foglalkozni igazán az öregedéssel

Megelőzni az elhízást

A has az egyik kényes pontja a fogyókúrázni vágyóknak. Az erre a testrészre felrakódott zsírt nem könnyű ledolgozni, így sokkal inkább érdemes megelőzni a felhalmozódást.

Ismét fiatal bandákkal frissít az EFOTT Nagyszínpada

Energikusak, frissek és tehetségesek! Talán sokaknak már ismerősen cseng a Mary Popkids, az Ivan and the Parazol, vagy éppen a Halott Pénz neve, de akik nem buliztak még együtt a srácokkal, azok az idei EFOTT-on megtehetik! Az új generáció éllovasai csupán pár éve robbantak be a köztudatba, de máris irányításuk alá vonták a hazai slágerlistákat.

Mitől élhető egy város?

Napjaink várostervezésének legnagyobb kihívása, hogy az elmúlt évtizedekben illetve évszázadokban kialakított környezetet kell újragondolnia mindezt változó igények mellett és nagyfokú kompromisszum készséggel felvértezve.

Keleti Andrea vitamininfúzióval készül a tavaszra

A tavasz a megújulás és az újjászületés időszaka, jól tudja ezt a népszerű táncosnő, Keleti Andrea is, aki a hosszú téli hónapok után egy kis feltöltődésre vágyott.

Kettő az egyben: wellness és gyógyulás

Stressz oldás, kikapcsolódás, gyógyulás, egészségmegőrzés. Csak néhány a tucatnyi indok közül, amiért érdemes kihasználnunk, hogy hazánkban számtalan gyógyfürdő vár minket, és a legtöbb esetben nem is kell sokat utaznunk a wellness élményért.

Ha megvisel az időjárás változás

Igazi modern kori betegség az időjárás érzékenység. Ez olyasfajta nyavalya, amelyre nincs kimondott gyógyszer, mégis sokakat érint. Az utóbbi napok kellemetlen időjárása bizony sok ember mindennapjait keserítette meg.

A Nap virága

A kamilla az egyik legsokoldalúbb gyógynövény, amelyet szerte a világon igazi hungarikumként emlegetnek. A jó idő beköszöntével mi magunk is begyűjthetjük értékes, gyógyító virágját, amit aztán később számtalan módon felhasználhatunk.

Tablettával védjük kedvencünket a kullancsok ellen

Megjelent egy forradalmian új tabletta, amely teljesen más dimenzióba helyezi a kullancsok és bolhák elleni védekezést a kutyák esetén.

Ültessünk császárfát!

Ha árnyékot adó, értékes fát szeretnénk ültetni a kertünkbe, akkor a császárfa jó választás lehet. A május hónap még tökéletesen alkalmas arra, hogy a Kínából származó, kevésbé ismert fával gazdagítsuk udvarunkat.