Adventi Ünnep a Bazilikánál

Advent első vasárnapján, december 1-jén harmadik alkalommal gyúlnak ki a fények a Bazilika előtt, ahol esténként a megnyitó napjától az újévig Budapest leglátványosabb vizuális élményében lehet része a látogatóknak. A Bazilika homlokzatán életre keltett karácsonyi motívumok mellett az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat vásári forgataggal, korcsolyapályával, színes programokkal és jótékonysági akciókkal fűszerezi az ünnepi készülődést.
Gyógyvizeink-Mezőkövesd gyöngyszeme

Közel hetvenöt éve fedezték fel a mezőkövesdi gyógyvizet, amely azóta is évente millióknak hoz enyhülést panaszaikra.
Praktikák hagymaszag ellen – fintor helyett mosolyt az arcokra

Ismeretes, hogy a vöröshagyma és a fokhagyma fogyasztása nagyon jó hatással van az egészségünkre. Ám a fogyasztását kísérő, hosszú ideig tartós hagymaszag miatt, aki szereti, az is többször meggondolja, hogy mikor egyen ebből az rendkívül jótékony hatású fűszernövényből.
Így készüljünk gyerekekkel a karácsonyra!

A karácsonyi készülődés gyermekkel a legszebb. Furcsa kérdésekkel, csillogó tekintettel, nagy kíváncsisággal szemléli, mi is történik körülötte. Vajon mi az, amit megért, hogy mondjuk el neki a karácsony csodáját?
A natúr szépségtől a vérszívó vámpírig

Az idei, téli smink trend igen változatos. Még mindig hódít az egyszerű természetesség, ugyanakkor a vad, fekete színárnyalatok is megjelennek, és persze nem hiányozhatnak az ősz jellegzetes színei sem, a lila, a padlizsán, a szeder, a burgundi és a vörös.
Érdekességek a karácsonyfáról

Az év végéhez közeledve hamarosan kezdődik a karácsonyfa vásárlás körüli hercehurca is. Kevésbé ismert tény, hogy a karácsonyfának szánt fenyőfákat mindig december elején vágják ki a termelők, ezért téves az a gondolat, hogy minél később vesszük meg a fát, annál frissebbet kapunk majd.
Weisz Fanni: „Nem szégyellem a másságomat!”

A Hűvösvölgyi Gyermekotthonba látogatott Weisz Fanni, Bagi Iván és a Vígszínház művészei: Hegyi Barbara és Csőre Gábor. A hírességek rövid produkciókkal és rengeteg ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek, akik rögtönzött rajzversenyen és Ki mit tud?-on is bizonyíthatták: mindenkiben tehetség rejtőzik.
Esélyteremtő modellprogramot indított a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Esélyteremtő modellprogramot indított a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Somogy megyei Kastélyosdombón, ennek célja, hogy a krízishelyzetbe került családok egy többlépcsős rehabilitációs program eredményeként véglegesen elhagyhassák a szociális ellátórendszert.
Kutyakarácsony - állatok megmentésében kérjük a segítséget

Az ünnepek idején gondoljunk a felelőtlen állattartók által utcára kidobált, de az állatvédők révén megmentett kutyusok és cicusok helyzetének javítására. Az embertől függő négylábú kis kedvencek megérdemelnek egy csöppnyi segítséget, vagy egy szerető gazdit. Számukra ebben az évben is a www.kutyakaracsony.hu támogatói programmal igyekszik az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő csapata a megannyi problémát orvosolni.
Ajándékvásárlás másképp – harc helyett meghittség

Naná, hogy mindenki totál ki van bukva attól, hogy az üzletek már november utolsó/december első napjaiban ránk zúdítják a fényes papírba öltöztetett, ünnepi dallamokkal kísér(t)ő, fahéjillatú karácsonyi kínálatot. Ettől függetlenül érdemes körülnézni, több okból is.
Retro társas az Ország Játéka

A Gazdálkodj okosan! társasjáték lett az Ország Játéka. A retro mellett ugyanakkor az újdonságok is hódítanak: a legjobban fogyó karácsonyi ajándékok toplistájára a kevesebb mint egy hónapja megjelent Libbenő Sziromtündér is felkerült. Az igazi hajrá ugyan még nem indult be, de a novemberben vásárló szülők már így is átlagosan közel 17 000 forintot költöttek játékokra. A legnagyobb hullám Mikulás után indul be, ami az online boltokban várhatóan körülbelül pár nappal karácsony előtt le is cseng, hiszen a legtöbb szülő nem hagyja a játékvásárlást a legutolsó napokra.
Szoláriumozó nemzet vagyunk?

Egy új, döntően nők körében végzett online felmérés 800 megkérdezettje közül mintegy 73% rendszeresen jár szoláriumozni, de idő- és pénzszűke miatt mostanában kevesebbet. A válaszadók fele már „égett meg” szoláriumban, és bár sokan tudják, hogy a szolárium UV fénye is a D vitamin termelődést segíti, mégis vannak még hiányosságok a témához kapcsolódó tájékozottságot illetően – derül ki a 20 éves múltra visszatekintő hazai kozmetikai fejlesztő és gyártó cég, a Dr.Kelen november közepén végzett felméréséből.
Drámai következményekkel járhat a gyermekkori elhízás

A modern társadalom alapvető problémája és jelensége az elhízás. Egyre többet beszélünk róla, komplett iparágak épülnek rá, éppen ezért a téma szinte kikerülhetetlen.
Küldj egy mesét karácsonyra!

Az Önkéntesség Világnapja alkalmából a világhálón is megjelenik a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, amelyhez most már bárki könnyedén csatlakozhat egy rövid videó beküldésével, amin kedvenc meséjét osztja meg a kis betegekkel. A mesék a K&H gyógyvarázs YouTube csatorna segítségével fejtik ki jótékony hatásukat, amelyhez a számítógépeket a K&H, az internetet a Magyar Telekom biztosítja.
Kávészünet a gyerekosztályon

Mikulás alkalmából a SOTE I. számú gyerekklinikájára látogatott a Kávészünet Együttes. A zenekar tagjai a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében megzenésített versekkel szórakoztatták a Vese és Művese osztályának kis betegeit.
Mitől ünnep az ünnep?

Mit is szoktunk erre mondani? Talán olyanokat, hogy az ünnep lényege a meghittség, kilépés a hétköznapok szürkeségéből, családias légkör. Lehet, hogy mindez közhelyes, de van igazságtartalma. Egy biztos, nagyon nehéz megragadni az ünnep valódi lényegét, még nehezebb át is élni azt.
A hit és a siker kapcsolata

Sok minden kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Az optimizmus, az önbizalom, a magabiztosság, a céltudatosság mindenképpen meghatározó tényezőnek tűnik a sikerhez vezető úton. Mindezek azonban magukban rejtik a hit jelentőségét, hit nélkül nincs siker.
680 hátrányos helyzetű gyermeket ajándékozott meg a Mikulás a Vodafone Önkéntes Közösség jóvoltából

A Vodafone Önkéntes Közösség — koncentrált támogatási stratégiája első állomásaként — 2013. december 8-án 120 hátrányos helyzetű, a Vodafone Magyarország Alapítvány által kiemelten támogatott intézményekben élő vagy tanuló gyermeket látott vendégül a Centrál Színházban. Együtt izgulták végig a Hang-villa titka című interaktív mesejátékot, majd maga a Mikulás adta át az önkéntesek által készített ajándékcsomagokat.
Újat mutat a karácsonyi vásár a Bazilikánál

Merész kihívókra találtak a klasszikus vásári finomságok
Egészséges vagy nem?

Rengeteg ember mindennapjainak része a kávé, lehet a reggeli ébredések alapvető rítusa, vagy fontos beszélgetések nélkülözhetetlen kísérője. De vajon milyen hatással lehet szervezetünkre egy csésze finom kávé?