Menü

Az inhalálás évezredek óta segít a téli betegségek leküzdésében

Rózsa, ásványi anyagok, sós víz, eukaliptusz és ópium – még ha elsőre furcsán is hangzik, mindegyik az inhaláláshoz kötődik. Az emberiség története során a különböző népcsoportok, más-más gyógynövények és főzetek hatásában hittek. Ezek közül sokat ma már nem szívesen alkalmaznánk, van azonban olyan, ami évezredek elteltével is megállja a helyét.

Komoly veszélyek leselkednek ránk

A tél veszélyes évszak. Legalábbis a statisztikák azt bizonyítják, hogy ilyenkor leselkedik ránk a legtöbb, sérülést, vagy akár halált okozó dolog.

Megoldás a sugárkezelés következményeire

Szájüregi rák – szerencsére sokan nem ismerik még a daganat ezen típusát. Ugyanakkor az az évi 1500 ember, akit a rák ezen válfajával diagnosztizálnak, sokat tudna mesélni arról, hogy a sugárterápia még csak a kezdet – a kezelés hatására ugyanis egy rutinműtétnek mondható foghúzás is súlyos következményekkel járhat. A hiperbár oxigénterápia szövetregeneráló hatásának köszönhetően sokat segíthet nekik, hogy ne kelljen elveszíteniük állkapcsukat.

Vesekő ellen kiváló gyógynövény a festőbuzér

Manapság már kevesen ismerik a festőbuzért, pedig igen kiváló gyógynövény. Régebben textil- és kozmetikai festékként használták, utóbbi funkciójában manapság újra aranykorát éli. Kiváló a vesekő kialakulásának megelőzésére, de sok egyéb pozitív hatása is ismert.

Váltson természetes kozmetikumokra, tisztálkodószerekre!

Tudta, hogy a legtöbb kozmetikum alapja a kőolaj-hulladék? És hogy még mindig biztonságosabb lenne a kozmetikumainkat megenni, mint magunkra kenni, mert az emésztőrendszerünk még mindig könnyebben tudja azokat megszűrni, mint a bőrünk, amelyen keresztül kétszer annyi káros anyag tud felszívódni?

Egyre több embert érint valamilyen allergia

Még laikusként is érzékelhetjük, hogy egyre több embert érint allergiás megbetegedés, a szakértők szerint a lakosság közel 1/3-a szenved valamilyen allergiától.

Rossz a hideg, de nem attól fázunk meg

A megfázás és a nátha nagyobb eséllyel alakul ki télen, mint a melegebb időszakokban, de nem lehet a hidegre fogni a dolgot. Önmagában nem az okozza a betegséget.

Webáruházat indít az Euromedic

Az Euromedic cégcsoport új internetes áruházzal erősíti pozícióját a hazai piacon. A magyar kórházak egyik legfőbb beszállítójaként az Euromedic csoport rendelkezik az ahhoz szükséges tapasztalattal és szakértelemmel, hogy online is kínáljon magas minőségű gyógyászati termékeket az egészségügyi piac valamennyi szereplője számára.

A Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban nyílik meg hazánk tizennegyedik neuropathia centruma

A diabéteszes neuropathia a cukorbetegek mintegy 30%-át, hazánkban legalább 240 ezer embert érint. A neuropathiának ez a típusa nemcsak az idegszálak károsodását okozza, hanem károsíthatja többek között a szív- és érrendszeri funkciókat, ezért a neuropathiás cukorbetegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint a szövődmény által nem érintett diabéteszesek között.

A dohányfüst kizárva

Érdekesség, hogy tüdőnk mindenkori állapota nincs akkora egészségügyi központban, mint más egyéb szerveink problémái, bajai, gyakori betegségei. Pedig a tüdővel is illik vigyázni.

Hamarosan itt az influenzajárvány?

Magyarországon egyelőre nincs influenzajárvány, ugyanakkor több jel is arra mutat, hogy hamarosan fel kell rá készülnünk. Mit tegyünk?

A fejfájást gyakran a nyakmerevség okozza

A fejfájás oka nagyon sok esetben valahol máshol keresendő, mint magában a fejben. Valamilyen hiánybetegséget, szervi elváltozást is jelezhet, de sok esetben az izmok megfeszülése, vagy nyaki problémák okozzák a rendszeres fejfájást. Sokszor a kulcs túlságosan is hétköznapi dolgokban rejlik…

Vércukorszint-kontroll testsúlygyarapodás nélkül

Az új hatásmechanizmusú diabétesz készítmény 2015-től hazánkban is támogatással kapható

Nem szabadna ennyit ülnünk

A sok ülés sokkal veszélyesebb az egészségünkre, mint azt korábban gondoltuk. Az új kutatások szerint rengeteg embernek alapjaiban kell(ne) átgondolnia a napirendjét.

Tények és tévhitek a HPV elleni védőoltásról

A jellemzően szexuális úton terjedő HPV-t a legtöbben a méhnyakrákhoz kötik, pedig a vírus összességében a rákos megbetegedések 5 százalékáért felelős.

Árulkodó tünetek: ne vedd félvállról!

A szakemberek szerint hazánkat is elérte az influenzajárvány. A környező országokban már minket megelőzve felütötte fejét, de itthon is egyre többen keresik fel a rendelőket influenzaszerű tünetekkel. Ezért most fokozottan érdemes odafigyelünk a megelőzésre annak érdekében, hogy egy komolyabb betegség, vagy akár egy kellemetlen nátha, megfázás elkerüljön minket. Fontos, hogyha mégis megfertőződünk, akkor a tüneteket mindig a megfelelő módszerekkel kezeljük, nehogy többet ártsunk, mint használjunk. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyek segíthetnek a legjobb gyógymód kiválasztásában.

Térdprotézis beültetés: már nemcsak az időseket érinti

Egyre több emberre igaz, kortól függetlenül, hogy ízületi porckopás miatt térdprotézis beültetése jelenti számára az egyetlen megoldást.

Gránátalmát kívül-belül!

Sokan, sokszor írtak már a gránátalma jótékony hatásairól. Azt többnyire tudjuk, hogy igazi vitaminbomba, és a szervezetünk nagyon hálás lesz a fogyasztásáért. De hogy a bőrünk milyen hálás lesz érte, azt egy kiváló kozmetikum-család, a Weleda segítségével ismerhetjük meg.

Február 4.: A rák világnapja

Magyarországon évente az összes haláleset egynegyedéért a rákos megbetegedések felelősek. Az évi 30-33 ezer áldozat a lakosságszámhoz viszonyítva nem csak Európában, de világszinten is a legmagasabbnak számít.

Nyakunkon a járvány

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) jelentése szerint a közelmúltban megháromszorozódott azok száma, akik influenzagyanús tünetekkel fordultak orvoshoz. Nyakunkon a járvány, érdemes odafigyelni néhány dologra.